Az állatok takarmányozásában előforduló stresszfaktorok hatásai és a védekezési mechanizmusok

A rendkívül aszályos és toxinos 2022, valamint a csapadékos 2023 alaposan próbára tették a farmerek és állataik stressztűrő képességét egyaránt. A hektikusan változó takarmány- és fehérjehordozók ára szintén nagy kihívást jelentettek. Extra odafigyelést igényel a megfelelő takarmányok kiválogatása, azok ár-érték aránya a hasznosulás szempontjából.

Az elmúlt évek különösen bővelkedtek kihívásokban és stresszfaktorokban. A szinte állandó tényezőként előforduló időjárási anomáliák és toxinproblémák mellé, hektikus árváltozások is jelentkeztek a piacon, valamint az öregedő mezőgazdasági dolgozók és ezzel összefüggésben a generációváltás problémaköre is egyre inkább a sürgősen kezelendő feladatok közé került.

2024-ben fontos eleme lesz továbbá a képletnek, hogy 1 kilogramm tápanyagból hány kilogramm tejet, húst, tojást tudunk előállítani.

Takács Tamás, a Noack Magyarország Kft. értékesítési vezetője

A Noack cég víziója a takarmányhatékonyságról nemcsak magára a takarmányra, hanem az egészség témakörére is kiterjed. Beleértjük ebbe és nagy figyelmet fordítunk a szociális interakciókra, a környezetre, a hőmérsékletre, az etetési időre, az etetett és megmaradt takarmány arányára, az etetés gyakoriságára, a kérődzési idő és az evési szokásokra egyaránt.

Az állatjólét, az emésztőrendszer egészsége, a bendőacidózis, a sántaság, valamint a metabolikus betegségek szintén nem maradhatnak ki a vizsgálandó területek közül, akárcsak a takarmányhatékonyság, az emészthetőség, illetve a jövedelmezőség és a környezeti hatások sem.

A drasztikus időjárásváltozás hatására kialakuló toxinok miatt évek alatt, látható és szemmel nem látható változások következnek be a takarmányokban. Emiatt előtérbe kerül a toxinok gyors meghatározásának és a védekezés lehetősége.

A Magro.hu Stresszkezelés a mezőgazdaságban, NÖVÉNY-ÁLLAT-GAZDA konferenciáján tartandó előadásomban ezekre fogok majd kitérni azt hangsúlyozva, hogyan tudjuk a takarmányozás oldaláról tompítani a különböző stresszfaktorokat.

Ami jobb az állataimnak, nekem, a jövőnknek, az hasznos az állatainknak, előnyös a gazdaságunknak és jobb a környezetünknek.

(x)

Ön is küzd a növényeit vagy állatait ért stresszel? Szeretne sikeresebb lenni 2024-ben?

Hol az aszály, a hőség, hol a túl sok csapadék, hol a betegségek stresszelik a növényeinket, a haszonállatainkat. A Stresszkezelés a mezőgazdaságban, Növény–Állat–Gazda Konferencián bemutatjuk, hogy lehet ezeket hatékonyan kezelni. Hogy nagyobb legyen a profit. Nézze meg a részleteket, amihez kattintson ide!

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Takarmánytartósítás esős időben A haszonállatok takarmányszükségletét a tavasztól késő őszig tartó időszakban kell megtermelni. Akkor, amikor azt az időjárás is engedi. Jelenleg vis...
Harc a mikotoxinok ellen, a növények erejével Az idők során a növények rendkívül kifinomult mechanizmusokat fejlesztettek ki a stresszhatásokkal szemben, ami hatékony stratégia számukra a túlélés...
NOACK RUMEN Y, a szarvasmarhák és kiskérődzők nyal... A jó takarmányhasznosuláshoz a szarvasmarháknál, a bendőben jó kondícióban és megfelelő mennyiségben jelen levő mikroorganizmusokra van szükség. Enne...
Ha jót akar a marhájának, kiskérődzőjének, NOACK R... A jó takarmányhasznosuláshoz a szarvasmarháknál, a bendőben jó kondícióban és megfelelő mennyiségben jelen levő mikroorganizmusokra van szükség. Enne...
BIO-SIL®+NOACK-SIL2 a nehezen silózható takarmányh... A megfelelő és bevizsgált tejsavbaktériumok (BIO-SIL®) és a pufferolt hangyasav (SIL2 NA) kombinációjának összegzett hatása biztosítja a közepesen ne...
Tonnánként súlyos ezrek miatt érdemes mérni a kuko... Több ezer forintot is bukhat tonnánként az a gazda, aki nem vizsgáltatja be a terményét az értékesítés előtt. A témában, a gabona bel-...