Tovább folytatódik a burgonya és a vöröshagyma drágulása

Áprilisban 6,6 százalékkal nőttek a piaci árak a márciusi 7,0 százalékos és a január-februári kéthavi átlagos 8,0 százalékos drágulást követően – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján elérhető friss adatokból. Ugyan a zöldségfélék áremelkedése a márciusi 43,2 százalékosról 27,0 százalékosra lassult, az átlagadatok mögött hatalmas kilengések vannak. A vöröshagyma például, áprilisban jóval drágább volt, mint egy éve, a burgonya pedig márciusban már kétszer annyiba került, mint tavaly. Eközben olcsóbb lett az uborka, a karfiol és a fejes saláta az előző hónapok adataihoz hasonlítva.

A növényi termékek áremelkedése áprilisra 6,8 százalékosra mérséklődött az előző havi 12,1 százalékoshoz képest. A sárgarépa áremelkedése a márciusi 53,2 százalékosról 47,6 százaléksora enyhült, a paradicsom 8,2 százalékkal került többe a márciusi 29,5 százalék után. Az uborka a márciusi 35,9 százalékos éves emelkedés után 1,0 százalékkal lett olcsóbb a tavaly áprilisi áránál. A karfiol ára 2,8 százalékkal volt alacsonyabb áprilisban, míg márciusban még 34,7 százalékkal állt a tavalyi ára felett, a fejes saláta ára pedig 20 százalékot csökkent a márciusi 7,2 százalékos áremelkedés után. A fejes káposzta viszont 84,5 százalékkal drágább volt, mint tavaly áprilisban, bár márciusban még 129,4 százalékkal volt drágább. A burgonya drágulása tovább durvult, a márciusi az árak már meghaladták a tavalyi dupláját, akkor 103,4 százalékos volt az emelkedés. Ez áprilisra 142,4 százalékosra emelkedett.

Folytatódott a piaci árak hullámvasuta: a KSH adataiból kiderült, hogy enyhült a sárgarépa áremelkedése, sokkal drágább lett a burgonya és a vöröshagyma, és olcsóbb lett az uborka és a karfiol
Folytatódott a piaci árak hullámvasuta: a KSH adataiból kiderült, hogy enyhült a sárgarépa áremelkedése. Sokkal drágább lett a burgonya és a vöröshagyma, és olcsóbb lett az uborka és a karfiol.

Vágósertés, vágómarha, baromfi, tojás

A vágósertések árának hirtelen, 16,6 százalékos megugrása miatt az élőállatok felvásárlási ára átlagosan 8,2 százalékkal lépte túl az 1 évvel korábbiakat. Mindez azok után történt, hogy a múlt év elejétől számítva a januári 1,9 százalékos emelkedés volt a legnagyobb. A vágómarha idén először volt drágább éves összevetésben, áprilisban 1,2 százalékkal drágult, míg márciusban még 2,6 százalékkal olcsóbb volt a tavalyinál. A baromfi ára 1,9 százalékkal nőtt egy év alatt. A tej éves áremelkedése áprilisban 6,3 százalékosra nőtt a márciusi 3,7 százalékról – írta a KSH adataira hivatkozva a Magyar Távirati Iroda.

Cikkajánló: Gabona- és olajosmagárak itthon és a világban
Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Blog indult… A MHO cikke rólunk Blog indult a gazdák jó kereskedéséhez Magyar Hírlap Online - 2013. június 3., hétfő Hiánypótló mezőgazdasági blogot indított a Magro.hu, az onlin...
Mi a helyzet a zöldség és gyümölcspiacokon? Az Agrárgazdasági Kutató Intézet június 4-én tette közzé legfrissebb gyümölcs és zöldségpiaci árfigyelését, melyből és a két héttel korábbi jelentés...
Tojásszövetség: a láthatóan feltüntetett kilós ár ... A Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége szerint áttörést hozhat a tojáspiacon, és visszaszoríthatja az importot, hogy az étkezési t...
Import nagykereskedelmi zöldség- és gyümölcsárak a... Francia Condor burgonya érkezett, melynek kilója 110 forint. Az olasz 15 mm alatti koktélparadicsom ára nem változott, továbbra is 600 forint, míg a n...
Vidéki nagybani piacok: a belföldi zöldségek brutt... A Kecskemét Nagybani piacon a szabadföldi Desire burgonya ára csökkent 10 százalékkal, a 22. héten 100 forintba került kilója. A Condor szabadföldi b...
Budapesti fogyasztói piacok: a belföldi zöldségek ... A Rozella szabadföldi burgonya ára a Fehérvári piacon 128 forint/kilogramm, míg a Fény utcaiban 149 forintot kérnek el kilójáért. A primőr újburgonya...