Kárt okozott az eső és a vihar a szántóföldeken

A május eleje óta tartó csapadékos időjárás és a viharok a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei igazgatóságainak jelentései alapján, több helyen is kárt okoztak a szántóföldi növényekben, a kertészeti kultúrákban és a gyümölcsösökben. Országos időjárás jelentés és növényhelyzet.

Az összegzés szerint a szükségesnél több eső hatására növekszik az átnedvesedett és a belvizes területek aránya. Az ország nyugati részéből kisebb árvizeket is jelentettek – elsősorban a Rába folyó térségéből -, ami szintén gondokat okozott a gazdáknak. A szakértők megjegyzik: a kötöttebb talajú területeken a jelentős csapadék hatására akár ki is pusztulhat a vetés a megjelenő vízfoltok miatt.

A kalászosok az erős szél és a vihar hatására sok helyen megdőltek, a szakemberek szerint azonban ezt “nagyobb részt még” kinőhetik a növények. A szél által ledöntött virágzó repcékben is mutatkoznak veszteségek, emiatt terméscsökkenés várható. A tartós esőzés a lucerna és a vörös here betakarítását késlelteti, egyes területeken a fél kaszálás már kiesett.

A jégverés és a nagy szél a gyümölcsösökben jelentős kárt okozott. A körte, alma és szilva ültetvényekben is jeleztek jégkárt a gazdák, a kárbejelentések folyamatosak. Az erős szél megtépázta a lombokat, a fejlődő gyümölcsöket pedig egymáshoz verte, ami jól látható ütődésnyomokat okozott. Azok a gyümölcsök, amelyek ütést kaptak, többnyire elpusztulnak.
A fán maradók pedig az esetleges gombás fertőzés miatt mehetnek tönkre. A korai cseresznyénél a sok csapadék miatt több helyről jelentették a gyümölcsök repedezését.

Komoly károkat okozhat a sok csapadék
Komoly károkat okozhat a sok csapadék a földeken

 

A zöldség-kultúrákban szintén kárt okozott a vihar és a jégverés, illetve néhány növényt – például a paprikát és a paradicsomot – a gazdák nem tudták kiültetni. A Nyírség egyes területein nem a jégverés, hanem a homokverés okozott gondot. Több gazdálkodó jelezte, hogy a kelőben lévő vagy kikelt napraforgót betakarta a szélhordta homok. A tájékoztatás szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében érkezett a legtöbb kárjelentés – igaz, az eső eddig itt nem okozott belvízkárokat, mivel a téli csapadékhiányt kompenzálta. Az elmúlt időszakban 257 termelő tett 645 hektárra kárbejelentést, míg összességében a kárenyhítési évre vonatkozóan, 416 termelő 2777 hektárnyi területre jelzett kárt.

A közlemény szerint a felhőszakadás, a jégeső, vagy a vihar esetében a termelőnek a káresemény észlelését követő 15 napon belül kell bejelentést tenniük, az aszály, a belvíz, a mezőgazdasági árvíz, vagy a fagy okozta káreseményeket pedig a növényeken észlelhető károsodást követő 15 napon belül kell a területileg illetékes kormányhivatal földművelési igazgatóságára bejelenteni. Így fordulhat elő, hogy az utóbbi csoportba tartozó károk bejelentése hetekkel a káresemény után történik. Az összesítés szerint a május 15-ig beérkezett kárjelentések alapján téli fagykár 9 hektáron volt; tavaszi fagykár 832 hektárt érintett; belvízkárt 80 hektár esetében jelentettek; jégesőkár 935, aszálykár 803, viharkár 12, felhőszakadás pedig 106 hektárt sújtott.

Forrás: MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Özönvíz és szélvihar – ciklon riogat Országos szinten eshet az eső, 3 mm körüli csapadék várható. Ez alól kivétel lehet a Dunántúl, itt szűrt napsütésre van kilátás. A hajnali 5-6 fok nap...
Amit a biztosításokról tudni kell – 4 pontban Éves szinten 130 milliárdos kár éri a gazdákat, mégis csupán a termőföldek 40%-a van biztosítva. Alábbi cikkünkben összefoglaltuk, mit kell tudni a me...
Melegszik az idő, az eső marad Hajnalban már melegebb idő volt, mint az elmúlt napokban, 8-9 Celsius fokra "emelkedett" a hőmérséklet. Napközben 14-8 fokig melegedhet a levegő hőmér...
Igazi tavaszi idő, néhol nagy mennyiségű esővel... Szombatra nem egészen érnek véget a nagy esőzések. Úgy tűnik, a pénteki nap csak helyenként hozott felüdülést. A Balaton térségében és ettől délre jel...
Csökkenő esők, növekvő hőmérséklet Vasárnap már csak kisebb esőzések fordulhatnak elő, 1-3 mm csapadék várható. A hőmérsékletek kezdenek kiegyenlítődni az egész országban, nem lesznek n...
Nyárias idő, elvétve záporokkal Vajon ez lesz a nyár első napja? Hétfőn hajnalban már az ország nagy részén hajnalban sem süllyed 10 Celsius fok alá a hőmérséklet, 10-11 fokokat mérh...