Drágábbá tennék a húst a német állatvédők

A húsipari termékek árának emelését szorgalmazza Németországban az állatvédők egy csoportja. A szövetségi parlament (Bundestag) több pártja nyitott az állatjólét növelését célzó javaslatra. A német sajtó beszámolói szerint Thomas Schröder, az állatvédelmi szervezetek országos szövetségének (Deutscher Tierschutzbund) elnöke azt mondta, hogy a a klímaváltozás elleni küzdelem részeként tervezett szén-dioxid-kibocsátási adó mintájára egy “húsadó” bevezetése is szükséges lehet. 

A többletbevételt állatjóléti fejlesztésekre, például istállók átépítésére, korszerűsítésére lehetne fordítani. Az adó 1 kilogramm húsra, 1 liter tejre vagy 1 doboz tojásra vetítve csupán néhány eurocent (10-20 forint) kiadást jelentene a fogyasztóknak – mondta Thomas Schröder. A kormánypártok – a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége, továbbá a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) – valamint az ellenzéki Zöldek szakpolitikusai szerint érdemes megfontolni a javaslatot. A társadalom által fenntarthatóként elfogadott haszonállattartás kiépítése eurómilliárdokba kerül, ezeket a fejlesztéseket pedig a gazdálkodók nem tudják saját zsebből kifizetni. Ezért az új adónemről szóló elképzelés konstruktív – fejtette ki Albert Stegemann, a CDU/CSU Bundestag-frakciójának agrárpolitikai szóvivője.

Német állatvédők egy csoportja szerint a drágább hús eredményeként keletkező többletbevételt állatjóléti fejlesztésekre, például istállók átépítésére, korszerűsítésére lehetne fordítani
Német állatvédők egy csoportja szerint a drágább hús eredményeként keletkező többletbevételt állatjóléti fejlesztésekre, például istállók átépítésére, korszerűsítésére lehetne fordítani

Az SPD és a Zöldek szerint azonban az állatjólét biztosítására nem új adót kell bevezetni. Úgy vélik, hogy az általános forgalmi adó (áfa) szabályozásából kell kivezetni a hústermékek kedvezményes kulcsát. Megmagyarázhatatlan, hogy miért 7 százalék a hús áfája, amikor a zabtej után 19 százalékos áfát kell fizetni – mondta Friedrich Ostendorff, a Zöldek frakciójának vezető mezőgazdasági szakpolitikusa.

Fél év alatt 30 millió levágott állat Németországban

A szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) múlt hét szerdán közölt adatai szerint a németországi állatfeldolgozó üzemekben az idei első fél évben 29,4 millió sertést, szarvasmarhát, bárányt, kecskét és lovat vágtak le. A baromfival együtt 3,9 millió tonna húst állítottak elő, ami 2,6 százalékkal – 102 700 tonnával – kevesebb az egy évvel korábbinál. A Die Welt című lap összeállítása szerint a Bundestag többi pártja elutasítja az adóterhek növelését és a drágább hús elképzelését. Az SPD-től balra álló Baloldal (Die Linke) azért, mert a magasabb árakat a hátrányos helyzetű embereknek is meg kellene fizetniük, a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) pedig azért, mert a hazai termék “mesterséges drágítása” csupán az olcsóbb importáru felé terelné a fogyasztókat, ami nem a németországi, hanem a kevésbé szigorú külföldi állatjóléti szabályozás érvényesülését szolgálná.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

A hét egyben – 49. hét Beruházási rekord a harmadik negyedévben, bővülő agrárkapcsolatok, sikeres volt az idei év a zöldség-gyümölcs ágazat számára, előtérben az élelmiszeri...
A pásztorélet múltját és jelenét mutatja be a Mező... Péntektől látogatható a Magyar Mezőgazdasági Múzeum új, időszaki kiállítása, amely A pásztorok világa – Tisztelet Herman Ottónak címmel a hagyományos ...
Boldog malac és levendula Az Isztriai-félszigetről tudósít a Tudatos Vásárlók Egyesülete: hogyan születik meg a közösségi mezőgazdálkodás mozgalma egy turistaparadicsomban. N...
70%-kal több élelmiszert kell előállítani 2050-ben... 2050-re több mint 10 milliárd ember fog élni a Földön. Ahhoz , hogy őket elláthassuk, több mint 1,5-szer annyi élelmiszerre lesz szükség, mint amennyi...
Fellendülhet a magyar édesipar A hazai édesipari termelés bővülését, az ágazat technológiai fejlődését is segítheti az élelmiszeripari fejlesztési stratégia megvalósulása. A program...
Folyamatosan növekszik a sertéslétszám Harmadik éve folyamatosan növekszik a sertéslétszám és az ágazatba bekapcsolódó családi gazdaságok, valamint vállalkozások száma Magyarországon. 2012-...