Egy, megérett a meggy – összefoglaló a meggypiacról

A világ összes meggytermésének harmadát az EU adja, amelynek közel 80 százalékát Lengyelország, Magyarország és Németország termeli. Németországban a folyamatosan csökkenő terület, valamint a kedvezőtlen időjárás (fagy, aszály) miatt 1,9 ezer hektárról 9 százalékkal kevesebb, 14,4 ezer tonna meggyet takaríthatnak be 2019-ben. A meggy termése mintegy 16 százalékkal csökken a tízéves átlaghoz képest. Lengyelországban az ültetvényeket károsító fagyok miatt szakértők szerint a 2019. évi meggytermés 20-45 százalékkal lehet alacsonyabb, mint a sokéves átlagnak tekinthető 170-180 ezer tonna termés.

Az EU belső piacán évek óta Magyarország a legnagyobb frissmeggy-exportőr, a vezető importőr pedig Németország. Az Eurostat adatai szerint az unió frissmeggy-külkereskedelmi egyenlege negatív volt 2018- ban, amikor a kivitel 61 százalékkal 5,5 ezer tonnára nőtt, a behozatal nem változott, 8,1 ezer tonna volt. Az unió legnagyobb célpiaca Fehéroroszország (3,8 ezer tonna) volt 2018-ban. A közösség a legtöbb meggyet Szerbiából vásárolja, ahonnan 7,5 ezer tonna érkezett az előző évben.

Az EU belső piacán Magyarország a legnagyobb frissmeggy-exportőr (Fotó: Pixabay, StockSnap)
Az EU belső piacán Magyarország a legnagyobb frissmeggy-exportőr (Fotó: Pixabay, StockSnap)

Az unió belső piacán a legnagyobb fagyasztottmeggy-exportőr Lengyelország, importőr pedig Németország. Az Eurostat adatai szerint a közösség fagyasztottmeggy-külkereskedelmi egyenlege negatív volt 2018-ban, amikor a kivitel 2 százalékkal 23,6 ezer tonnára, a behozatal 24 százalékkal 28,1 ezer tonnára csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Az EU legjelentősebb fagyasztottmeggy-exportőre a harmadik országok felé Lengyelország (21,6 ezer tonna). Az unió legnagyobb fagyasztottmeggy-beszállítója, Szerbia 20,8 ezer tonna fagyasztott meggyet szállított a közösségbe 2018- ban. Az unió a legtöbb fagyasztott meggyet (16,1 ezer tonna) Fehéroroszországba exportálta 2018-ban.

A közösség belső piacán a legnagyobb cseresznyeés meggykonzervexportőr (a statisztika együtt kezeli a cseresznyét és a meggyet) Magyarország, importőr Németország volt 2018-ban. Az unió cseresznye- és meggykonzerv-külkereskedelmi egyenlege pozitívra változott 2018-ban, a behozatal 6 százalékkal 11,18 ezer tonnára csökkent, a kivitel 3 százalékkal 11,26 ezer tonnára nőtt az előző évihez képest. Az unió legjelentősebb meggykonzervexportőre a harmadik országok felé Lengyelország és Magyarország. A fő exportpiacok az USA (2,03 ezer tonna), valamint Oroszország (1,8 ezer tonna).

A KSH legfrissebb gyümölcsültetvény-összeírásának adatai szerint Magyarországon a meggy termőfelülete 14 ezer hektár volt 2017-ben. A KSH adatai szerint Magyarország meggytermése az elmúlt tíz évben 42 és 92 ezer tonna között alakult. A 2018. évi bőséges meggyterméshez képest idén egyes területeken 30-40, helyenként 50 százalékkal kevesebb meggy teremhet a változékony időjárás (éjszakai fagyok, aszály, sok csapadék) miatt. Az Agrárminisztérium és az Agrármarketing Centrum „Ez most nagyon meggy!” szlogennel idén is folytat meggyfogyasztást ösztönző kampányt.

A világ legnagyobb frissmeggy-exportőre Magyarország. A KSH adatai szerint a frissmeggy külkereskedelmi többlete 18,3 ezer tonna volt 2018-ban. Magyarország 19,06 ezer tonna friss meggyet exportált, illetve ehhez képest lényegesen kevesebbet importált (717 tonna). A friss meggy legnagyobb célpiaca Németország és Lengyelország.

Magyarország fagyasztott meggyből is nettó exportőr, amelynek külkereskedelmi többlete 3,51 ezer tonna volt 2018-ban: 3,96 ezer tonna export, szemben a 450 tonna importtal. A kivitel döntő hányada Németországba került.

Magyarország cseresznye- és meggykonzervből nettó exportőr volt a vizsgált időszakban: a külkereskedelmi többlete 31,8 ezer tonnát tett ki 2018-ban: 33,1 ezer tonnát ért el az export, illetve ehhez képest lényegesen kisebb volt az import (1,22 ezer tonna).

A Budapesti Nagybani Piacon a bőséges termés miatt 2018-ban alacsony árszint volt jellemző, ugyanakkor idén a gyenge termés következtében magasabb a meggy ára. A meggy az elmúlt évihez képest két héttel később, a 23. héten lépett piacra 600–1000 forint/kilogramm közötti termelői áron. A szezon előrehaladtával a meggy ára a 28. hétre 500 forint/kilogrammra csökkent.

A budapesti fogyasztói piacokon a 22. héten 1800 forint/kilogramm körüli áron jelent meg a magyarországi meggy. A kínálat bővülésével a 28. hétre 500 forint/kilogrammra csökkent a meggy ára.

Forrás: NAIK AKI

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Belföldi gyümölcsárak a budapesti fogyasztói piaco... Megérkeztek a 22. heti árak a budapesti fogyasztói piacokról. Összeállításunkba a Fehérvár úti, a Fény utcai, a Fővám téri és a Lehel téri piac került...
Belföldi gyümölcsárak a vidéki nagybani piacokról ... Hektikusan változott a vidéki nagybani piacokon a belföldi gyümölcsök termelői ára: jó néhány a felére csökkent, de volt, ami emelkedett. A részleteké...
A belföldi gyümölcs bruttó termelői ára a vidéki n... Megérkeztek a legfrissebb 26. heti adatok a vidéki nagybani piacokról. A barack ára jelentősen csökkent, a többi gyümölcsé érdemben nem változott a mú...
A belföldi gyümölcsök bruttó termelői ára a vidéki... Az alábbiakban már olvashatók a legfrissebb, 27. heti adatok a vidéki nagybani piacokról. A cseresznye és barack ára jelentősen csökkent, a többi gyüm...
Folyik az aratás, és az aggódás az olcsó dinnye és... Jól halad az aratás, biztatóak a terméskilátások; aggódnak a dinnye- és a meggytermelők is az alacsony árak miatt; támogatási kérelembenyújtás szőlőül...
Csökkent a belföldi gyümölcsök bruttó termelői ára... 20-30 százalékot csökkent a meggy és a barack ára a 28. hétre a vidéki nagybani piacokon az egy héttel ezelőtti árakhoz viszonyítva. Hogy városonként ...