Jégeső pusztított, de az aratás elindult

A hét elején még a jégeső és az erős szél okozta pusztítástól volt hangos az ország, mostanra azonban már a betakarítási munkálatokról szólnak a hírek. Közben folytatódnak a GMO ellenes vizsgálatok hazánkban, a tojástermelők pedig nagy bajba kerültek. Ha nem volt ideje a héten informálódni az agrárium történéseiről, olvassa el heti Agrárhír-összefoglalónkat!

Az időjárás továbbra sem kíméli a gazdákat. Ugyan most már a kánikula tombol országszerte, a hét elején még vihar és jégeső pusztított a keleti országrészben. Információk szerint Békésen, Battonyán, Bélmegyeren és a sarkadi járásban a jég komoly kárt tett a napraforgóban és a kukoricában, jelentős mértékben megszaggatta a leveleket. A szél sem volt kegyesebb. A betakarításra váró búzát több helyen a földre fektette, így terméskieséssel kell számolniuk az érintett gazdáknak. Vannak olyan területek, ahol a kukorica 40, a búza 50, a repce pedig 60 százalékban károsodott. A dinnyetermő területeket sem kerülte ki az égi áldás. A jégverés komoly károkat okozott a görögdinnyékben is.

Ha a szél elfekteti a növényeket, garantált a terméskiesés (Fotó: indiaphotostock.photoshelter.com)
Ha a szél elfekteti a növényeket, garantált a terméskiesés (Fotó: indiaphotostock.photoshelter.com)

 

Azoknak a károsultaknak, akik az agrárkárenyhítési rendszer tagjai, 15 napjuk van bejelenteni az összes kárukat. Azonnali kifizetést azonban nem kapnak. November 30-ig kell majd benyújtaniuk a teljes gazdasági évre vonatkozó kárenyhítő juttatási igényüket. Így pénzt majd csak jövő év elején láthatnak a most elszenvedett károk kompenzálásából. Egyébként 24 milliárd forint áll rendelkezésre erre. Várhatóan mindenki meg fogja kapni az őt érintő juttatást.

A károk mellett a korábbi csapadékos időszak és a mostani magas páratartalom miatt a betegségek is nehezítik a gazdák életét. Elsősorban a fuzáriummal kell számolni a közeljövőben, ugyanis az elmúlt időszak időjárása kedvez a gombafertőzések terjedésének. Az őszi árpa esetében tömegesen kezd megjelenni a korompenész, ami jelentősen rontja a termés minőségét. Aki későn vetette el a kukoricát és a napraforgót, most foghatja a fejét. Ugyanis ezekben a táblákban jelentős mértékű a gyomosodás, mivel a gazdák nem minden esetben tudnak rámenni a földekre az esőzések miatt.

A nehézségektől függetlenül megkezdődött az aratás az ország déli felén. Elsőként az őszi árpát kezdték vágni a gazdák. Már több, mint ezer hektárról takarították be a termést, átlagosan 4,9 tonnás terméshozam mellett. Összesen 1,3 millió tonna árpára számítanak idén a szakemberek, ami így több lehet, mint a tavalyi termés volt. Az árpa után elkezdődik a repce betakarítása is, majd Péter-Pál napját követően a búzatáblák is benépesülhetnek, ha az időjárás is úgy akarja. Őszi búzát egyébként 966 ezer hektárról aratnak majd le a gazdák. 5 tonnás, hektáronkénti átlagtermés mellett így országosan 4,9 millió tonna termény kerülhet a tárolókba.

Egy azonban biztos: GMO-s takarmány nem lesz közte. Ugyanis folyamatosan ellenőrzik a termőföldről lekerülő terményeket és ha GMO gyanúja merül fel, azonnal megsemmisítik a tételt. Az elmúlt években mintegy 6500 hektáron találtak GMO-val szennyezett növényi kultúrát, melyeket az utolsó magig megsemmisítettek. Szakértők szerint többek között azért sincsen szüksége hazánknak GMO növényekre, mert kiválóak a hagyományos élelmiszertermelési adottságaink.

Végül egy aggasztó hír a tojáspiacról: 20 éves mélypontra került a hazai tojáságazat, mivel a magyar tojás darabjáért mindössze 3-4 forintot adnak a felvásárlók, és ez még a jobbik eset. Az utóbbi időben ugyanis annyi külföldi (sokszor áfacsalt) tojás kerül a hazai piacra, hogy a feldolgozók sokszor már ingyen sem hajlandóak átvenni a hazai tojást. Megoldást jövőre az áfacsökkentés hozhat, kérdés, fenn tudnak-e maradni addig a kistermelők?!

Agrárhír-összefoglalónk az MTI és a Magro.hu hírei alapján készült el!

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Mi áll az indiai gazdák nagyszámú öngyilkosságának... Szerencsések vagyunk, hogy nincs ránk hatással a Monsanto, vagy az érintett gazdák csak bűnbakot keresnek adósságproblémáik tekintetében? Önöknek mi a...
GMO: Áldás vagy csapás? Kb. 2 hete adtunk hírt azokról a szerencsétlen indiai eseményekről, tragédiákról melyek hátterében a GMO ( genetikailag módosított növények) ipari alk...
GMO-mentes roadshow Jövő hét szerdán, okt. 30-án indul Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, Apagy községből, a több megyén is átívelő, decemberig tartó GMO-mentes roadshow. A...
Amit a biztosításokról tudni kell – 4 pontban Éves szinten 130 milliárdos kár éri a gazdákat, mégis csupán a termőföldek 40%-a van biztosítva. Alábbi cikkünkben összefoglaltuk, mit kell tudni a me...
Kárt okozott az eső és a vihar a szántóföldeken... A május eleje óta tartó csapadékos időjárás és a viharok a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei igazgatóságainak jelentései alapján, több helyen is ká...
A nagy esők hagyatéka Nem elég, hogy az enyhe tél miatt fokozottabb kártevőirtásra van szükség az idei évben, most még az egyszerre lezúduló nagy mennyiségű eső is húzza a ...