Először Magyarországon a szakmák Európa-bajnoksága

A EuroSkills Budapest 2018 versenyen Európa legfelkészültebb fiatal szakemberei mérik össze tehetségüket: 28 ország közel 600 versenyzője, előreláthatóan 40 szakmában bizonyítja naprakész és professzionális tudását. A régióból elsőként Magyarország rendezi meg a rangos nemzetközi szakmai versenyt 2018. szeptember 26-28-án, Budapesten a Hungexpo területén. A program a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával valósul meg, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében. Fő támogatói között a KITE Zrt. is helyet kapott. […]

Tovább…

Technológia és alkalmazott tudomány a repce- és kalászostermesztésben

A KITE Zrt. szokásos módon ebben az évben is megtartotta kettő helyszínen, Dalmandon és Nádudvaron repce és kalászos technológiai és fajta bemutatóját. Ennek apropójaként a betakarítási technológiákról is szó esett, ismertetve az ebben az évben megjelenő újdonságokat és azokat a jellemzőket, melyek a John Deere kombájnokat megkülönböztetik versenytársaiktól. […]

Tovább…

„Ha Beethoven a zene Mozartja, akkor a KITE Zrt. a magyar mezőgazdaság Mercedese!”

Kecskemét környékén már több mint 40 éve ismerik a KITE nevét. Köszönhetően annak a számos gyümölcsöző partnerkapcsolatnak, melyek nem csak a múltat és a jelent, hanem a jövőt is jelentik a cég számára. Alközponttal 2001 óta rendelkezik a cég a városban, azonban számos tényező indokolttá tette egy új, modernebb térségi bázis létrejöttét, melyet megérdemel a régió, a megye és az ottani, ma már több mint 4000-es partnerkör is. Ezért a KITE Zrt. vezetősége 2015-ben úgy döntött, hogy egy a mai kor elvárásainak sokkal inkább megfelelő központot hoznak létre. […]

Tovább…

A KITE Zrt. már a „holnap kereskedője”

45 éves a KITE, a legnagyobb hazai mezőgazdasági integrátor. Ebből az alkalomból a cég nem csak egy születésnapot, hanem ennek a közel fél évszázadnak az eredményeit is ünnepelhette közösen a tulajdonosi körével, vezetőségével és az üzleti partnereikkel 2018. április 13-án a budavári Hilton Hotelben. A közel 300 vendég között helyet kapott a legrégebbi partner, az idén a traktorgyártásának 100 éves évfordulóját ünneplő John Deere képviselője, Christoph Wigger is, aki a következő beszédet mondta. […]

Tovább…