Hirdetés
Több ezer forintos támogatást lehet igényelni egy húsgalamb után
Az exportpiacra történő termelésen túl a hazai termelés újbóli beindítása is hozzájárulhat a hátrányos társadalmi-gazdasági helyzetű kistérségek népességmegtartó képességének javításához. Ennek érdekében vissza nem térítendő támogatást lehet igénybe venni a haszongalamb-vásárlásához. A mezőgazdasági csekély összegű nemzeti támogatás összege madaranként legfeljebb 6000 forint lehet, és egy húsgalamb után kizárólag egy alkalommal igényelhető.
A NAK cikke számolt be róla, hogy az egykor hazánkban is közkedvelt galambhús fogyasztása napjainkra háttérbe szorult, gyakorlatilag eltűnt a magyarok étrendjéből. Ebben szerepet játszott a galambhús téves, negatív megítélése is. Ezen a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerint a fogyasztók felé történő, valós információkon alapuló ismeretátadással és a hozzá kapcsolódó marketingtevékenységgel indokolt lenne változtatni. A galambhús ugyanis alacsony zsírtartalmú, koleszterinben szegény és könnyen emészthető élelmiszer, amelynek fogyasztása hozzájárulhat az egészség megőrzéséhez. Ugyanakkor Magyarországgal ellentétben nemzetközi szinten a galambhús hagyományosan beépült a fogyasztók étrendjébe is.
![](/public/agronews/an_article_inner/8182/194f1ae05385bb2803dd5130761a74ae_1.jpeg)
A magyar húsgalamb-múlt dicső volt
Hazánkban a rendszerváltozás előtti évtizedekben a húsgalamb-előállítás növelése exportfejlesztési célból államilag is támogatott mezőgazdasági tevékenység volt. Ez együtt járt a termelői szakcsoportok létrehozásával, a felvásárlási hálózatok kialakításával és az exportigényeknek megfelelő feldolgozással egyaránt. Ennek köszönhetően Magyarország az éves szintű húsgalamb-előállításban világviszonylatban a 2-3. helyre tudott kerülni. A cikk szerint az egységes testméretű, magas hasznos (70 százalékot elérő) húsarányt produkáló, előhűtött galamb napjainkban is keresett és kifizetődő exportcikk lehet. Mivel az Európai Unió tagállamai galambhúsból önellátóak, az exportőr-országok főként Ázsiába exportálnak. Bár a magyar galambhús-kivitel az elmúlt években nagyon kis mennyiségű volt, megfelelő fajtaválasztás és korszerű tenyésztéstechnológia, jól kialakított logisztikai háttér, valamint a hazai és a külföldi piacokon történő bevezetéshez megfelelően megválasztott marketingeszközök alkalmazása mellett van realitása a hazai húsgalamb-tenyésztés újraindításának.
Hirdetés
Több szempontból is hasznos lehet a termelés újraindítása
Az exportpiacra történő termelésen túl a hazai termelés újbóli beindítása hozzájárulhat a hátrányos társadalmi-gazdasági helyzetű kistérségek népességmegtartó képességének javításához is. Ezért az agrártárca a haszongalamb-vásárlásához mezőgazdasági csekély összegű nemzeti támogatás formájában állami segítséget nyújt. A frissen megjelent 39/2019. (VIII. 23.) AM rendelet alapján vissza nem térítendő támogatás igényelhető - amelynek mértéke a támogatási időszakban vásárolt haszongalamb ellenértékének 75 százaléka (de legfeljebb 6000 forint/haszongalamb) -, a 1408/2013/EU bizottsági rendelet szerinti mezőgazdasági csekély összegű támogatás csekély összegű támogatási keretének és feltételrendszerének betartásával.
A támogatási kérelem a Magyar Államkincstár által rendszeresített és a honlapján közzétett nyomtatványon, postai úton küldhető be:
- a 2019. augusztus 1. és 2019. október 15. támogatási időszakra 2019. október 1-15.,
- a 2019. október 16. és 2020. április 30. támogatási időszakra 2020. május 1-15.,
- a 2020. május 1. és 2020. október 15. támogatási időszakra 2020. október 1-15. közötti benyújtással.
Fontos, hogy támogatás egy haszongalamb után csak egy alkalommal igényelhető. Amennyiben a kérelmező az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján az általános forgalmi adó levonására jogosult, akkor a nettó vételárat, ha pedig az általános forgalmi adó levonására nem jogosult, akkor a bruttó vételárat kell figyelembe venni a támogatási mérték meghatározásakor.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Kertészeti növényvédő gépek, szárzúzók és traktoros villásemelők a Nobilitől
2024.07.25.A Nobili név említésekor ma már mindenkinek a tradicionálisan jó minőségű, megbízható gépeik jutnak az eszébe. A gyár története 1945-ig nyúlik vissza, amikor a gépesítés még gyerekcipőben járt. Ekkor kezdődött a gépgyártás az olaszországi Molinellában - Efrem Nobili elképzelései szerint. A gyár ma is családi tulajdonban van, önállóan fejleszt és gyárt, a világ szinte minden országában jelen van. A Nobili szárzúzókat, vontatott és függesztett permetezőket és különböző szállító-anyagmozgató eszközöket készít. Hazánkban több mint 60 éve érhetők el a termékei.
Kukoricakrízis: súlyos aszály és kánikula fenyegeti a termést - beszámoló a földekről
2024.07.23.Az egyesület a múlt héten összesen 10 gazdát látogatott meg, amely találkozók során azt tapasztalták, hogy a kukorica rendkívül változatos képet mutat az országban, a talajadottságoknak és a területen tapasztalt időjárási viszonyoknak megfelelően. Ezzel együtt a többhetes kánikula sehol sem tett jót a kultúrának, amelynek hatását az idei termésre vetítve Csepregi Attilával, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport ügyvezetője boncolgatta.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 89 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés