Interjúban beszélt Csányi Sándor a Bonafarmról, Bige Lászlóról és a mezőgazdaságról

Felértékelte a mezőgazdaság szerepét a COVID-19 koronavírus járvány az OTP Bank elnök vezérigazgatója szerint. Csányi Sándor úgy véli, ez kétféle értelemben is igaz. Egyrészt bebizonyosodott, hogy ez a nemzetgazdaság egyik, ha nem a legstabilabb ágazata. Másrészt felértékelődött az élelmiszerbiztonság és az élelmiszerellátás stabilitása az országok életében. Abban a pillanatban, hogy a vírus megjelent és hiány alakult ki, egyes nemzetek bezárkóztak, és olyan eszközöket is visszatartottak, amelyek más országok számára tranzitként utaztak át a területükön.

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök vezérigazgatója, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában adott interjút, ebből az anyagból szemléztünk. Élelmiszerben Magyarország ma a szükséglete 130 százalékát tudja fedezni. Évtizedek óta hangsúlyozom azt, hogy nagyon fontos, hogy olyan mezőgazdasági termelési láncok alakuljanak ki, ahol a földtől az asztalig az élelmiszer-előállítás teljes folyamatát ellenőrizni lehet, és kézben lehet tartani.

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója - Fotó: OTP Agrár
Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója – Fotó: OTP Agrár

A Bonafarm csoportot nézve nekünk óriási biztonságot nyújtott, hogy a szükséges állatmennyiség nagy részét saját magunk állítjuk elő. Tehát az értékláncot tudjuk kontrollálni minőségben és biztonságban is – mondta Magyarország egyik leggazdagabb embere és egyik legnagyobb agrárvállalkozója.

Látszik ez a hatás a Bonafarm számain?

Ez nem jelenti azt, hogy minden kedvező lenne. Már csak azért sem, mert a válságot megelőzően Magyarországon már megjelent a sertéspestis. Így volt ez egyébként nagyon sok európai országban, csak nem jelentették be. A bejelentés volt a korrekt eljárás, de gazdaságilag nem a legcélszerűbb, mert azonnal kiszorultunk például Kína és jó pár ország piacáról. Ez nyilvánvalóan gondokat okoz. Közben megjelent a madárinfluenza, bezártak az éttermek és szállodák. Ezeken a helyeken visszaesett az élelmiszer-fogyasztás, ez például különösen a kacsa-ágazatot érinti. Azt gondolom, hogy a tervezett szint alatt leszünk, de összességében jobb, mint ha szállodában lenne hasonló nagyságú befektetésem.

Életben maradhatnak azok a termelők, akik a bezárni kényszerülő intézményekbe és iskolákba szállítottak?

Az élelmiszer-kereskedelem döntő része már nagykereskedelmi láncokban történik, és a kis beszállítók nagyrészét is integrálja már valaki. Ezért nem gondolom, hogy tömeges csődre lehetne számítani. Mindig az a kérdés, hogy mennyi tartaléka volt az adott cégnek. Óriási tanulsága a válságnak, hogy a beszállítói láncokat megpróbálják majd rövidíteni, mert ha túl hosszú, akkor sokkal nagyobb esélye van annak, hogy sérül. A másik tanulság pedig az, hogy a jövőben mindenki nagyobb tartalékokkal fog dolgozni.

Új fordulatot vett a Bige László ügye. A legnagyobb magyar műtrágyagyártó, a leggazdagabb magyarok közé tartozó vállalkozó azt mondta, önt sejti a vádemelést megelőző hatósági vizsgálatok mögött, azért, hogy megvehesse tőle a vállalatot. A sajtóosztályuk cáfolta a vásárlási szándékot, máshogy nem reagáltak erre. Megszólítva érzi most magát?

Nagyon röviden reagálok erre. Ha jól olvasom ezeket a cikkeket, kettőt láttam, ez egy bűnügyről vagy büntetőügyről szól. Ennek a kezelése a vádlott a hatóságok, és a bíróságok a dolga. Amit már korábban egyértelműen kijelentettem: én nem kívánom megvásárolni a Nitrogénműveket. Ha egyébként valaki megnézi a cég mérlegét, és ért hozzá, akkor rájöhet, hogy nem is érné meg megvásárolni. Ez az egyik. A másik: többször vádolt már Bige úr azzal, hogy meg akartuk szerezni a cégét, például felmondtunk OTP-hiteleket.

Tavaly a hazai agrárteljesítmény növekedése több mint két évtized után először haladta meg a világ élelmiszertermelésének növekedési ütemét - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója Fotó: MTI/Balogh Zoltán
2018-ban a hazai agrárteljesítmény növekedése több mint két évtized után először haladta meg a világ élelmiszertermelésének növekedési ütemét – mondta még korábban egy rendezvényen Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója – Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Többször kértük, tegye lehetővé, hogy a bank a banktitkokat nyilvánosságra hozza az ő hitelével kapcsolatban. Mert nagyon könnyű és kényelmes szituáció, hogy ő vádaskodhat, mi pedig – betartva a banktitokkal kapcsolatos szabályozásokat – nem mondhatunk semmit. A lényeg, hogy ezzel kapcsolatosan beperelt bennünket, de elveszítette azt. A bíróság nekünk adott igazat. Tehát az OTP szabályszerűen járt el. Én pedig, ahogy említettem, nem vagyok érdekelt, nem is voltam érdekelt a cég megvásárlásában. Egyébként jellemzők ezek az esetek, ugyanez fordult elő Matyi Dezsővel kapcsolatban annak idején, ő is vádaskodott. Általában, ha valaki elkövet egy hibát, akkor könnyebb másra mutogatni, minthogy beismerje, hogy ő hibázott.

Ezzel a nyilatkozattal befejezettnek tekinti az ügyet?

Szerintem túl sokat is beszéltem már róla. Gondolkodtam arról, hogy bepereljem-e Bige urat hitelrontásért, meg mindenféle jogcímen, de azt gondolom, az egész ügy nem ér annyit, hogy ezzel foglalkozzak.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Az állattenyésztés nyertese lehet a 2014-2020-as c... A Földművelésügyi Minisztérium álláspontja szerint az állattenyésztő kis- és közepes gazdaságok a 2020-ig szóló európai uniós költségvetési ciklus egy...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...
Szorosabbá fűzik a román-magyar agrár kapcsolatoka... A magyar-román agrár kapcsolatépítés jegyében Kecskemétre látogatott egy delegáció Alba megyéből. A Megyeházán rendezett tanácskozás középpontjában a ...
Visszanyerheti jelentőségét az állattenyésztés... Növekvő sertésállomány Magyarországon; tejtermék-támogatás; támogatást kapnak a zöldség-gyümölcs termelők az orosz embargó miatt; átgondoltabb AKG pro...
Ajándékozzon könyvet karácsonyra! Vészesen közeledik a karácsony. Ilyenkor hagyomány, hogy meglepjük szeretteinket kisebb-nagyobb ajándékokkal. Mi is lehetne szebb és hasznosabb ajándé...