Négyszer csípősebb az új magyar szaloncukor, mint a tavalyi változat

Tavaly hiánycikké vált az Erős Pistás szaloncukor, és az óriási érdeklődést látva a kecskeméti Univer Product az idén már országosan forgalomba hozta. Újdonságként a lágyan csípős szaloncukrok mellé egy sokkal karakteresebb Haragos Pista változatot is fejlesztettek. Így a még csípősebb ízek kedvelői kipróbálhatják, milyen az, amikor Erős Pista extra csípős rokonának bevetésével készül szupererős szaloncukor.

2019 év végén pillanatok alatt karácsonyi hiánycikké vált az Erős Pistás szaloncukor, még az utángyártott mennyiséget is gyorsan elkapkodták a boltokból. Az óriási érdeklődést látva a gyártó az idén már országosan elérhetővé tette, így bárki megismerheti, milyen az, amikor a belga csokoládé íze a magyar paprika csípősségével találkozik – írta a cég sajtóközleménye. Idén télre ráadásként a lágyan csípős Erős Pista változatok mellé két Haragos Pista ízesítésű szaloncukrot is tettek. A fekete csomagolású szaloncukrokba az Erős Pistánál legalább négyszer erősebb Haragos Pista alapanyagát adó, speciálisan extra erősre nemesített magyar paprikafajtából került bele annyi, hogy a tavaly a csípősebb ízt hiányolók is kipróbálhassák, eléri-e az ő igényszintjüket.

Többféle magyar paprika van a csípős szaloncukor töltelékében: Erős Pista és Haragos Pista változat teszi teljessé a kínálatot
Többféle magyar paprika van a csípős szaloncukor töltelékében: Erős Pista és Haragos Pista változat teszi teljessé a kínálatot

Új magyar paprikafajta adja a szupererőt

A Haragos Pista átlagon felüli ererejét az a paprika adja, amelyet az elmúlt években az Univer hazai egyetemekkel együttműködve nemesített. Az Erős Pistához, Piros Aranyhoz és más ételízesítőkhöz létrehozott új fajtasor egyike az indiai vadfaj és a magyar fűszerpaprika keresztezéséből létrejött Unijol F1, amelyből az Erős Pista nyers darált paprikaterméknél legalább négyszer erősebb ételízesítő készül. Ez azt jelenti, hogy a Magyarországon egyre ismertebb és töretlenül növekvő népszerűségű Haragos Pista terméknek legalább négyszer akkora a csípősséget adó kapszaicin tartalma, mint az Erős Pistának. Az Unijol paprika kapszaicin tartalma megközelíti a világszinten is erősnek számító habanero csili paprikákét, de ez az új fajta magyar klimatikus viszonyok között, szántóföldön is megterem. Az Univer minden más paprika nyersanyagához hasonlóan ezt is kizárólag magyar termelőktől szerzi be.

Erős Pista és Haragos Pista? két csípős magyar szaloncukor a desszertek birodalmában

A hungarikum Erős Pista az egyik legkedveltebb és legismertebb paprika készítmény Magyarországon. A hazai ételek meghatározó kiegészítője, a legtöbb magyar háztartásban megtalálható, és egyben az vállalat legkedveltebb export terméke is. Az Erős Pista főként sós ételek mellé párosul, így csokoládéval pikáns ízkombinációt ad. A sokkal csípősebb változatával, a Haragos Pistával kevert töltelékű szaloncukor pedig egy jóval erősebb, markáns ízvilágú desszert – írták.

Erős Pistás szaloncukor

Összetevők: fondan (cukor, glükóz szörp, víz), étcsokoládé 22% (kakaómassza, cukor, kakaóvaj, emulgeálószer: szójalecitin, aroma), pálmazsír, szójaliszt, Erős Pista 3,1% (nyers erős fűszerpaprika darálmány, étkezési só, sűrítőanyag: xantángumi, étkezési sav: citromsav, tartósítószer: kálium-szorbát), zsírszegény kakaópor 3,0%, sovány tejpor, dextróz, aroma.
Nyomokban dióféléket, glutént, földimogyorót tartalmazhat.

Haragos Pistás szaloncukor

Összetevők: fondan (cukor, glükóz szörp, víz,), étcsokoládé 22% (kakaómassza, cukor, kakaóvaj, emulgeálószer: szójalecitin, aroma) Haragos Pista 8% (extra erős nyers fűszerpaprika darálmány, étkezési só, sűrítőanyag: xantángumi, étkezési sav: citromsav, tartósítószer: kálium-szorbát), zsírszegény kakaópor 4%, szójaliszt, pálmazsír, cukor, krémmargarin (növényi olajok és zsírok), víz, emulgeálószerek (E475, E471, lecitin), só, étkezési sav (citromsav), aroma, színezék (karotinok), sovány tejpor, tartósítószer: kálium-szorbát, aroma. Nyomokban dióféléket, glutént, földimogyorót tartalmazhat.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

A karácsonyfaválasztás titka Vészesen közeleg a karácsony, ma már Ádvent első vasárnapja van. Ezzel együtt a karácsonyfaárusok is mozgolódni kezdenek, kezdetét veszi a karácsonyfa...
Még mindig kevés halat eszik a magyar Továbbra is az uniós lista hátsó felében toporgunk halfogyasztást tekintve. Ugyan közeleg a karácsony és ilyenkor jelentősen megnövekszik a hal iránti...
Újabb magyar termékekre lehetünk büszkék Évről-évre bővül a Hungarikumok Gyűjteménye és idén sincs ez másképp. A legutóbbi bővítéssel már 60 érték tartozik közéjük, de közben a Magyar Értéktá...
Csokimaffiát lepleztek le a fináncok A csokoládé egy rendkívül népszerű fogyasztási cikk, a világ minden táján előszeretettel vásárolják az emberek. Nagy üzlet és éppen ezért egy ötfős tá...
Akár 350 ezer forintos borral is koccinthatunk kar... Az évi 8-10 millió palack bort értékesítő áruházláncok is öt-hét százalékos bevételnövekedéssel számolnak idén. Van, ahol a forgalom ötödét, másutt ak...
Sokkal drágábban veheti meg a karácsonyfát az idén... A hazai termesztésű vágott lucfenyőnek, mint irányadó fenyőnek az elmúlt években nem változott az ára, a munkabérek viszont nagyjából 50 százalékkal n...