Pillanatok alatt elveszítheti a földjét – figyeljen!

Változott januártól a földterületek öröklésének szabályozása: míg korábban egy földterület osztatlan közös tulajdonként átszállhatott az örökösökre, idéntől ez már legfeljebb csak átmenetileg lehetséges. Az örökösöknek 2023. január 1-jétől ugyanis dönteniük kell arról, hogy mi legyen a földterület sorsa: megegyezhetnek, hogy kié legyen, értékesíthetik, esetleg felajánlhatják az államnak.

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) arra hívja fel a figyelmet, hogy az örökösöknek valahogyan dönteniük kell, mert ha öt éven belül sem tudnak megegyezni, akkor az állam kényszerértékesíti a földterületet. Mindez megelőzhető, ha a földtulajdonos végintézkedésben előre elrendezi hagyatékát, és a földjét egy leszármazójának szánja, míg vagyonának más részeit másoknak.

Fotó: Pexels

Rengeteg magyar rendelkezik kisebb-nagyobb földdel, csak örökléssel több mint egymillió hektár termőföld cserélt gazdát az elmúlt évtizedekben. A földterületek öröklésére azonban különleges szabályok vonatkoznak. Más a helyzet, ha valakire végrendeletben hagynak földet, és más, ha a törvényes öröklési rend szerint jut hozzá – írta meg a napi.hu.

Idéntől egy fontos változás lépett életbe a törvény alapján történő öröklésnél. Mostanáig a földterületek az örökösök közös tulajdonába kerülhettek – hacsak osztályos egyezséggel máshogy nem döntöttek – emiatt gyakran előfordult, hogy az örökölt földterületnek osztatlan közös tulajdonban kettő vagy több tulajdonosa lett. Ez a többi között a föld eladását vagy a bérbeadását is nehezítette, ha nem tudtak megegyezni a tulajdonosok.

Idéntől már csak legvégső esetben kerülhet hagyatékból osztatlan közös tulajdonba olyan földterület, amely az elhunyt örökhagyó kizárólagos tulajdona volt. 2023-tól a termőföldek örököseinek ennek megelőzése érdekében négy lehetőség közül kell választaniuk.

1. Az örököstársak osztályos egyezséget köthetnek

2. Az örököstársak az ingatlant átruházhatják közös tulajdon keletkezése nélkül

3. Az örököstársak az ingatlant egyben értékesítik

4. Az örököstársak az ingatlant, illetve az örökrészt az állam javára ingyenesen felajánlják

Ha az örökösök nem tudnak megegyezni, az ingatlanban fennálló tulajdoni hányadot az örököstársak a törvényes öröklés szabályai szerint öröklik meg azzal, hogy azt öt éven belül egyben értékesíteniük kell, az egyikük tulajdonába kell adniuk, az állam javára ingyenesen fel kell ajánlaniuk vagy az ingatlanon fennálló osztatlan közös tulajdont meg kell szüntetniük (például kisajátítás útján). Amennyiben az örököstársak egyiket sem teszik meg, akkor a határidő lejártával a tulajdoni hányad kényszerértékesítésére kerül sor.

Mindez csak a 2022. december 31-ét követően elhunyt örökhagyó tulajdonában álló termőföldek törvényes öröklésére vonatkozik.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Változtak a földminősítés szabályai Földminősítés alkalmával egy vizsgált földterület minőségi osztályának és kataszteri tiszta jövedelmének meghatározása történik. MInderre a földterüle...
7700 hektárnyi állami magyar földterület keresi új... Megkezdődött a 10 hektár alatti állami földek értékesítésének következő üteme. Ezúttal főként erdő, gyümölcsös, szőlő és fásított területekre, valami...
Jelentős a magyar földárak növekedése, térképen az... Az előző két évit meghaladó ütemben folytatódott 2021-ben a termőföldárak emelkedése. A mező- és erdőgazdasági területek ára átlagosan 10%-kal haladt...
Újra éled a földéhség: folytatódik az állami földé... Újabb állami földterületek, ezúttal a 10 hektár térmértéket meghaladó földrészletek kerülhetnek a gazdálkodókhoz. Az agrártárca az intézkedéssel a ki...
A nagybirtokrendszer ellen tiltakoznak Ukrajnában Az ukrán földreform második szakasza, amely 2024. január 1-jén kezdődött, új kihívást jelent a mezőgazdasági ágazat számára. Az egy személy által meg...