A koranyár hatására a hőösszeg ismét gyors nő

Az elmúlt tíz nap hűvös időjárása visszavetette a vegetáció idő előtti, rendkívül gyors fejlődését, ami a megelőző időszakot jellemezte. A csapadék igen jót tett a csírázó vagy éppen kisorolt napraforgónak és kukoricának, de az őszi vetéseknek is nagy szüksége volt az esőre azzal együtt is, hogy a gyakran nedves állományokban a gombás megbetegedések is kedvező körülményeket találtak. A hétvégén ismét változik időjárásunk jellege, az előttünk álló egy hétben visszatér a száraz, az ilyenkor szokásosnál több fokkal melegebb idő, a hőösszeg ismét gyors növekedésnek indul majd, előtte azonban péntek hajnalban – reméljük az idén utoljára – még előfordulhatnak gyenge fagyok.

Múlt kedd óta hűvös, gyakran csapadékos időben volt részünk. Minden nap esett valahol az országban, gyakran voltak kisebb-nagyobb záporok, akár jégdara záporok, egy-egy zivatar is előfordult, a múlt kedden és e hét keddről szerdára virradó éjszaka pedig országos, áztató eső öntözte a földeket. Így az elmúlt tíz napban országszerte több esett az ilyenkor szokásosnál, az északi országrészben és a Tiszántúlon nagy területen 30-50 mm közötti mennyiség hullott, de az ország többi részén is 10-25 mm-t mérhettünk. Csökkent a csapadékhiány, az elmúlt 30 nap csapadékösszege főként a Dunántúl délkeleti és az Alföld déli részén mutat negatív eltérést. A talajok nedvességellátottsága jelentősen javult a tíz nappal ezelőtti állapothoz képest. A felszín közeli talajréteg az északi, a nyugati és a keleti országrészekben helyenként telítődött, a déli országrész középső tájain tartalmaz csak kevés nedvességet. A középső talajrétegbe is jutott a nedvességből, a 20-50 cm-es réteg vízellátottsága országszerte megfelelő, 50-100 cm-en pedig továbbra is telítettek a talajok – olvastuk a met.hu elemzésében.

A hőösszeg csökkenése miatt javult a talajnedvesség
Talajnedvesség a talaj felső 20 centiméteres rétegében a növények számára hasznosítható
vízmennyiség arányában 2024. április 24-én (%)

A hőmérséklet 3-6 fokkal alakult alacsonyabban az ilyenkor szokásosnál. A napi középhőmérséklet jellemzően 6 és 10 fok közöttinek adódott. Éjszakánként a borult, csapadékos időszakok kivételével jellemzően 5 fok alá hűlt a levegő, talajmenti fagyok többször, többfelé előfordultak, de néhol két méteres magasságban is fagypont alá esett a hőmérséklet. Napközben csak ritkán és kevés helyen melegedett 15 fok fölé a levegő, de főként a Dunántúlon többször a 10 fokot sem érte el a maximumhőmérséklet. Az 5 cm-en mért talajhőmérséklet jelenleg 10-13 fok között alakul.

Az őszi vetések két-három héttel előrébb járnak a fejlődésben a szokásosnál. Az Alföld északi részén a téli belvízfoltokban az őszi vetések kipusztultak. A kalászosok intenzíven növekednek, egyre többfelé a kalászhányás fázisában járnak, az őszi káposztarepce pedig virágzik, de már a virágzás végén jár, többfelé meglehetősen ritkásak az állományok. A hűvösebbre fordult időjárás jól jött, mert nem rövidültek tovább a tavaszi fenológiai fázisok a szokatlan meleg miatt. A lehűléssel érkezett csapadékra főként a csírázó, éppen kisoroló napraforgónak és kukoricának volt égető szüksége, a magágy készítése és a vetés sokfelé igen száraz talajba történt.  

A gyümölcsfák már elvirágzottak, a terméskezdeményeket és a növekvő termést a nagyszámú kártevő mellett gyenge éjszakai fagyok veszélyeztették. A már virágzó akác számára nem jött jól a hűvös, gyakran csapadékos idő, ami a beporzást hátráltatta.

Az elmúlt napokban gyakran volt nedves a növények levélének felülete, ami a gombás megbetegedések miatt kedvezőtlen. A párás időszakok hossza is magasan alakult.  

A legfrissebb NDVI vegetációs index értéke meglehetősen magas a korán érkezett tavasz, majd hirtelen nyár hatására. A térképek az ország egész területén az átlagosnál sokkal fejlettebb vegetációt mutatnak.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg – bár még nagyon a kukorica szezon elején járunk – jelenleg többnyire 110 és 135 foknap között alakul. Ez az érték jóval magasabb tavalyi évinél és a sokéves átlagnál azzal együtt is, hogy az elmúlt bő egy hétben megtorpant a hőösszeg növekedésének korábban igen gyors üteme.

A folytatásban ismét visszatér a meleg, száraz idő. Csütörtökön és pénteken még előfordulhatnak gyenge záporok, majd a jövő keddig országszerte száraz időre van kilátás, és csak a jövő hét közepétől várható ismét szórványos esők, záporok megjelenése. A talajok száradását a sok napsütés mellett napközben gyakran feltámadó élénk szél is elősegíti majd. Pénteken még hideg lesz a hajnal, a fagyzugos helyeken gyenge fagyokra is számítani kell, szombattól viszont jelentősen melegszik az idő, megszűnik a fagyveszély, napközben pedig nagy területen melegszik 20, a jövő hét első felében 25 fok fölé a levegő. A hőösszeg ismét gyors növekedésnek indul.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A napraforgó és a kukorica örül, a repce és az ősz... A hétvége hűvös, de a legtöbb helyen száraz időjárása után a hét közepén csak kis mértékben melegszik az idő, és egy mediterrán ciklon hatására szerdá...
Életmentő volt a csapadék, de Szeged és környéke m... A múlt hét második felében hullott csapadék sokat jelentett a szárazság enyhülése szempontjából, a növényzet azokon a területeken is fellélegezhetett...
A héten lesz napsütés bőven, de a húsvéti hétvégév... A következő napokban tovább melegszik az idő, többfelé 20 °C feletti értékek is lehetnek, a hétvégére viszont hűl a levegő. Emellett sok lesz a napsü...
Az elmúlt hét után sok gyümölcstermesztő és méhész... Csak egy hete kezdődött az április, de az elmúlt egy hétben nyári, tavaszi és téli időjárás egyaránt előfordult hazánkban. A héten visszatértek az er...
Erős széllel és helyenként hózáporral nyit a hét... Hétfőn általában többórás napsütés várható gomolyfelhőkkel, amelyek olykor jobban is összeállhatnak, ezzel hosszabb felhős periódusokat okozva. Néhol...
A jövő hét elejéig melegedés, utána ismét lehülés ... Változékony, a múlt hét végén napos, a hét elején esős, szerdától hűvös idő jellemezte időjárásunkat, ma hajnalra többfelé gyenge fagy is kialakult. ...