Közel 25 százalékkal drágulhatnak az élelmiszerek az idén, jövőre pedig olcsóbbak lesznek

Az Ukrajna elleni orosz háború okozta sokk következtében idén meredeken emelkednek a globális energia- és élelmiszerárak – derült ki a Világbank negyedévente ismertetésre kerülő, árupiaci kilátásokról szóló jelentéséből. A dokumentum összeállítói szerint az idén a globális energiaárak 50,5 százalékkal emelkednek tavalyhoz képest, 2023-ban viszont már 12,4 százalékkal csökkennek. A közlemény szerint az élelmiszerárak az idén várhatóan 22,9 százalékkal nőnek, jövőre viszont 10,4 százalékkal visszaesnek.

A Világbank a legjelentősebb, 29,7 százalékos növekedést a növényi étolajok szegmensében várja az idén. A műtrágyák drágulása elérheti a 69,2 százalékot, ami az egyik okozója a mezőgazdasági termékek áremelkedésének. Tavaly az energiaforrások ára csaknem megduplázódott, az élelmiszerek ára 31 százalékkal nőtt. Az intézmény anyaga szerint az elmúlt két évben az energiaárak emelkedése a 70-es évek eleje óta a legjelentősebb volt. Az élelmiszerek – amelyeknek a legnagyobb beszállítója Oroszország és Ukrajna -, valamint a műtrágyák drágulása 2008 óta a legnagyobb volt.

Közel 25 százalékkal drágulhatnak az élelmiszerek az idén, jövőre pedig olcsóbbak lesznek a Világbank elemzése szerint
Közel 25 százalékkal drágulhatnak az élelmiszerek az idén, jövőre pedig olcsóbbak lesznek a Világbank elemzése szerint

 “Az árupiacok az utóbbi évtizedek egyik legsúlyosabb kínálati sokkját élik meg az Ukrajna elleni orosz háború hatásai miatt” – mondta Ayhan Kouz, a Világbank fejlesztési kilátásokkal foglalkozó csoportjának igazgatója. “Az ebből eredő élelmiszer– és energiaárak emelkedése humanitárius és gazdasági következményekkel jár. A nyersanyagok világszerte súlyosbítják az amúgy is magas árnyomást.” 

Óriásit nő a búza ára 2022-ben

Az intézmény előrejelzése szerint idén a búza ára több mint 40 százalékkal nő, rekordmagasra emelkedik. Az emelkedő árak komoly nyomást fognak gyakorolni a búzaimporttól függő fejlődő országokra – írták.

A Világbank kicsit közelebbről

Világbank (World Bank) Washingtonban székelő pénzügyi intézmény, amelyet 1945. december 27-én, a Bretton Woods-i egyezmények aláírása után alapítottak. A Világbank elnevezést a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (IBRD), valamint a Nemzetközi Fejlesztési Társulás (IDA) jelölésére használják. A Világbank-csoport (World Bank Group) további három intézményt számlál: Nemzetközi Pénzügyi Társaságot (IFC), a Nemzetközi Beruházásbiztosítási Ügynökséget (MIGA) és a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központját (ICSID). Fő céljai közt szerepel a szegénység mértékének csökkentése, illetve hitelek biztosítása a fejlődő országok számára – írta a Wikipedia.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának az idei év januárja óta tartó esése, bár lassuló ütemben, de tovább folytatódott: az elmúlt 4 hét alatt további 3%-ot csökkent....
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A piacon továbbra is erős eladói nyomás uralkodik. A gazdák igyekeznek túladni a tavalyi készleteken. Az intenzív verseny ellenére az árak esése a 2...
Rekordok és jó minőség Több megyében a jelenlegi adatok alapján, rekordot döntött a búza termésátlaga, Tolnában közel 6 t, Baranyában több mint 5 t és a leggyengébb Szabolcs...
Bálák tűzveszélyben, ajánlatroham a Magro-n A hétnek és a kánikulának még közel sincs vége – tetőzés hétfőn -, de már több megyéből is érkeztek többezer égő báláról szóló hírek - volt, ahol álla...
Az aratás vége felé közeledve… A Magro.hu piactérre naponta átlagosan 10 új gabona vételi és eladási ajánlat kerül feltöltésre, amely többszáz tonnányi terméket jelent. A lendület a...
A hőség áldozatai és nyertesei A hetek óta tartó száraz, meleg időjárás – van olyan országrész, ahol több mint 40 napja nem esett semmilyen mennyiségű csapadék! -, ahogy az várható ...