Hirdetés
Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész
Hirdetés
Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez.
Magyarország területének közel 85%-a vidéki térség, ahol a lakosság több mint 40%-a él. Ezért a vidékfejlesztés, a vidéki élet minőségének és az itt élők foglalkoztatási helyzetének javítása kiemelt fontosságú feladat.
A mezőgazdasági termeléshez, számos EU-tagországhoz képest, előnyösebbek a feltételek. Kedvezőek a természeti és éghajlati viszonyok, adottak a gazdálkodási hagyományok, magas a mezőgazdasági hasznosítású területek és az agrártevékenységekkel foglalkozók aránya. Az állattenyésztés évszázados tapasztalatai, szakmai múltja és kiterjedt intézményrendszere révén – EU-s mércével mérve is – jelentős ágazat.
A magyar agrárgazdaságban tehát számottevő termelési potenciál van, amit érdemes kihasználni.
A versenyképesség fokozásához azonban feltétlenül innovációra, az elavult technológiák korszerűsítésére, energia- és költséghatékony, valamint a környezetvédelmi szempontokat szem előtt tartó gazdálkodásra van szükség. A fejlesztések jelentős anyagi ráfordítást igényelnek, amit a gazdaságok többsége tőkehiány miatt önerőből nem képes finanszírozni.
Az EU-s, és az azokat kiegészítő hazai támogatási források ezért rendkívüli lehetőséget jelentenek. Hazánk 2007 és 2012 között 1453 milliárd Ft összegű EU-s támogatást kapott az agrárszektor fejlesztésére.
A kifizetett támogatások összege, éves bontásban:
![](/public/agronews/an_article_inner/15962/c1a82ef31883bc08681c1d50e4947332_1.png)
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Kertészeti növényvédő gépek, szárzúzók és traktoros villásemelők a Nobilitől
2024.07.25.A Nobili név említésekor ma már mindenkinek a tradicionálisan jó minőségű, megbízható gépeik jutnak az eszébe. A gyár története 1945-ig nyúlik vissza, amikor a gépesítés még gyerekcipőben járt. Ekkor kezdődött a gépgyártás az olaszországi Molinellában - Efrem Nobili elképzelései szerint. A gyár ma is családi tulajdonban van, önállóan fejleszt és gyárt, a világ szinte minden országában jelen van. A Nobili szárzúzókat, vontatott és függesztett permetezőket és különböző szállító-anyagmozgató eszközöket készít. Hazánkban több mint 60 éve érhetők el a termékei.
Kukoricakrízis: súlyos aszály és kánikula fenyegeti a termést - beszámoló a földekről
2024.07.23.Az egyesület a múlt héten összesen 10 gazdát látogatott meg, amely találkozók során azt tapasztalták, hogy a kukorica rendkívül változatos képet mutat az országban, a talajadottságoknak és a területen tapasztalt időjárási viszonyoknak megfelelően. Ezzel együtt a többhetes kánikula sehol sem tett jót a kultúrának, amelynek hatását az idei termésre vetítve Csepregi Attilával, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport ügyvezetője boncolgatta.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 89 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés