Több a paradicsom, köszönhetően a technológiának

Bár a hazai hajtatott paradicsom termőterülete az elmúlt tíz évben felére – 400 hektárra – csökkent, a termésmennyiség folyamatosan nőtt. Az elmúlt évben pedig meg is haladta a 110 ezer tonnát. Az erős import ellenére a haza ágazatban vannak tartalékok, szögezik le a szakemberek.

Harmadik alkalommal hívta a Syngenta Szentesre, a paradicsom- és paprikatermesztés hazai „fellegvárába” a gazdálkodókat, akikkel közösen tekintették át e fontos ágazat termesztési, növényvédelmi lehetőségeit, mondta Antal Gyula. A vállalat zöldség kampánymenedzsere kifejtette: a hajtatott paradicsom termőterülete jelentősen csökkent. Míg 2002-ben 950 hektáron termeltek, addig most alig haladja meg a 400 hektárt. A termésmennyiség viszont évek óta növekszik a technológiai színvonal emelkedésének köszönhetően. A hagyományos „fóliás” termesztés megszűnőben van, felváltja a modern üvegházakban történő intenzív, talajnélküli termelés. Az így elért akár félszáz kilogramm négyzetméterenkénti termésátlag már bizakodásra adhat okot. Az 1500 hektáron zajló hajtatott paprikatermesztés esetében a termésátlag 10-25 kilogramm/négyzetméterre tehető.

A paradicsomtermelők tavaly a közepesnél jobb évet zártak. A tavaszi időszakban ugyan az árak gyorsan csökkentek, nyárra viszont emelkedtek, az ősz pedig a sokéves átlaghoz képest is kiemelkedő volt termelői szempontból. A hagyományos fehér paprika szempontjából viszont 2014 rossz évnek tekinthető. A tavasszal kialakult alacsony árak az egész évben kitartottak. Sokan ennek köszönhetően váltottak kápia paprikára idén.

A hagyományos „fóliás” termesztés megszűnőben van, felváltja a modern üvegházakban történő intenzív, talajnélküli termelés.
A hagyományos „fóliás” termesztés megszűnőben van, felváltja a modern üvegházakban történő intenzív, talajnélküli termelés.

 

Most még nehéz következtetni az idei szezon kimenetelére – mondta Antal Gyula. – A piacot és az árakat is boríthatja az import. Az európai zöldségtermesztést komolyan érinti az Oroszország által bevezetett beviteli tilalom. A holland, spanyol zöldség szétterül az unióban, így egy része nálunk is meg fog jelenni. Az első néhány hónap után úgy látjuk, hogy hazai szempontból EKÁER is befolyásolhatja az import zöldségek mennyiségét, hiszen ezzel a rendszerrel megszűnhet, legalábbis igencsak nehézkessé, kockázatossá válik külföldről behozni és áfa nélkül értékesíteni a zöldséget. Jelen pillanatban a legtöbb zöldségfajtánál jobb termelői árak vannak, mint a tavalyi évben és ez remélhetőleg kitart az egész szezonban is. 2015 a minőség éve lesz, azt várjuk, hogy a lehető legtöbb partnerünk felismerje, hogy a jó minőségű, megbízható termék a termelés egyetlen útja – tette hozzá a menedzser.

A Syngenta folyamatosan figyelmet szentel annak, hogy korszerű genetikával és kiemelkedő minőséggel rendelkező hibrideket vezessen be. A paradicsomnemesítés abszolút élvonalába tartozik az a fajtaválaszték, amellyel a cég a hazai piacon rendelkezik. Az idei évben a Climstar F1 és a Clodano F1 mellett, egy, a termésbiztonságot növelő új paradicsomalany, a Kardia F1 fajtát mutatta be azoknak, akik már oltva termelnek.

Jelen pillanatban a legtöbb zöldség fajban jobb termelői árak vannak, mint a tavalyi évben és ez remélhetőleg kitart az egész szezonban is.
Jelen pillanatban a legtöbb zöldség fajban jobb termelői árak vannak, mint a tavalyi évben és ez remélhetőleg kitart az egész szezonban is.

 

Ledó Ferenc, a Délalföldi Kertészek Szövetkezetének elnöke kifejtette: nagyon fontos az élelmiszerbiztonság szempontjából a szántóföldtől az asztalig tartó nyomon követhetőség. Ez lehetővé teszi, hogy célzottan és gyorsan intézkedni tudjanak a hatóságok kérdéses esetekben, így óvják a fogyasztókat és a tisztességes termelőket. Növényvédelem tekintetében pedig igen fontos az okszerű szerhasználat.

Jól érzékelhető az ágazatban a technológiai fejlődés, a régi típusú fóliasátrak fogynak, míg nagy felületű modern üvegházak épülnek. Paprika esetében megítélésünk szerint színes kápia és pritamin fajtákban lehetne előrelépni. A tv és hegyes erős lehetőségei korlátozottak. Nagy lehetősége lenne a tv paprikának a konzervipari hasznosítás egyszerű hidegfóliás termesztésből. Az Európában kedvelt kaliforniai minimális területen terem itthon, exportálni nem tudjuk. A nála jobb beltartalmi értékkel bíró paradicsompaprikát pedig a termesztési technológia miatt 20-30 % magasabb áron kellene értékesíteni. Paradicsom esetében az a kitörési pontunk, ha intenzívebben termelünk. Ehhez komoly beruházásokra lenne szükség. Az igazi áttörés az lenne, ha 100 hektáros bővülés történne, így áprilistól november végéig jó minőséggel jelen tudnánk lenni a külföldi piacokon is. Örvendetes lenne a belföldi fogyasztás növekedése is, hiszen a mediterrán országokhoz képest itthon feleannyi paradicsom kerül a háztartások asztalára. A magyar fogyasztók árérzékenyek, viszont a mi előnyünk az, hogy finom, érett, piros, hazai paradicsomot tudunk kínálni számukra – hangzott el szintén a szentesi eseményen.

Forrás: Syngenta Sajtóközlemény

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Blog indult… A MHO cikke rólunk Blog indult a gazdák jó kereskedéséhez Magyar Hírlap Online - 2013. június 3., hétfő Hiánypótló mezőgazdasági blogot indított a Magro.hu, az onlin...
Mi a helyzet a zöldség és gyümölcspiacokon? Az Agrárgazdasági Kutató Intézet június 4-én tette közzé legfrissebb gyümölcs és zöldségpiaci árfigyelését, melyből és a két héttel korábbi jelentés...
Import nagykereskedelmi zöldség- és gyümölcsárak a... Francia Condor burgonya érkezett, melynek kilója 110 forint. Az olasz 15 mm alatti koktélparadicsom ára nem változott, továbbra is 600 forint, míg a n...
Vidéki nagybani piacok: a belföldi zöldségek brutt... A Kecskemét Nagybani piacon a szabadföldi Desire burgonya ára csökkent 10 százalékkal, a 22. héten 100 forintba került kilója. A Condor szabadföldi b...
Budapesti fogyasztói piacok: a belföldi zöldségek ... A Rozella szabadföldi burgonya ára a Fehérvári piacon 128 forint/kilogramm, míg a Fény utcaiban 149 forintot kérnek el kilójáért. A primőr újburgonya...
Budapesti fogyasztói piacok: a belföldi zöldségek ... 5-10 százalékkal csökkent a belföldi zöldségek többségének termelői ára a Budapesti Nagybani Piacon a 24. héten, de volt ami drágult. A részleteket az...