10 milliónál is több embert lát el a magyar élelmiszergazdaság

Jelenleg több mint 10 millió embert lát el a magyar élelmiszergazdaság, de technológiai és egyéb fejlesztésekkel akár 20 millió embernek is tudna megbízható, egészséges élelmiszert adni – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara élelmiszeriparért felelős országos alelnöke az M1 televízió adásban. Éder Tamás azt mondta, Magyarország csak akkor tud beszállni a mezőgazdasági és élelmiszeripari versenybe, ha alkalmazza a digitalizáció és az automatizáció lehetőségeit, valamint ha javul a szektor résztvevőinek együttműködése.

Az elmúlt 5 évben a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban is jellemzővé vált a munkaerőhiány, ezért a szektorban dolgozók egyre inkább keresik az automatizálás lehetőségeit – mondta. Szerinte jó technológiai fejlesztésekkel, állami támogatásokkal, nagyobb piaci súlyú termelői szervezetek részvételével, a feldolgozók és termelők közötti integráció erősítésével az ország érdemi fejlődés előtt áll. Az alelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, a legfontosabb feladat a termelők és feldolgozók közötti tartós, szerződésen alapuló együttműködés. Ennek azonban egyik gátja a 27 százalékos áfa, egy másik az, hogy a termelők leginkább csak kényszer hatására működnek együtt másokkal – mondta Éder Tamás.

A magyar élelmiszergazdaság megfelelő fejlesztésekkel akár 20 millió embernek is tudna megbízható, egészséges élelmiszert adni
A magyar élelmiszergazdaság megfelelő fejlesztésekkel akár 20 millió embernek is tudna megbízható, egészséges élelmiszert adni

Uniós pénzből épül újjá a magyar élelmiszeripar

Padlót fogott a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar a rendszerváltás után. Az agrárium újjáépítéséhez elengedhetetlenek voltak az uniós források, ezeknek is köszönhetően mára Európa-szerte elismert minőségben termel az ágazat. Új lendületet és nagy összegeket kap a magyar élelmiszeripar támogatása. Az Európai Uniós forrásokhoz igen aktívan csatlakoznak a magyar gazdák, ezzel nagy lendületet kapott a mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlődése. Az Agrárminisztérium fokozottan figyel a támogatások célba érésére és felhasználására, és többek között ennek is köszönhető, hogy a magyar agrárium termékei keresettek. Nagyon népszerűek az élelmiszeripari uniós támogatású pályázatok, ami azt jelzi, hogy magas a befektetések megtérülési értéke, és újra rangja van a magyar húsnak, zöldségnek, gyümölcsnek, bornak.

Ha pedig tovább olvasna a témában, ezt a cikkünket ajánljuk:

Mit gondol, milyen élelmiszerre költöttek a legtöbbet Magyarországon?
Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

A hét egyben – 49. hét Beruházási rekord a harmadik negyedévben, bővülő agrárkapcsolatok, sikeres volt az idei év a zöldség-gyümölcs ágazat számára, előtérben az élelmiszeri...
Lopott sertéshús Máriakálnokon A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság beosztottjai szerdán hajnalban Máriakálnok belterületén ellenőriztek egy tehergépkocsit. A megállított tehergépko...
70%-kal több élelmiszert kell előállítani 2050-ben... 2050-re több mint 10 milliárd ember fog élni a Földön. Ahhoz , hogy őket elláthassuk, több mint 1,5-szer annyi élelmiszerre lesz szükség, mint amennyi...
Fellendülhet a magyar édesipar A hazai édesipari termelés bővülését, az ágazat technológiai fejlődését is segítheti az élelmiszeripari fejlesztési stratégia megvalósulása. A program...
Mi lesz a tejkvóta rendszer nélkül? 2015 április 1-től megszűnik az Európai Unióban a tejkvóta rendszer. A rendszer megszűnése azt fogja eredményezni, hogy minden tagállam annyi tejet te...
Újabb GMO-k az engedélyezettek listáján Bővült az engedélyezett GMO-t tartalmazó növények listája az Európai Unióban. Az Európai Bizottság tíz új GMO-t tartalmazó növény élelmiszeripari és t...