Az új évben is folytatódik a NÉBIH hamisított mézek elleni harca. Folyamatos hatósági vizsgálatokat végeznek a boltok polcain lévő mézekkel kapcsolatban és ha egy mézről kiderül, hogy hamis, azonnal kivonják a forgalomból. A vizsgálatok hatásosnak bizonyultak, egy újabb, hamisított mézet sikerült levenni a boltok polcairól. […]
Állattenyésztés
Aranytörzskönyvet kapott a szupertehén
Nagy jutalomban részesült Falas, a szentesi Árpád-Agrár Zrt. tehene. Ezidáig százezer kilogramm tejet adott 14 év alatt, ezért megkapta az aranytörzskönyvet! […]
Termelni sem, leállni sem éri meg
A fogyasztók ugyan már érzik a sertéshús áfacsökkentésének hatásait, de az állattartóknak ettől nem lett jobb a helyzetük. Továbbra sem tudnak igazi hasznot termelni a sertéseken, 2014-hez képest 30 százalékkal fizetnek kevesebbet a felvásárlók a sertésekért idén. […]
Új év, új szabályok a horgászoknak
A januárral együtt elérkezett az új halgazdálkodási törvény is. Ennek értelmében több jogszabály is módosult, beszüntették a kereskedelmi célú horgászatot, és bevezették az egységes állami horgászati okmányt. Ez utóbbi értelmében, az eddig 4-5 okmány helyett elég lesz egy okmánnyal elindulni a vízpartra. […]
Együttműködési megállapodás a magyar mézért
Együttműködési megállapodást írt alá a napokban a Nébih és az OMME. Az együttműködés segítséget nyújthat a mézek ellenőrzésében, valamint egyszerűsödhet a méhekkel, mézekkel kapcsolatos problémák feltárása és megoldása. […]
Haszonállatok és az alkohol
Nemrég írtunk arról, hogyan lehet kezelni a bendőfelfúvódást, illetve segíteni a bendő működését. A felmerült, alkoholt tartalmazó módszerek kapcsán többen is jelezték, hogy bizony az ő állataik gond nélkül megisszák az ilyen italokat. Vajon, mondhatjuk, hogy haszonállataink kifejezetten szeretik az alkoholt? […]
Az év hala 2016-ban
A 2010-ben, a Magyar Haltani Társaság által elindított “év hala” választás híre most is sok emberhez eljutott. Ezúttal is 3 faj közül lehetett választani. A győztes a szavazatok több mint felét szerezte meg. […]
A compó veszi át a hatalmat a kecsegétől?
Célegyenesbe ért a Magyar Haltani Társaság által hagyományosan meghirdetett Az év hala-közönségszavazás, amelyben ezúttal már most eldőlni látszik a verseny. Eddig közel 4600-an adták le voksukat, de a szavazásnak még nincs vége. […]