Már ingyen sem kell a magyar tojás

Rég nem látott mélypontra került a hazai tojáságazat. Az alacsony árak miatt a termelők egy része már el sem tudja adni termékét, sőt, a felesleget már a porítóüzemek sem veszik át. Mi hozhat változást ebben a nehéz helyzetben?

Egyik pillanatról a másikra fordult meg a tojástermelők helyzete. Tavaly még a madárinfluenza sújtotta Amerikába szállítottak a szokottnál több tojást, így növelniük kellett a termelést. Persze ebből nagy hasznot reméltek és amíg szállítottak, addig ez így is volt. Idén azonban már nem tudnak az Egyesült Államokba szállítani, a felesleg pedig így az Európai Unión belül marad.

Mivel a termelés volumenét nem lehet egyik percről a másikra visszaállítani a régi kerékvágásba, rengeteg tojás van az Európai Unió piacán. Ebből adódik, hogy az árak rettentő módon lecsökkentek az utóbbi időben. A magyar tojást a felvásárlók 3-4 forintért veszik át darabonként, sőt, hallani lehetett olyan hírt is, amely szerint egyes felvásárlók már ingyen sem veszik át a magyar tojást. Ez annyit jelent, hogy 20 éves mélypontra került a hazai tojáságazat.

Alig ér pár forintot jelenleg a magyar tojás. Meddig bírják ezt a termelők?
Alig ér pár forintot jelenleg a magyar tojás. Meddig bírják ezt a termelők?

 

Külföldről tonna számra érkezik a tojás Magyarországra. A hivatalos úton, tisztességesen behozott termékek mellett nagy mennyiségben érkezik áfacsalt tojás is hazánkba. Ennek, a feketén beérkező tojásnak köszönhetően nem lehet eladni a magyar tojást a szakértők szerint.

A megoldás a jövőre érkező áfacsökkentés lehet, de addig a kistermelők nehezen fognak tudni talpon maradni. A nagyobb vállalkozások valahogyan kihúzzák jövő januárig, onnantól pedig egyeduralkodóvá válhatnak a hazai tojáspiacon.

Az áfacsökkentéstől egyébként – mint a sertéshús esetében is – az ágazat kifehéredését várják a szakértők. Kérdés, ki marad fenn addig, amíg elérkezik a tojástermelők számára a jobb időszak?

Forrás: magyaridok.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Tojásszövetség: a láthatóan feltüntetett kilós ár ... A Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége szerint áttörést hozhat a tojáspiacon, és visszaszoríthatja az importot, hogy az étkezési t...
Tojásárak alakulása itthon és az Unióban A tojás máig az emberiség egyik legjelentősebb táplálékforrása. Ezért sem érdektelen, hogyan alakul a piaca. Mennyi az Európai Unió tojásimportja? Hog...
Nem sikerült megállítani az áfacsalt import tej be... Legalább is ezt mondják szakértők, akik szerint leginkább a cseh és a szlovák import az érintett. Így az orosz embargó és a tejkvóta megszüntetése mia...
Az áfacsalt sertést felváltotta az áfacsalt baromf... A sertéshús áfájának csökkentése a vártnak megfelelően hatott a baromfiágazatra. Az emberek az olcsóbb sertéshúst kezdték vásárolni, kevesebb baromfih...
A tojások áfájáért is lobbiznak Szakértők szerint sürgősen csökkenteni kell a tojás általános forgalmi adóját annak árletörő hatása miatt. Emellett a sokszor ellenőrizetlen tojásimpo...
Aggódnak a zöldségesek, küszöbön az újabb botrány... A múlt hét során újabb áfacsökkentést jelentettek be, amely 2017-től léphet életbe. Azonban a zöldség- és gyümölcsök áfája továbbra sem mérséklődik, a...