Több pénz jut az AKG támogatásokra!

A napokban kapják meg az értesítést azok a gazdák, akik elnyerték az AKG vagy az ÖKO támogatást. Változás az előző évhez képest, hogy a kisebb gazdaságok nyerték el a támogatások jelentős részét.

Eredetileg 210 milliárd forintból kívánták támogatni az AKG és az ÖKO támogatásra pályázó gazdákat, de végül jóval az említett összeg felett kapnak pénzt a nyertesek. Az előző ciklushoz képest ugyanis – a szigorodó feltételek ellenére is – nagyobb volt az érdeklődés. Több, mint 27 ezren igényeltek a két támogatásból. A két programba bevonni kívánt területek mérete elérte az 1,37 millió hektárt.

Az eredeti elképzelések szerint 159 milliárd forint jutott volna az AKG támogatásokra és 51 milliárd forintot az ÖKO pályázaton győztes gazdák kaptak volna. Ehhez képest 252,8 milliárd forintot osztottak szét a pályázók között, ebből 62 milliárdot kaptak az ökogazdák.

Jól jártak, akik idén megpályázták az AKG és az ÖKO támogatásokat, többen jutottak pénzhez
Jól jártak, akik idén megpályázták az AKG és az ÖKO támogatásokat, többen jutottak pénzhez

 

A nagyobb összeg kifizetése azonban negatívumot is hordoz magával: 2017-ben nem indítanak újabb kört a programokban.

Egyébként az AKG programban az alapelvárások mellett minden gazdálkodó magának dönthette el, milyen további vállalásokat tesz, amiért plusz pontok és többlettámogatás jár. Minden pályázat kapott egy bizonyos pontszámot, a győzteseket pedig egy ponthatár szerint választották ki.

Érdekesség, hogy az AKG támogatáson elnyert 190 milliárd forintból 168 milliárd olyan gazdához került, aki 300 hektárnál kisebb területen gazdálkodik, így most ők lettek a program nyertesei.

Az ÖKO támogatás esetében is ugyanez volt a helyzet: 3142 nyertes közül 3089-en gazdálkodnak 300 hektárnál kevesebb területen.

A nyertes pályázók a napokban fogják kézhez kapni a támogatói okiratokat. Az idei kifizetési kérelmeket pedig az egységes kérelemmel együtt kell benyújtaniuk, május 23-ig.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

MVH Közlemények – nov. 29 – dec. 2. Az erdei közjóléti létesítmények megvalósításához nyújtandó támogatás igényléséről szóló 159/2013. (IX.25.) MVH Közlemény módosításáról itt olvashat: ...
Támogatás-igénylések – növénytermesztés, halászat,... Az MVH a héten több közleményt is kiadott különböző területek támogatása kapcsán, amennyiben érdeklik az egyes lehetőségek, kattintson a linkre a rész...
A Közös Agrárpolitika 2014-2020-as időszakának kil... Agrár helyzetértékelés – új KAP-támogatások címmel indult az AgromashExpo csütörtöki napján a szakmai programok sora 10 órakor. A programot Petőházi T...
Csökkentek a termelői árak, korán lesz a gyümölcss... Több száz millió forint került kifizetésre az elmúlt héten is; előbb szedhető majd a meggy, cseresznye; nőhet a haltermelés; kitiltják az agresszív nö...
Támogatások erdészeknek, állattenyésztőknek – MVH ... A néhány hetes „szünet” után újabb közleményeket adott ki a 25. héten a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium. Főként erdőtulajdonosokhoz, ál...
A gazdászok számára elérhető térinformatikai alkal... A mezőgazdaságban a termelők számára elérhető térinformatikai alkalmazásokkal mutatkozik be és csatlakozik a Magro.hu szakértőihez Dr. Czimbalmos Róbe...