A napokban kapják meg az értesítést azok a gazdák, akik elnyerték az AKG vagy az ÖKO támogatást. Változás az előző évhez képest, hogy a kisebb gazdaságok nyerték el a támogatások jelentős részét. […]
Agrártámogatások
Fiatal agrárszakemberek kaptak díjat
Lezárult az az ösztöndíjpályázat, melynek keretében idén 7 fiatal agrárszakember kapott elismerést és komoly anyagi támogatást. A versenyzőknek a mezőgazdaság fenntarthatóságával kapcsolatban kellett pályamunkát benyújtaniuk, ez alapján osztotta ki a díjakat a zsűri. […]
Figyelem! Pályázatok beadási határideje módosult!
Most az állattartással foglalkozó gazdák figyeljenek, ugyanis módosult az állattartó telepek korszerűsítését támogató pályázatok beadási határideje. A keretösszeg azonban nem változott: 70 milliárd forint vár a szétosztásra. […]
1 napja van még pályázni!
A felhívás az állattenyésztési ágazatnak szólt, ugyanis trágyatárolók megépítésére és korszerűsítésére lehetett támogatást igényelni. A gazdák nagyon várták a kérelembeadási időszakot, ez a fokozott érdeklődésen is tisztán látható. […]
Érkezik a támogatás a szőlőkabóca ellen
Elsősorban azoknak a szőlőtermesztőknek szól ez a hír, akik 2016 márciusában jelezték támogatási igényüket. Május elsejétől ugyanis elindult a támogatási kérelmek beadása, ami egészen augusztus 15-ig tart. […]
Idén is be kell nyújtani a kistermelői támogatási kérelmeket
Nem dőlhetnek hátra azok a termelők, akik 2015-ben beléptek a kistermelői támogatási rendszerbe. Ahhoz, hogy idén is támogatásban részesüljenek, be kell nyújtaniuk a támogatási kérelmet az egységes kérelem keretében. […]
Idén is útjára indul a tanyaprogram
A Magyar Közlönyben megjelent információk szerint a tanyasi gazdák idén is pályázhatnak vissza nem térítendő támogatásra a tanyaprogram keretében. Idén 4 célterületen hirdetik meg a pályázatot és mintegy 825 millió forint áll az érintettek rendelkezésére, ám sok a korlátozó tényező. […]
Kézikönyv segít eligazodni a közvetlen támogatások között
2015-ben több, közvetlen támogatás is megjelent, vagy éppen átalakult, így a gazdáknak újabb követelményrendszereket kellett megjegyezniük. Ebben segít most nekik a legújabb kézikönyv, amelynek segítségével egyszerűbb megérteni a közvetlen támogatási jogcímek felépítését. […]