Túl keveset adnak a mézért, és sokszor az is kínai

A világ méztermésének majdnem az egyharmada, mintegy 550 ezer tonna fogy évente az Európai Unióban. Azonban az uniós méhészek ennek csak a felét tudják előállítani, a többit más régiókból szerzik be – mondta Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke. A magyar termelők a megtermelt méz kétharmadát külföldön adják el, míg az egyharmadát a helyi fogyasztók veszik meg. Az európai fogyasztók pedig szívesebben választják a harmadik országból érkező mézeket. 

A méhészelnök szerint ez azt jelenti, hogy míg 10 évvel ezelőtt egy magyar méhész 2,4 eurót kapott egy kilónyi virágmézért, ez mára 1,7 euróra csökkent. Amennyiben ez így folytatódik, az európai méhészeti ágazat tovább zsugorodik majd, miközben a kívülről érkező mézek mennyisége nő. Bross Péter megjegyezte azt is, hogy az import méz 80 százaléka mindössze 4 országból jön. Évente 85 ezer tonna Kínából, 45 ezer tonna Ukrajnából, 25 ezer tonna Argentínából és 20 ezer tonna Mexikóból érkezik.

Az OMME elnöke szerint csökken a méz ára, és rengeteg kínai termék árasztotta el az európai piacot
Az OMME elnöke szerint csökken a méz ára, és rengeteg kínai termék árasztotta el az európai piacot

A kínai mézszabályok sokkal megengedőbbek, mégis bejöhet Európába a termék

Hozzátette, hogy az olcsó kínai méz uralja a piacot: 85 ezer tonna jött be belőle az elmúlt évben, és ennek is 11 százalékkal csökkent az ára. Ilyen kevés pénzért európai méhész nem tud mézet előállítani – hangoztatta. Az elnök kitért arra is: a kínai szabályozás nem tiltja, hogy a mézhez hozzáadjanak vagy abból elvegyenek valamit, ezért ők akár gyantaszűrhetik is a mézet. Ezzel pedig eltüntetik a méz azonosíthatóságát adó összetevőket, a virágport, a szermaradványokat és egyéb, a méz meghatározására alkalmas elemeket. Ez Európában tilos, a kínai méz mégis bejöhet – mondta. Bross Péter beszélt arról is, hogy a magyar méhészek az idén méhcsaládonként 500 forint jövedelempótló támogatást igényelhettek, jövőre ez 1000 forintra emelkedik.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Varroa atka elleni gyógyszeres védekezéshez igénye... Méhészek figyelem! 6 597 méhész-gazdálkodó részére 632,8 millió forint összegű támogatás kifizetését kezdi meg július 2. hetében az MVH a varroa atka...
Vis maior bejelentést tehetnek a méhészek Az idén, a magyar mezőgazdaságot sújtó különböző időjárási körülmények, különösképpen az Yvette ciklon súlyos károkat okozott a hazai méhcsaládokban, ...
GMO-szennyezett takarmánytól tarthatnak a magyar m... Még időben tudta figyelmeztetni a méhész egyesület a méztermelőket egy Magyarországon nem kívánatos takarmány felbukkanására. Az ügyben az Országos Ma...
Műhold alapú helymeghatározást is tanítanak Gödöll... Előző cikkünkben írtunk két tanfolyamról, melyeket hamarosan a gödöllői Szent István egyetem indít. Ma is bemutatunk két újabb hasznos tanfolyamot a s...
Van méz, vagy nincsen? A Méhészeti Egyesület szerint nem lehet mézhiányról beszélni. A hazai boltok, illetve a termelők viszont épp az ellenkezőjét állítják: kevés a méz itt...
Méhészek figyelem! Újra igényelhető támogatás a méhészek által használt gépjárművek után. Valamint közeleg a határidő a varroa atka elleni védekezés támogatási igényének...