Pénz, határidők, beruházások – itt az októberi agrártámogatás összefoglaló

Szeptemberben is több hírünk szólt a támogatásokról, amelyekből nagyon sok pénzt igényelhetnek a magyar mezőgazdaság szereplői. 6 ezer forint jár egy húsgalambra, 1200 hektárnyi állami földet vehetnek használatba az önkormányzatok, és rengeteg pénzből újult meg Hajdú-Bihar megye mezőgazdasági útjainak egy része. Összegyűjtöttük az elmúlt hónap pályázataival, befektetéseivel és kifizetéseivel kapcsolatos anyagait, itt az októberi agrártámogatás összefoglaló!

1200 hektár állami földet kaphatnak a hátrányos helyzetű települések

Nyilvános pályázatot hirdetett az Agrárminisztérium és a Nemzeti Földügyi Központ települési önkormányzatok számára, melynek keretében állami földek ingyenes használatára szerezhettek jogosultságot. A szociálisan rászorulók megsegítésére indított program keretében 17 megye 109 települése nyújtott be sikeres kérelmet – mondta el Nagy István agrárminiszter az MTI-nek. Így 371 földterület, összesen több, mint 1230 hektár állami föld kerül 5 és 15 év közötti időszakra ingyenesen a települési önkormányzatok használatába.

Állami földek használatára pályázhatnak a hátrányos helyzetű települések - a képünkön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szuhafő határa látható
Állami földek használatára pályázhatnak a hátrányos helyzetű települések – a képünkön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szuhafő határa látható

Két helyszínen is röpködtek a milliárdok Hajdú-Bihar megyében

Több, mint 40 milliárd forint jut külterületi utak fejlesztésére, 3 milliárdból újult meg a Keleti-főcsatornára Hajdú-Bihar megyében. Külterületi, mezőgazdasági utak fejlesztésére a vidékfejlesztési program keretéből 40 milliárd forintnál is több fordítható – mondta az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára egy hajdúnánási külterületi út átadásán. Kis Miklós Zsolt szerint az összegből csaknem 900 településen dűlőutak felújítása, új mezőgazdasági utak építése valósul meg. A beruházások könnyebbé teszik a hátrányos helyzetű, külterületen élők életét és az ott működő vállalkozások munkáját is.

Vannak megoldások, hogy a magyar mezőgazdaság felkészüljön a klímaválság következményeire

Az agrárium az éghajlatváltozásnak leginkább kitett ágazat, ezért az Agrárminisztérium igyekszik felkészülten reagálni a klímaváltozás negatív hatásaira – jelentette ki az agrárminiszter az 57. Közgazdász-vándorgyűlésen tartott előadásában Nyíregyházán. Nagy István szerint a szélsőséges időjárási jelenségeket, a minőségi problémákat és új növény-egészségügyi kockázatok megjelenését már közvetlenül tapasztalni is lehet, ehhez társulnak közvetetten az ingadozó világpiaci árak és gazdálkodói jövedelmek.

Őszi mezőgazdasági adminisztráció: sürgős teendők várnak ránk

A mezőgazdasági termelőknek adminisztrációs kötelezettséget is teljesíteniük kell, aminél nagyon fontos figyelni a határidők betartására. Azok elmulasztása ugyanis a támogatások megvonását, vagy csökkentését okozhatja, sőt, bírság kiszabását is eredményezheti. Ezek elkerülése érdekében összegyűjtöttük az agráradminisztráció ősszel aktuálissá váló fontos dátumait, és a betartandó határidőket.

70 milliárd forint támogatás is érkezhet az élelmiszeriparba és a borászatba idén

Mintegy 70 milliárd forint támogatásban részesülhetnek idén az élelmiszeripari vállalkozások és borászatok a Vidékfejlesztési Programban – mondta Nagy István agrárminiszter egy budapesti sajtótájékoztatón. A miniszter ismertette, hogy az agrártárca tavaly októberben újra megnyitotta az élelmiszeripari fejlesztést szolgáló felhívást 50 milliárd forintos keretösszeggel. 40 milliárd forintot az élelmiszer-feldolgozó üzemek számára, 10 milliárd forintot pedig a borászati üzemek számára különítettek el. A felhívásra idén január és április között lehetett támogatási kérelmet benyújtani.

Összesen akár 70 milliárd forint támogatást kaphatnak idén az élelmiszeripari vállalkozások és borászatok - képünkön rackajuhok Szentlőrincen
Az októberi agrártámogatás összefoglaló szerint összesen akár 70 milliárd forint támogatást kaphatnak idén az élelmiszeripari vállalkozások és borászatok – képünkön rackajuhok Szentlőrincen

Több ezer forintos támogatást lehet igényelni egy húsgalamb után

Az exportpiacra történő termelésen túl a hazai termelés újbóli beindítása is hozzájárulhat a hátrányos társadalmi-gazdasági helyzetű kistérségek népességmegtartó képességének javításához. Ennek érdekében vissza nem térítendő támogatást lehet igénybe venni a haszongalamb-vásárlásához. A mezőgazdasági csekély összegű nemzeti támogatás összege madaranként legfeljebb 6000 forint lehet, és egy húsgalamb után kizárólag egy alkalommal igényelhető. Az egykor hazánkban is közkedvelt galambhús fogyasztása napjainkra háttérbe szorult, gyakorlatilag eltűnt a magyarok étrendjéből. Ebben szerepet játszott a galambhús téves, negatív megítélése is. Ezen a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerint a fogyasztók felé történő, valós információkon alapuló ismeretátadással és a hozzá kapcsolódó marketingtevékenységgel indokolt lenne változtatni. A galambhús ugyanis alacsony zsírtartalmú, koleszterinben szegény és könnyen emészthető élelmiszer, amelynek fogyasztása hozzájárulhat az egészség megőrzéséhez. Ugyanakkor Magyarországgal ellentétben nemzetközi szinten a galambhús hagyományosan beépült a fogyasztók étrendjébe is.

Egy húsgalamb után legfeljebb 6 ezer forint támogatást lehet igénybe venni
Arról is szól az októberi agrártámogatás összefoglaló, hogy egy húsgalamb után legfeljebb 6 ezer forint támogatást lehet igénybe venni

12 milliárddal több pénzből lehet jövőre versenyképesebb a magyar mezőgazdaság

A magyar mezőgazdaság bővülő költségvetési kerete biztonságosabb és versenyképesebb termelést tesz lehetővé 2019-ben – mondta az agrárminiszter Budapesten, a tárca sajtótájékoztatóján. Nagy István elmondta, hogy a 206 milliárd forintról 218 milliárd forintra emelt költségvetési keretből az Agrárminisztériumnak meg kell találnia a megoldásokat az új kihívásokra, így többek között a környezeti változásokra, a generációváltásra és a versenyképességi feltételek javítására is. Ezekhez kapcsolódik az öntözésfejlesztés, amelyre 5,5 milliárd forint jut jövőre költségvetési forrásból, és amely a jogi és adminisztratív akadályok elhárításával tovább egyszerűsödhetne.

Több pénz jut az erdőtelepítések támogatására a Vidékfejlesztési Programban

Megnövelték az erdőtelepítéshez igényelhető jövedelempótló és az ehhez kapcsolódó erdőápolási támogatások összegét és időtartamát a Vidékfejlesztési Programon belül erdőtelepítések ösztönzése érdekében – mondta Nagy István agrárminiszter Budapesten. A program átalakítására azért volt szükség, mert “az erdőgazdálkodás az agráriumnak az a része, amely válaszokat kínál a klímaváltozásra” – emelte ki a miniszter. Nagy István elmondta, hogy a jövedelempótló támogatások összegét a korábbi hektáronkénti 172 euróról 432 euróra emelték, a támogatás igénybevételének időtartama egységesen, minden fafaj esetében 12 évre nőtt.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Továbbra is lehet vis maior bejelentést tenni! Az egységes kérelem beadási határideje után is lehetőség van vis maior bejelentésre. Ha esemény (például árvíz, belvíz) történt, és emiatt az ügyfé...
Június 30-ig!!!! Állatjóléti támogatás igénylése... A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás kifizetési kérelmének benyújtására június 30-ig van lehetősége a határozattal rendelkez...
Július 1-ig!!! Állattartó telepek korszerűsítéséhe... Kevesebb, mint két hét áll rendelkezésre, hogy a fizetési kérelmet benyújtsák azok, akik állattartó telepüket szeretnék korszerűsíteni vagy valamely t...
Nemzeti Vidékstratégia és a 2013. 2. félévében meg... Pályázati cikksorozatunk 4. részében partnerünk a Palyaz.hu vezetője ismerteti  Nemzeti Vidékstratégia legfontosabb célkitűzéseit és a 2013. 2. félévé...
Kötelező képzések elvégzésén múlhat a támogatás... Vannak olyan mezőgazdasági támogatások, melyek kifizetése kötelező képzéshez kötött. Ezek június közepén kezdődtek és zömében augusztus 15-ig lezajlan...