Nagyot nőtt a világ gabonatermesztése, kicsivel csökkent a hústermelés

Az előzetes adatok alapján nőtt a világ búza- és kukoricatermelése, míg a rizsé csökkent a tavalyi rekordévhez képest. Eközben a fogyasztói oldalon mindhárom termény esetében pozitív lesz a mérleg. Sőt, a bővülés mértéke még a népességszám növekedést is meghaladja az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) szerint. Az állati fehérjéknél más a helyzet: az idei lehet az elmúlt 20 év alatt az első, amikor csökken a világ hústermelése, ami főként a Kínában pusztító afrikai sertéspestis miatt történt.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) új elemzéséről a Profitline.hu írt. Eszerint 2019-ben mintegy 335 millió tonna élősúlyú marha-, birka-, baromfi- és sertéshús került előállításra. Ez 1 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi adat. A csökkenés fő oka a globális termelés közel felét adó kínai sertéshús-termelés 20 százalékosra becsült zsugorodása. Ugyanakkor az ázsiai országban a baromfihús-előállítás 17 százalékos növekedése gyorsan pótolta a hiányt, 8 százalékra csökkentve a kínai hústermelés-kiesést.

Az élelmiszertermelés adatait elemző FAO dokumentum a gabonafélék erősödő szerepéről számolt be
Az élelmiszertermelés adatait elemző FAO dokumentum a gabonafélék erősödő szerepéről számolt be

A sertéshús adja a világ teljes hústermelésének több mint harmadát, a baromfi 39 százalékot, míg a 21 százalékot. Várhatóan nagyobb lesz a globális kibocsátás a marhahúsból Argentína, az EU és az USA termelésbővülésének következtében. A húsfélék globális kereskedelme összességében 6,7 százalékos bővüléssel zárhatja az idei évet. Az élelmiszerekkel kapcsolatos kilátásokról szóló jelentés több alapvető árucikk (gabona, hal, cukor, tej, hús) termelési és piaci trendjeit elemzi.

Továbbra is komoly a szerepe a gabonaféléknek

Az előzetes adatok szerint nőtt a világ búza- és kukoricatermelése, míg a rizs csökkent a tavalyi rekordévhez képest. Eközben a fogyasztói oldalon mindhárom terménynél pozitív lesz a mérleg. Érdekesség, hogy a növekvő fogyasztás ellenére a cukor előállítása 2,8 százalékkal csökken. 1,4 százalékkal bővül a globális tejtermelés is, köszönhetően az indiai és pakisztáni tejelő szarvasmarha-állomány gyarapodásának. A világ haltermelése ugyanakkor változatlan maradt, miután a halászat kibocsátásának 3,4 százalékos csökkenését ellensúlyozta az akvakultúra 3,9 százalékos növekedése a FAO élelmiszertermelés elemzése alapján.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Mélyponton az élelmiszerárak A FAO havi élelmiszer árindexe szerint augusztusban újra csökkentek az árak, így folytatódott az elmúlt 5 hónap folyamatos csökkenési tendenciája. 201...
Növényvédőszerek veszélyeiről gyermekeknek! A gyerekek szervezete sokkal érzékenyebb a rovarirtó szerekre, mint a felnőtteké. Akut mérgezés vagy más betegségek is kialakulhatnak a vegyszerrel va...
Előre szerződnének a gazdák Tartósan alacsony gabonaárak alakítják át a hazai termelést, a gazdák ugyanis elkezdtek magasabb hozamú fajtákat termelni. Ezeket akkor is célzottan l...
Tovább csökkennek az élelmiszerárak – 6 éves mélyp... Májusban is csökkentek az élelmiszerárak, így 6 éves mélypontra kerültek. A csökkenés okai ezúttal az optimista gabonaterméssel kapcsolatos előrejelzé...
Új útmutató a gyerekmunka megelőzése érdekében... Az Élelmezésügyi Mezőgazdasági Világszervezet útmutatója megfelelő eszközöket ad a szakemberek, törvényhozók és civil szervezetek kezébe. Ennek segíts...
Milyen lesz a jövő gabonafronton? Bőséges gabonatermés, csökkenő mezőgazdasági termékárak – ez lehet a jövő? Egy legfrissebb mezőgazdasági előrejelzés szerint legalábbis erre számíthat...