November 11-én, Márton napján még manapság is sok helyen rendeznek lakomákat. Egyes éttermek is direkt erre a napra kizárólag libaételeket szolgálnak fel az érdeklődőknek. De honnan erednek a Márton napi népszokások és különböznek-e a mai szokások a régiektől?
Szent Márton napja már hosszú évszázadok óta ünnepnapnak számít. Számos népszokás és hiedelem tartozik ehhez a naphoz. Eredete a római korig vezethető vissza, amikor november 11-e, Márton napja a téli évnegyed kezdő napja volt. Ekkor az új termésből tartottak hatalmas lakomákat, amelyhez az újborból is fogyasztottak a résztvevők. A lakomákhoz elsősorban libahúst tálaltak fel, ez a hagyomány a mai napig megmaradt.
Mármint a Márton napi libalakoma, ugyanis ez a nap a karácsony előtti 40 napos böjt utolsó ünnepe. Ilyenkor régen rendszeresen bálokat és lakomákat tartottak az emberek. Ennek oka, hogy a népszokás szerint a Márton napi lakomán résztvevőknek a következő esztendőben is bőségesen lesz mit az asztalra tenniük.
Mivel novemberben már elérik a vágósúlyt a tömött libák, ezért jellemzően libaételek kerültek ilyenkor az asztalra. Így például libaleves, libasült párolt káposztával és zsemle- vagy burgonyagombóccal került az asztalokra. Aki nem evett libát Márton napján, rosszul járt a hiedelem szerint, ugyanis „Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”. Szokás volt, hogy a liba húsából, különösen a hátsó részéből, küldenek a papnak is, innen ered a „püspökfalat” kifejezés.
A Márton napi lakomát követően a novemberre kiforrt újborral volt szokás koccintani. A hiedelem szerint a minél több ivással egyre több erőt és egészséget töltöttek magukba az emberek.
A Márton napnak mezőgazdasági vonatkozása is van. Rendszerint ugyanis ezen a napon zárultak le a mezőgazdasági munkálatok, a Márton napi lakomákkal ezt is ünnepelték a gazdák.
