Az aratást követően, mikor a termény már lekerült és a hátramaradt szalma betakarítása is megtörtént, a tarlóhántás következik. A tarlót lehetőleg mindig érdemes elmunkálni, mert a tarlóhántás egyben kezdete is az elkövetkezendő év talaj-előkészítési tevékenységének. A feladat a tarlómaradványok zúzását követően, vagy azzal egy időben végezhető el. A tarlóhántásra a talaj kötöttségétől függően bármely sekélyen lazító és porhanyító eszköz – tárcsa, ásóborona, szántóföldi kultivátor – alkalmas. Egy régi mondás szerint a tarlóhántás felér egy kiadós esővel.
Az aratást követő talajfedettség biztosítására a kölcsönös megfeleltetés egyik elemét jelentő Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot előírásai is lehetőségeket biztosítanak a gazdálkodók számára. A HMKÁ szerint fent kell tartani a minimális talajborítást a nyári és őszi betakarítású kultúrák lekerülése után, őszi kultúra vetésével, vagy másodvetésű takarónövény termesztésével, vagy a tarló szeptember 30-ig történő megőrzésével vagy legfeljebb sekély tarlóhántás és ápolás, illetve középmély vagy mély talajlazítás elvégzésével, valamint a tarló gyommentes állapotban tartásával, kivéve a nitrátérzékeny területeken termesztett tavaszi vetésű kultúrák esetében, ahol a szintvonalakkal párhuzamos talajelőkészítő munkák elvégzése szeptember 1-től megengedett.
Hőforgalom, vízmegtartás, biológiai aktivitás
A NAK írta meg, hogy a tarlóhántás a talaj hőforgalmára is kihat, ugyanis a sekély hántolt réteg jobban felmelegszik, mint alatta a bolygatatlan talaj. További előny, hogy csökkenti a mélyebb rétegek felmelegedését, ezáltal a mélyebb rétegekből a felszín felé mozgó gőz halmazállapotú víz a hántolt réteg alján a hőmérsékletkülönbség folytán lecsapódik, így a talaj kellően nyirkosodik, ezáltal könnyebben művelhető lesz. Fontos szempont az is, hogy a szármaradványok sekély beforgatásával a talaj biológiai aktivitása is felélénkül, megkezdődik a tarlómaradványok átalakulása, aminek eredménye a biológiai beérés.
A tarlóhántás azonban a fenti kedvező hatásai mellett elősegíti az elpergett gyom- és kultúrnövény magvainak kikelését, így azokat ápoló munkákkal kell megsemmisíteni.
Takarónövények és beforgatás
A HMKÁ a fenti agrotechnika alkalmazása mellett, vagy utána alkalmazható lehetőségként említi a talaj fedése érdekében a másodvetésű zöldtrágyanövények, takarónövények vetését. Ezeket a fedési funkció mellette a gazdálkodó elszámolhatja a zöldítésben, mint ökológiai fókuszterület – vagy az AKG-ban, mint zöldtrágya –, ha a vetési szándékát az Egységes kérelmében bejelentette és a növényállományt legalább 60 napig fenntartja, megfelelő keverékkel alakítja ki, továbbá nem használ növényvédő szert. A keverék összeállításánál azonban fontos, hogy a gazdák a saját talajaik ismeretére alapozzák a döntést, hiszen hosszú távon a helyesen megválasztott növénytakaró hozhat eredményt a talajállapotok javításában, az erózió elleni védelemben, később pedig a nedvességmegőrzésben. A rosszul megválasztott növények fokozhatják pedig a kártevők felszaporodását is.
A HMKÁ másik fontos előírása, hogy a tarló, a nád, a növényi maradvány, valamint gyepek égetése tilos, kivéve, ha erre növény-egészségügyi okokból van szükség. Érdemes a növényi melléktermék egy részét a talajon tartani, és beforgatni, hiszen ezek a növényi maradványok teszik élettelivé és termékenyebbé a földeket. Az így leforgatott szerves anyag a talajok szerkezetességének fenntartásában, a talajtömörödés csökkentésében, a nedvességmegőrzésben, a megfelelőbb tápanyag-gazdálkodásban hosszú távon a gazdája érdekeit szolgálja.
