Ez nem hiányzott: új paradicsom vírusbetegség jelent meg

A hazai paradicsomtermesztők egyik legfrissebb félelme, hogy Magyarországon is elterjedhet a paradicsom barna termés-ráncosodás vírus. Ennek fertőzése ugyanis eladhatatlanná teszi a termést, és az állomány teljes leromlásához is vezethet. A terjedés megelőzése érdekében a közelmúltban szükséghelyzeti határozatot fogadtak el.

A Magyar Mezőgazdaság adta hírül, hogy a tobamovírusok csoportjába tartozó paradicsom barna termés-ráncosodás vírus az utóbbi években a növényegészségügy látóterébe került. Az első, hivatalosan megerősített kimutatása 2014-ben Izraelben történt, majd 2015-ben Jordániában, 2018-ban pedig Mexikóban bukkant fel. Európában először Olaszország déli csücskében, Szicíliában és Németországban találták meg 2018-ban. A németországi fertőzést az ottani hatóság sikeresen felszámolta. Idén év elején Szicíliában újra előkerült, ezen kívül Kínában is kimutatták a jelenlétét. Az európai esetek eddig minden alkalommal elszigetelt fertőzések voltak. Idén az Egyesült Királyságban és Hollandiában is fennállt a fertőzöttség gyanúja, de hivatalosan igazolt előfordulásáról egyelőre nem lehet tudni – írják.

 A paradicsom barna termés-ráncosodás vírus egyelőre még nincs jelen Magyarországon, de a Nébih már hatósági felderítést végez hazánk károsítótól való mentességének igazolása érdekében
A paradicsom barna termés-ráncosodás vírus egyelőre még nincs jelen Magyarországon, de a Nébih már hatósági felderítést végez hazánk károsítótól való mentességének igazolása érdekében

A paradicsom barna termés-ráncosodás vírus az év elején került fel az Európai és Mediterrán Növényvédelmi Szervezet (EPPO) riasztási listájára (alert list), amelyen a nem karantén szervezetnek számító, de lehetséges veszélyt hordozó károsítók találhatóak. 2019. áprilisában már szükségessé vált az európai uniós szintű intézkedés. Ennek következtében júliusban szükséghelyzeti határozatot fogadtak el, ami az ültetésre szánt növényre (pl. vetőmag, palánta) terjed ki, a termésre viszont nem. A harmadik országból történő behozatal esetén szükséges a növényegészségügyi bizonyítvány megléte, amely igazolja a károsítótól való mentességet. Ha a szállítmány a vírustól igazoltan mentes területről származik, akkor külön vizsgálatra nincs szükség. Ellenkező esetben az exportőr ország illetékes hatóságának a vetőmagot hatósági laboratóriumi vizsgálatnak, a növényt pedig hatósági szemlének kell alávetnie. Az Európai Unión belüli forgalmazásnál növényútlevélre van szükség. Arról, hogyan érdemes védekezni ellene, ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Felderítésbe kezdett a Nébih

A szükséghelyzeti határozat értelmében a Nébih hatósági felderítést végez hazánk károsítótól való mentességének igazolása érdekében. A szaporítóanyagok most is az ellenőrzés hatálya alá tartoznak. A továbbiakban megtörténnek a szemlék és a laboratóriumi vizsgálatok is, a forgalmazott árukat ugyancsak hatósági mintavételek keretében fogják ellenőrizni. A termőhelyi ellenőrzés hatékonyságának növelése és a széles körű felderítés segítése érdekében megállapodás született a Nébih és a FruitVeB között. A zöldség-gyümölcs szakmaközi szervezet koordinálásában hatósági laboratóriumban megvizsgálják a termelők által vett mintákat is – mondta Székely Tamás, a Nébih Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság Növényegészségügyi Osztályának vezetője.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

A mennyei paradicsom Folyamatosan nő a paradicsom szerepe a zöldségkereskedelemben szerte a világon. Ez az a növény, amiből a legtöbb fogy a zöldség-gyümölcs kategórián be...
Hogyan neveljünk paradicsomot? – Csak így! Sokféle kerti praktika kering az interneten, most egy olyannal ismertetjük meg a Kedves Olvasót, amit kicsiben és nagyban is bátran alkalmazhat. Előzz...
Több a paradicsom, köszönhetően a technológiának... Bár a hazai hajtatott paradicsom termőterülete az elmúlt tíz évben felére - 400 hektárra - csökkent, a termésmennyiség folyamatosan nőtt. Az elmúlt év...
Ausztriában, fóliasátorban dolgoztam… Külföldön sem fenékig tejfel a kétkezi munkások élete. A következőkben egy beszámolót olvashatnak, amely egy paradicsomtermesztéssel foglalkozó, osztr...
Permetezzünk természetesen, tejjel! Nem kaptunk napszúrást, és azok sem, akik alkalmazzák a módszert. Azon csodálkozunk csupán, hogy eddig még nem nyert nagyobb teret ez a természetes pe...
Éjszaka is képes növekedni a paradicsom Persze nem minden fajta. Kutatók egy csoportja létrehozott génkezeléssel egy olyan paradicsomfajtát, amely folyamatos megvilágítás mellett állandó növ...