Étolajon csúsztak el az áfacsalók

Költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy áfaelkerülésre specializálódott héttagú bűnszervezettel szemben, amely közel két és fél év alatt mintegy 274 millió forint adót csalt el.

A főként kecskeméti férfiakból álló bűnszervezetet egy zsíradék nagykerekedelemmel foglalkozó cég vezetője hozta létre. A gazdasági társaság a vizsgált időszakban nagy mennyiségű, ömlesztett étolajat szerzett be közvetlenül egy romániai társaságtól. Az EU-beszerzést követően a belföldi étolaj forgalmazás után az áfa megfizetése ezt a nagykereskedő magyar céget terhelte. Hogy a belföldi forgalmazás utáni adófizetést elkerülje azonban, a cégvezető 2014 novembere és 2017 márciusa között magyar és külföldi cégekből álló fiktív számlázási láncot alakított ki – írja az Index.

Étolajon csúsztak el az áfacsalók (Fotó: Pixabay, KlausHausmann)
Étolajon csúsztak el az áfacsalók (Fotó: Pixabay, KlausHausmann)

A bűnszervezet összesen 14 – ebből 7 magyar, továbbá cseh, lengyel, horvát, román és bolgár honosságú – céget használt fel a bűncselekményhez.

A lelepleződés elkerülése érdekében a vádlottak a fiktív cégláncolatban lévő cégeket időről-időre változtatták.

A Kecskeméti Törvényszéken benyújtott vádiratban a bűnszervezet hét tagját az ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja és ezért valamennyiükkel szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza, továbbá azt, hogy a bíróság a zár alá vett vagyonukat kobozza el és tiltsa el őket a cégvezetői foglalkozástól is.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Nem sikerült megállítani az áfacsalt import tej be... Legalább is ezt mondják szakértők, akik szerint leginkább a cseh és a szlovák import az érintett. Így az orosz embargó és a tejkvóta megszüntetése mia...
Az áfacsalt sertést felváltotta az áfacsalt baromf... A sertéshús áfájának csökkentése a vártnak megfelelően hatott a baromfiágazatra. Az emberek az olcsóbb sertéshúst kezdték vásárolni, kevesebb baromfih...
Aggódnak a zöldségesek, küszöbön az újabb botrány... A múlt hét során újabb áfacsökkentést jelentettek be, amely 2017-től léphet életbe. Azonban a zöldség- és gyümölcsök áfája továbbra sem mérséklődik, a...
Tovább csökkentenék az áfacsalók mozgásterét... 2015 elején vezették be az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszert (ekáer), amellyel az áfacsalásokat próbálta visszaszorítani a hatóság. ...
Már ingyen sem kell a magyar tojás Rég nem látott mélypontra került a hazai tojáságazat. Az alacsony árak miatt a termelők egy része már el sem tudja adni termékét, sőt, a felesleget má...
Jelölési hibás étolajokkal van tele a magyar piac... Nem múlik el hét élelmiszerpiaci ellenőrzés nélkül. Legutóbb a feltűnően alacsony áron kínált étolajok voltak soron, melyek közül szinte az összes, ne...