Tovább csökkentenék az áfacsalók mozgásterét

2015 elején vezették be az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszert (ekáer), amellyel az áfacsalásokat próbálta visszaszorítani a hatóság. A tervek szerint a közeljövőben bővülhet a bejelentésre kötelezettek köre.

Az ekáernek köszönhetően tavaly 11 millió, míg idén négy hónap alatt 3,4 millió szállítmányt regisztráltak a rendszerben. Az esetek 60 százalékában belföldi árumozgásról volt szó, 20 százalékban az unió irányába, 20 százalékban pedig az unióból befelé érkezett áru.

Az eddigi törvény szerint a fuvarozást akkor kell rögzíteni, ha a szállítmányozáshoz 3,5 tonnánál nagyobb teherautót használnak. Az áfacsalás elkövetésére igen alkalmas, s ezért kockázatosnak minősített termékek szállításánál – amilyen például a hús vagy a gyümölcs – már a kisebb tételeket is be kell jelenteni, és mindegy, milyen közlekedési eszköz viszi el az árut.

Már a kisebb járművek is ellenőrzés alá kerülhetnek, ha elfogadják az erről szóló törvénymódosítást (Fotó: hellfor.hu)
Már a kisebb járművek is ellenőrzés alá kerülhetnek, ha elfogadják az erről szóló törvénymódosítást (Fotó: hellfor.hu)

 

Ezentúl azonban – egy módosító javaslat szerint – regisztrálni kellene az adóhivatal rendszerében a nem kockázatos szállítmányokat akkor is, ha kisebb járművet használnak, de a raktérbe 3,5 tonnánál több árut rakodnak. Ezzel azt akadályoznák meg, hogy a kisteherautók túlpakolásával ki lehessen kerülni a regisztrációt és – adott esetben – az ellenőrzést

Forrás: MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Élelmiszerekkel kapcsolatban szigorít a NAV Az MTI-hez kedden eljuttatott közleményük szerint január elsejétől azokra a kockázatos élelmiszer-szállítmányokra is ekáer számot kell kérni (a szállí...
A gazda szavának ereje Mennyi jut tanyafejlesztésre; mikor teszik közzé a KAP rendeleteket; milyen módszer készül a zöldítési program teljesítése érdekében; hogy végződött a...
EKÁER: amikorra kell, lesz A mezőgazdasági főszezon idejére már mindenkinek tudnia kell használni a január elsején bevezetett elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszert...
Március elsejéig tart az ekáer próbaüzeme! A piaci szereplők javaslatát szem előtt tartva a kormány március elsejéig meghosszabbította az ekáer rendszer próbaüzemét. A NAV addig is ellenőrizhet...
Ezért nincs hús a piacokon Hatalmas mértékben tisztul a budapesti húspiac. Több húsféléből is hiány alakult ki az utóbbi hetekben a budapesti piacokon, szakértők szerint ennek h...
Minden módosul, aminek módosulnia kell Hogy állunk a belvízzel és az erdőkárokkal; mit hoz magával az 50 jogcímrendelet módosítása; milyen döntés született az első kolontári károsult ügyébe...