Olcsóbb lesz a tavaszi kalászos vetőmag

Milyen tájékoztató jellegű árat állapítottak meg az idei évre a tavaszi kalászos növények vetőmagjaira vonatkozóan? Mi alapján számolják ki egyáltalán ezt az árat? Milyen tendencia figyelhető meg az árak alakulásában? Olvassa el részletes beszámolónkat! 

A Vetőmag Szövetség, mint szakmaközi szervezet a 2012. évi CXXVIII. törvény alapján jogosult tájékoztató árat meghirdetni.  Az idei évben ennek mértéke a tavaszi kalászosok II. szaporulati fokú vetőmagjaira 94.000 forint plusz áfa tonnánként, mely zsákban, csávázottan, fémzárolva, az eladó telephelyén gépkocsira rakva értendő. Fontos hangsúlyozni, hogy ez piaci folyamatokon alapuló ár előrejelzés, nem kötött, illetve nem ajánlott ár, a konkrét szerződéses árat a szerződő felek maguk határozzák meg. A tájékoztató ár az előállítókat és a gazdálkodókat segíti, hogy képet kapjanak a piaci lehetőségeikről. Az összegzés végeredményét a Központi Statisztikai Hivatal és a Földművelésügyi Minisztérium Agrárgazdaságért felelős Államtitkársága is kézhez kapja.

Idén várhatóan az árpa, a búza és a zab vetőmag átlagára csökken.
Idén várhatóan az árpa, a búza és a zab vetőmag átlagára csökken.

 

A szezon végén egyébként a szövetség összegyűjti az értékesítési adatokat, így már pontos képet lehet kapni az árak alakulásáról. Az elmúlt években hullámzott a tavaszi kalászos értékesítési ára, míg 2007-ben 60 ezer, addig 2013-ban több mint 110 ezer forintot adtak a vetőmag tonnájáért. Az elmúlt évben a zab kivételével csökkent az átlagár, idén várhatóan az árpa, a búza és a zab vetőmag átlagára is csökkeni fog.

Az adatgyűjtésről

Mit vesznek figyelembe az ár megállapításához?

  • korábbi évek tapasztalatai,
  • az előző évek átlagárai,
  • a hatóságoktól kapott információk,
  • az összes tagot érintő adatgyűjtés eredményei.

Az adatgyűjtést évente két alkalommal szervezik, ennek során az összes tag számára lehetőség nyílik tapasztalatainak és véleményének kifejtésére. Az összegyűjtött információkat a Vetőmag Szövetség a kalászos növényekkel foglalkozó szekciójának ülésén értékelte, ahol a NÉBIH munkatársai a fémzárolások és a vetőmag-előállítás alakulásának ismertetésével segítettek teljes képet alkotni az adott évszak kalászos helyzetéről, s meghirdették a tájékoztató árat.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának az idei év januárja óta tartó esése, bár lassuló ütemben, de tovább folytatódott: az elmúlt 4 hét alatt további 3%-ot csökkent....
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A piacon továbbra is erős eladói nyomás uralkodik. A gazdák igyekeznek túladni a tavalyi készleteken. Az intenzív verseny ellenére az árak esése a 2...
Rekordok és jó minőség Több megyében a jelenlegi adatok alapján, rekordot döntött a búza termésátlaga, Tolnában közel 6 t, Baranyában több mint 5 t és a leggyengébb Szabolcs...
Bálák tűzveszélyben, ajánlatroham a Magro-n A hétnek és a kánikulának még közel sincs vége – tetőzés hétfőn -, de már több megyéből is érkeztek többezer égő báláról szóló hírek - volt, ahol álla...
Az aratás vége felé közeledve… A Magro.hu piactérre naponta átlagosan 10 új gabona vételi és eladási ajánlat kerül feltöltésre, amely többszáz tonnányi terméket jelent. A lendület a...
A hőség áldozatai és nyertesei A hetek óta tartó száraz, meleg időjárás – van olyan országrész, ahol több mint 40 napja nem esett semmilyen mennyiségű csapadék! -, ahogy az várható ...