Több hitelre lesz szükség az új agrárberuházások miatt a banki szakember szerint

Bár a mezőgazdaság és az élelmiszeripar hagyományosan válságállóbbak a többi ágazatnál, a pandémia ezeken a területeken is éreztette hatását. Az állattenyésztésben szerényebb termeléscsökkenés volt, a koronavírus-járvány következményei azonban elsősorban ebben az ágazatban mutatkoztak meg – mondta az OTP Agrár főosztályvezetője. Harnóczi György szerint pillanatnyilag az alacsony felvásárlási árak és az elszállt takarmány-alapanyag árak okoznak komoly problémát a termelők számára. Biztató viszont, hogy a sertés és a baromfi esetén is megélénkült a kereslet, az árak pedig emelkedni kezdtek.

A szakember arról is beszélt, hogy a 2019-es évhez képest miként változott az agrár hitelállomány 2020-ban, illetve előrejelzéseik szerint mi várható a hitelállományok tekintetében 2021-ben – írta az Agrárszektor.  Az agrárberuházások is szóba kerültek.

A magas gabona- és a takarmányárak meghatározzák a magyar mezőgazdaság szereplőinek helyzetét és az agrárberuházások viszont nem állnak le - Fotó: Magro.hu, CSZS, Újpetre
A magas gabona- és a takarmányárak meghatározzák a magyar mezőgazdaság szereplőinek helyzetét és az agrárberuházások viszont nem állnak le – Fotó: Magro.hu, CSZS, Újpetre

A magyar mezőgazdaság és az élelmiszeripar is megérezte a koronavírus-járvány hatását,de nem minden ágazatot érintett ugyanúgy. Összességében hogyan éli meg a szektor ezt az időszakot?

Bár a mezőgazdaság és az élelmiszeripar hagyományosan válságállóbb a többi ágazatnál – ahogy 2008-ban is láthattuk –, a pandémia valamennyi szektorban, így az agráriumban is éreztette hatását. Továbbá egyéb nehézségek is jelentkeztek az elmúlt évben. Ám mindezek ellenére 2020-ban az agrárium összességében jól teljesített. A KSH legfrissebb adatai szerint a mezőgazdaság kibocsátása 4,8 százalékkal, a bruttó hozzáadott érték pedig 9,9 százalékkal nőtt 2019-hez képest. Ebben a növekményben a mezőgazdaság egészét tekintve az árak emelkedése játszott szerepet.

A növénytermesztést és a kertészetet (főleg a gyümölcsféléket) a tavaszi aszály és fagykár sújtotta, a betakarításkor pedig a csapadékos időjárás okozott gondokat. Mindezek ellenére a volumen mindössze 3,3 százalékkal lett kevesebb az előző évinél, amit az árak 10,3 százalékos emelkedése ellensúlyozott. Ennek eredőjeként a növényi és kertészeti termékek kibocsátása 6,6 százalékkal lett több 2019-hez képest.

Az állattenyésztés esetében a termelés csökkenése mindössze 1,3 százalék volt. Az árak a növénytermesztéshez és a kertészethez képest kisebb mértékben, 3,3 százalékkal emelkedtek, aminek következtében az állattenyésztés kibocsátása 1,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A szerényebb termeléscsökkenés ellenére azonban elmondható, hogy a pandémia hatásai elsősorban az állattenyésztésben mutatkoztak meg. A belföldi kereslet csökkenése – főleg a HORECA szektor kiesése miatt – és az export visszaesése kiemelten sújtotta a vízi szárnyas ágazatot. A 2020. évi vágóhídi statisztika szerint tavaly a sertésvágások száma 1,8 százalékkal nőtt, a baromfivágás viszont 1,7 százalékkal csökkent. Ezen belül a csirkevágás 4,4 százalékkal nőtt, a pulyka lényegében szinten maradt. Eközben a liba- és a kacsavágás 45,9, illetve 27,5 százalékkal csökkent az előző évhez képest.

Néhány hónapja a magas takarmányárak is nehezítik a gazdák életét. Mit mutatnak az előrejelzések, meddig emelkedhetnek a gabona- és ezzel együtt a takarmányárak?

Az állattenyésztésben nem érdemes egy évet önmagában nézni. Általában 3 éves időszakokat indokolt értékelni. Az bizonyos, hogy pillanatnyilag gondok vannak mind a két abrakfogyasztó ágazatban. Alacsonyak a felvásárlási árak és a takarmány alapanyagok árai az egekben vannak. Ez az elmúlt 3 évet tekintve nem volt mindig így és nem is lesz állandó hosszabb távon. Az árak változását a hazai viszonyokon túlmenően a mindenkori világpiaci folyamatok és kilátások határozzák meg. A gabona és a szója esetében kedvező változást az új termés hozhat.

Biztató, hogy a sertés és a baromfi iránt megélénkült a kereslet, az árak emelkedni kezdtek, ez a trend minden bizonnyal folytatódni fog. Az árak növekedése mérsékelni fogja a magas takarmányköltségek miatti veszteséget. Az új termésig jövedelmező termelés az átlagosnál jobb hatékonyságú, nemzetközi szinten termelő gazdálkodóknál várható.

Hosszú és rövid távon a gabona- és takarmányárak emelkedése milyen hatással lehet a sertés- és baromfiágazat helyzetére?

Amennyiben ágazatonként vizsgáljuk a kérdést, a sertéshúspiac kilátásait az afrikai sertéspestis-járvány (ASP) miatt az elkövetkező néhány évben is nagyfokú bizonytalanság övezi. Magyarországon rekordalacsony a sertésállomány, utoljára 1946-ban mértek ennél kisebbet. Hazánknak a sertéstartás valamennyi fontosabb termelési, hatékonysági mutatóján javítania kellene. Erre adott a lehetőség, az ágazat célirányos agrárberuházások megvalósításával gyorsan, ígéretes megtérüléssel fejleszthető. A beruházásoknál, illetve a beruházási támogatások kialakításánál elengedhetetlen a mind szigorúbb környezetvédelmi, állategészségügyi és állatjólléti követelményeknek való megfelelés, továbbá a klímaváltozás, valamint a genetikai lehetőségek együttes figyelembevétele. Az elkövetkező időszakban a hangsúlyt a zöldmezős beruházásokra kell helyezni. A baromfi-termékpálya kilátásai ígéretesebbnek tűnnek. A hazai baromfiágazat fajtakínálata diverzifikált, a biológiai alapok jók, a takarmánybázis megfelelő. A csirkehizlalás továbbra is jövedelmező tevékenység, az ágazat versenyképességében azonban kulcsfontosságú a méretgazdaságosság érvényesülése. A hazai baromfivertikum stabil helyzetét elsősorban annak köszönheti, hogy vertikálisan erősen koordinált. 85-90 százalékban a teljes termékpályán átívelő integrációkban működik és jellemzően magyar tulajdonban van. Magyarországon a szakma megítélése szerint 2030-ig évente akár 5 százalékos bővülés is reális lehet.

Hogyan változott az agrár hitelállomány 2020-ban?

2019-ről 2020-ra az agrár hitelpiac 158,3 milliárd forinttal növekedett, a növekmény főleg a társas vállalkozások esetében történt (45-55 százalék – élelmiszeripar-mezőgazdaság arányban). Az egyéni élelmiszeripari piac gyakorlatilag változatlan maradt a teljes hitelállományon belül 6,15 milliárd forintos állománnyal. Eközben a társas vállalkozások piaca 600 milliárd forintra nőtt az előző évi 536 milliárd forintról. Az egyéni mezőgazdasági piac a 2019-es évhez képest 17 milliárd forinttal növekedett 349 milliárd forintról 366 milliárd forintra. A társas piac állománya jelentősebb, 77 milliárd forintos növekedést mutatott ugyanezen időszak alatt és a 2020-as záró állománya 464 milliárd forint volt. Ha az elmúlt 5 évet vizsgáljuk, az agrár hitelpiac 2016 és 2020 között, összességében, 592 milliárd forinttal növekedett, a növekedés 62 százaléka a mezőgazdasági szektorban, 38 százaléka az élelmiszeriparban történt.

Mi várható a hitelállományok tekintetében 2021-ben?

A jövőre vonatkozó várakozásainkat tekintve általánosságban elmondható, hogy az agrárium hitelállománya tovább fog nőni a következő években. Egyrészt a nagyarányú, támogatásokkal ösztönzött fejlesztésekkel összefüggésben a beruházási és támogatás előfinanszírozási hitelek állománya nőhet. Másrészt az agrárberuházások megvalósulása támaszt várhatóan többlet forgótőke igényt, ami az üzemviteli hitelek növekedésével járhat.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Az állattenyésztés nyertese lehet a 2014-2020-as c... A Földművelésügyi Minisztérium álláspontja szerint az állattenyésztő kis- és közepes gazdaságok a 2020-ig szóló európai uniós költségvetési ciklus egy...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...
Szorosabbá fűzik a román-magyar agrár kapcsolatoka... A magyar-román agrár kapcsolatépítés jegyében Kecskemétre látogatott egy delegáció Alba megyéből. A Megyeházán rendezett tanácskozás középpontjában a ...
Visszanyerheti jelentőségét az állattenyésztés... Növekvő sertésállomány Magyarországon; tejtermék-támogatás; támogatást kapnak a zöldség-gyümölcs termelők az orosz embargó miatt; átgondoltabb AKG pro...
Ajándékozzon könyvet karácsonyra! Vészesen közeledik a karácsony. Ilyenkor hagyomány, hogy meglepjük szeretteinket kisebb-nagyobb ajándékokkal. Mi is lehetne szebb és hasznosabb ajándé...