A Márton-nap sem hozta meg a kacsaárak növekedését

Szabó Miklós, a Magyar Lúdszövetség elnöke még szeptember elején nyilatkozta azt, hogy a kacsáért 15-20 százalékkal, a libáért pedig 15 százalékkal kevesebbet fizetnek a felvásárlók a magyar gazdálkodóknak, mint tavaly. A szakember akkor úgy vélte, hogy őszre javulhat a helyzet, és magára találhat a piac. Azonban az árak a várakozástól eltérően tovább csökkentek. Sem a kacsáért, sem a libáért nem fizetnek többet a felvásárlók a magyar gazdáknak.

Az Agrárszektor anyaga szerint Szabó Miklós azt mondta, ősszel rendeződhet a piac az víziszárnyas-ágazat számára, a kacsa és a liba iránti kereslet ugyanis ebben az időszakban általában magasabb. Ennek az az oka, hogy ezeknek a húsoknak ilyenkor van szezonjuk. A nagy áremelkedés azonban nem történt meg, sőt, az árak tovább csökkentek. Ráadásul az ágazat pozíciója sem javult. A Márton-nap, illetve a közelgő Karácsony tehát nem segített a gazdálkodókon – mondta a portálnak.

Nem növekedtek a várt szerint a kacsaárak, az egész víziszárnyas ágazat szenved az árcsökkenés miatt
Nem növekedtek a várt szerint a kacsaárak, az egész víziszárnyas ágazat szenved az árcsökkenés miatt

Ez azt jelenti, hogy előfordulhat, hogy az ágazat szereplői egyes területeken veszteséges termeléssel zárják majd az évet.

Tartósan nagyobb lesz a kínálat a keresletnél

Szabó Miklós elmondta azt is, hogy a liba- és kacsaárak zuhanását a madárinfluenza utáni túltermelés okozza. Ugyanis, ha az európai piacokon 500 ezer darab libával több jelenik meg, az már komoly következményeket vonz maga után. Emiatt jelenleg úgy tűnik, hogy a kínálat tartósan nagyobb, mint a kereslet. A megnövekedett kínálati oldal egyébként elsősorban a lengyel termelés miatt van, ott ugyanis nagyon gyorsan növekszik a víziszárnyas termelésének volumene. Az elnök szerint fontos lenne a magyar víziszárnyas ágazat szempontjából a szövetkezés, illetve az integráció. Arra lenne szükség, hogy a termelők, a vágóhidak és a feldolgozók összeálljanak egymással. A világpiacon ugyanis csak így maradhat versenyképes a magyar víziszárnyas termelés. Amennyiben a szerkezetváltás nem történik meg, akkor az ágazat el fog sorvadni – mondta.

Cikkajánló: Döglött kacsákkal etette a disznóit, nagy büntetést kap

Jelentős mennyiségű, takarmányozásra szánt kacsatetemet találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal ellenőrei egy Bács-Kiskun megyei gazdaságban. A telepen nevelt sertések jelöletlenek voltak, eredetük és állategészségügyi állapotuk egyaránt ismeretlen. A súlyos hiányosságok miatt a Nébih azonnali hatállyal forgalmi korlátozást rendelt el a telepen tartott sertésekre.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Mindenki az őszi munkákkal van elfoglalva A belvíz miatt csúsznak az őszi munkák; több mint 2000 kárbejelentés érkezett; 9 millió tonna kukoricánál is többet takaríthatunk be; már javában zajl...
Vágóhídi hírek A vágóhidakon csaknem minden állatfajtából többet vágtak 2014-ben Magyarországon, mint egy évvel korábban. A szarvasmarha vágások 4,3 százalékkal, a s...
Külföldön is hódít a Hortobágyi Lúdtenyésztő Zrt.... A Hortobágyi Lúdtenyésztő ZRT. a kazanyi székhelyű Ekofarma Zvenyigovo céggel vegyesvállalatot hozott létre Oroszországban. Az üzletnek kifejezetten j...
Libamájnak álcázták a kacsamájat! Újabb turpisságra lelt rá a Nébih, ezúttal a Kurunczi Hús Bt. keveredett gyanús ügybe. Laboratóriumi vizsgálatok ugyanis kimutatták, hogy az említett ...
Csirkével karambolozott a Forma 1-es pilóta Nemtől, kortól, végzettségtől függetlenül bárki bármikor összefuthat egy baromfival. Így járt a híres Forma 1-es pilóta, Marcus Ericsson is, aki edzés...
A madárinfluenza következménye: a libamáj ára az e... Libamájból nagyhatalomnak számítunk, de sajnos idén elveszi tőlünk ezt a címet a madárinfluenza. A kényszervágások miatt akár 60 százalékkal is vissza...