Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) létrehozott egy interaktív térképet, amely nagy segítséget nyújt az ökológiai gazdálkodást folytató gazdák számára. Feltüntettek rajta minden olyan, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) nyilvántartásában szereplő komposzttelepet, amely terméke rendelkezik forgalomba hozatali engedéllyel. A komposzt felhasználásával lassú tápanyag-felszabadulás biztosítható a növények számára, továbbá nagyon gyorsan lehet vele a talaj szervesanyag-tartalmát emelni, és ezáltal annak szerkezetét és víztartó képességét javítani.
Az ökológiai gazdálkodásban a tápanyagutánpótlás egyik legfontosabb formája a komposzt, amely sokféle alapanyagból készülhet. A zöldkomposztot kiemelve ajánlják kertészeti és szántóföldi növénytermesztésre is. A komposzttelepek helyszíneit az ÖMKi gyűjtötte össze.

Kísérletek és talajjavítás
Az ÖMKi-nél kísérlet is folyik a nagyüzemi zöldkomposztok alkalmazásával kapcsolatban, amely már az első években kifejezetten bíztató eredményeket hozott. A cél, hogy palántaneveléshez tőzegmentes közeget ajánlhassanak a zöldségtermesztők számára. A zöldkomposzt olyan hazai alapanyag, amely fenntartható, hiszen zöldhulladékból állítják elő, ráadásul jellemzően viszonylag közelről beszerezhető.
A komposztot évszázadok óta értékes talajjavítónak tartották. A legtöbb gazda tisztában van azzal, hogy a komposztok használata hatékony módja az egészséges növénytermesztés elősegítésének, a pénzmegtakarításnak, a műtrágyák használatának csökkentésének és a természeti erőforrások megőrzésének. A komposzt olyan szerves anyagokat biztosít, amelyek pozitív módon befolyásolják a talaj fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságait, ezáltal javítja a talaj minőségét és a növénytermesztés hatékonyságát – írta az Agrárágazat.
Helyes kijuttatás esetén a komposzt a következő jótékony hatásokat fejti ki a talaj tulajdonságaira, így megfelelő feltételeket teremt a gyökérfejlődéshez, és ezáltal elősegíti a magasabb terméshozamot és a termés minőségét.
A talaj szervesanyagát a talaj termékenységének kulcstényezőjeként ismerik el. Emiatt a talaj szervesanyaggal való ellátása mindig is nagy gondot jelentett az ökológiai gazdálkodásban.

Az előnyök és a megfelelő gyakorlat
Általánosságban elmondható, hogy a komposzt alkalmazása a talaj szervesanyag-tartalmát javítja és már rövidebb távon is növeli a terméshozamot. Hosszú távon a talaj szervesanyagának felhalmozódása tovább javítja a szántóföldi növények növekedési feltételeit és ezáltal tovább növeli a terméshozamot.
A talaj szervesanyag-készletének fenntartásához vagy akár növeléséhez szükséges szervesanyag-igény a termőhelyi viszonyoktól, a gazdálkodási előzményektől és a tényleges gazdálkodástól függ.
A termőföldek tápanyaggal történő feltöltésének egyik legjobb szervesanyag-forrása a zöldtrágya és a komposzt. Azonban korán sem mindegy, hogy ezeket milyen forrásból szerzik be a gazdák. A megbízható, hazai beszerzési források jobb elérhetősége érdekében az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) térképre tette a hazai komposzttelepeket.
A térképre – amelynek interaktív változata elérhető az ÖMKi honlapján, a www.biokutatas.hu oldalon – csak olyan telepek kerültek fel, amelyek szerepelnek a Nébih nyilvántartásában és a termékük rendelkezik forgalomba hozatali engedéllyel. Ezeket a komposztokat biokertészetekben lehet felhasználni. Azonban a térkép készítője felhívja a gazdák figyelmét arra, hogy nem minden termék szerepel a Nébih honlapján elérhető, az ökológiai termelésben használható termékek listáján. Ebből kifolyólag a tanúsított termelőknek, beszerzés és használat előtt mindenképpen tanácsos egyeztetniük a tanúsító szervezetükkel – írták.