Időzített környezetkárosító bomba a percenként kidobott 3 millió arcmaszk

Egy friss kutatás szerint a koronavírus-járvány felfutásával havonta immár 129 milliárd védőmaszkot dobnak el világszerte, jobb esetben a szelektív hulladékgyűjtőkbe. Ez percenként 3 millió kidobott maszkot jelent. Ezek nagyobbik része mikronszálas műanyag, vagyis pont a legnagyobb problémát jelentő műanyagszennyezéshez járul hozzá jelentősen. A Dél-Dániai Egyetem kutatói szerint épp ezért a világnak be kéne látnia, hogy milyen környezeti fenyegetést jelentenek ezek a maszkok, és lépnie kell a környezetkárosító katasztrófa megelőzéséért. 

A Studyfinds anyaga alapján a 444.hu írta meg, hogy a járvány alatt a maszkgyártás olyan nagy mértékben felfutott, hogy a mérete már a műanyag palackokéval vetekszik. Ám míg a műanyagpalackokhoz mellékelnek utasítást arra, hogyan kell szemétbe dobni azokat, a műanyagtartalmú maszkokhoz ilyen nem jár. Ezért aztán sokkal gyakrabban kerülnek a vegyes hulladékba, mint kellene. Ami ez esetben kimondottan veszélyes, mert a maszkok, szemben az idővel mikroműanyaggá széteső palackokkal, eleve mikroszálas műanyagokból készülnek, vagyis a műanyag göngyölegeknél és nejlonzacskóknál is gyorsabban és könnyebben bomlanak szét a teljes táplálékláncot szennyező mikroműanyaggá.

Világszerte komoly gondot okoz a rengeteg eldobott arcmaszk
Világszerte komoly gondot okoz a rengeteg eldobott arcmaszk

A témával foglalkozó kutatók ezért azt javasolják, hogy minden településen állítsanak fel külön maszkgyűjtő konténereket, hogy aztán az itt összegyűjtött maszkokat szigorúbb szabályok szerint kezeljék. Egyéni szinten pedig azt ajánlják, hogy az emberek inkább újrahasználható, mintsem eldobható maszkokat viseljenek. A Study Finds szerint tényleges megoldást viszont az jelentene, ha a védőmaszkok biológiailag lebomló anyagokból készülnének.

A magyar maszkhelyzet sem jó

Simon Gergely, a Greenpeace szakértője szerint is komoly környezetszennyezést jelentenek az eldobált maszkok – írta a Ripost. „Elkeserítő képeket látni az olasz vagy más tengerpartokon eldobált maszkokról. Ám nem kell ehhez külföldre menni, Magyarországon is rengeteg földre hajított egészségügyi maszkkal lehet találkozni. Fontos volna, hogy az emberek ne dobálják szét ezeket az esetenként fertőző eszközöket, mert a szél felkaphatja és messzire viheti, nem csak a földről, de az utcai szemetesből is. Így inkább vigyük haza és otthon dobjuk ki az egyszer használatos maszkot. A legjobb megoldás a többször használatos, mosható arcmaszk, mely nem csak környezetkímélő, de hosszú távon olcsóbb és praktikusabb is, mint az eldobható társa” mondta.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Konferencia a Virágzó Vidékért "Virágzó Vidékünk Európa Nap - Hogyan tovább agrár-környezetgazdálkodás?"címmel konferenciát szervez a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat 2014. május 22-én...
Hivatalos: a marhahústermelés nem fenntartható Amerikai kutatók kimondták: a húsmarha előállítása sokszorosan meghaladja más állati termékek előállításának költségeit – olvasható az origo.hu-n. Az ...
Alternatív tüzelőanyag: a brikett Bár még tavaszt idéző időjárás uralkodik hazánkban, lassan közeledik a tél és vele együtt a fűtési szezon. Sokak számára természetes, hogy gázzal fűte...
Nyílt napok a bioszén és bio-hulladékok újrahaszno... Ingyenesen látogatható Agrár Szakmai Nyílt Napokra invitálja az érdeklődőket a Terra Humana Kft! A rendezvényen részt vevők a környezetkímélő tápanyag...
Asszonyélet: száműzné az EU a vékony műanyagzacskó... Elfogadta az Európai Parlament (EP) azokat a szabályokat, amelyek szerte az unióban jelentősen visszaszorítanák a környezetszennyező, 50 mikronnál vék...
Tyúkok áraszthatják el Érdet! Forradalmasítják a hulladékgazdálkodást Érden. A biológiailag lebomló hulladékok csökkentése érdekében elindul a “Tyúkokkal a környezetvédelemért” eln...