Több pénz jut az erdőtelepítések támogatására a Vidékfejlesztési Programban

Megnövelték az erdőtelepítéshez igényelhető jövedelempótló és az ehhez kapcsolódó erdőápolási támogatások összegét és időtartamát a Vidékfejlesztési Programon belül erdőtelepítések ösztönzése érdekében – mondta Nagy István agrárminiszter Budapesten. A program átalakítására azért volt szükség, mert “az erdőgazdálkodás az agráriumnak az a része, amely válaszokat kínál a klímaváltozásra” – emelte ki a miniszter. Nagy István elmondta, hogy a jövedelempótló támogatások összegét a korábbi hektáronkénti 172 euróról 432 euróra emelték, a támogatás igénybevételének időtartama egységesen, minden fafaj esetében 12 évre nőtt.

Az erdőtelepítési költségek támogatása átlagosan nagyjából 20 százalékkal nő. A tölgyesek telepítése után a korábbi 2,6 millió forintról hektáronként közel 5 millió forintra, a nemesnyáras esetében 1,2-1,3 millió forintról 2,8-2,9 millió forintra emelkedik az igényelhető összeg. A miniszter közölte, hogy a támogatási összegek átalakításának köszönhetően már a ritka elegyfajok ültetéséhez is hozzá tudnak járulni, a változatosabb erdők létrehozására a gazdák további 2800 eurós támogatást igényelhetnek – írta az Agrárminisztérium.

Jelentősen növekszik az erdőtelepítések támogatására fordítható összeg - mondta Nagy István agrárminiszter - Fotó: Pelsőczy Csaba MTI
Jelentősen növekszik az erdőtelepítések támogatására fordítható összeg – mondta Nagy István agrárminiszter – Fotó: Pelsőczy Csaba MTI

Az erdőtelepítésre alkalmas – mezőgazdaságban gyengén hasznosítható – területek legnagyobb része magántulajdonban van, ezért döntöttek a Vidékfejlesztési Programban az erdészeti ágazatot érintő támogatások mértékének növeléséről. A változtatásoknak köszönhetően a jövedelempótló, az erdőápolási és az erdőtelepítési támogatások összesítésével az erdőt telepítő gazdák most 80-130 százalékkal több forráshoz juthatnak, mint korábban – közölte Nagy István.

A Vidékfejlesztési programban 12 pályázati felhívás érinti közvetlenül az erdészeti ágazatot, ezek közül jelenleg 4 nyitott. A teljes fejlesztési keret meghaladja a 106 milliárd forintot.

A tárcavezető elmondta továbbá, hogy az erdőtelepítések ösztönzése mellett fontos feladat a meglévő, 2 millió hektár erdőterület megőrzése is. A magyarországi erdők évente 4-5 millió tonna szén-dioxidot kötnek meg, ami az ország teljes szén-dioxid kibocsátásának 7-8 százaléka.

Szakmai együttműködés eredménye, hogy több pénz jut az erdőtelepítések támogatására

Kis Miklós, az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára elmondta, hogy a szakmai szervezetekkel – a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, az Országos Erdészeti Egyesület, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, Erdészeti Tudományos Intézet – közösen dolgozták ki a Vidékfejlesztési programban az erdészethez kapcsolódó támogatási összegek bővítését, az emelés mértékéről pedig egyeztettek az Európai Bizottsággal is.

Az államtitkár szerint erre a lépésre azért volt szükség, mert a program 2014-es indulásakor célul tűzték ki 20 ezer hektár erdő és 5 ezer hektár ipari célú faültetvény telepítését. Ezidáig már 5 ezer hektár erdő létesült, az elbírálás alatt lévő pályázatok pedig további 1300 hektár erdő telepítéséről szólnak. Azt remélik, hogy a támogatási összegek emelésével ösztönözni lehet majd a további erdőtelepítéseket.

Elmondta, hogy az emelt összegű támogatásokat nem csak azok igényelhetik, akik a jövőben adják be pályázataikat, hanem azok a gazdák is, akiknél az erdőtelepítés még nem fejeződött be. Azok a pályázók, akik már végeztek az erdőtelepítéssel, az emelt összegű támogatások közül az erdőápolási és a jövedelempótló támogatást igényelhetik.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Erdészek, állattartók, figyelem! – új MVH közlemén... Megszaporodtak a 22. héten az MVH közlemények. Erdészeknek, állattenyésztőknek, tehéntartóknak, nyúltenyésztőknek szóló támogatás igényléséről szóló k...
Támogatások erdészeknek, állattenyésztőknek – MVH ... A néhány hetes „szünet” után újabb közleményeket adott ki a 25. héten a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium. Főként erdőtulajdonosokhoz, ál...
Ellentételezést kapnak a gazdálkodók Megjelent az egységes területalapú támogatás összegéhez kötött támogatáscsökkentés gazdálkodókra gyakorolt hatásainak ellentételezéséről szóló kormány...
Az erdészeti hatóság felülvizsgálja az erdőgazdálk... Felülvizsgálják a természetes személynek minősülő erdőgazdálkodók Erdőgazdálkodói Nyilvántartásba bejegyzett adatait. A határozatokat várhatóan 2014. ...
Országos előadássorozat indult az erdészeti támoga... Vidéki fórumokat szervez a NAK és az FM a 2014-2020-as vidékfejlesztési támogatások új erdészeti jogcímeinek igénybevételéről. Az előadások helyszíne...
Sűrű hetet zártunk az agrár expon kívül is! Hol van mélyponton a betakarított búza mennyisége; milyen növények termesztésébe érdemes belefogni; miért jó nekünk, hogy Aujeszky-betegségtől mentes ...