Újabb pályázat zárul idő előtt forráshiány miatt

Majdnem 4 milliárd forintot szántak a közelmúltban a hazai juh- és kecskeágazat fellendítésére, amelyre az ágazatban dolgozók szerint már nagy szükség volt. Pillanatok alatt el is kapkodták a rendelkezésre álló keretösszeget, néhány nap múlva le is zárják a pályázatot.

A hazai juh- és kecskeágazat nem a túlzott korszerűségéről híres. Sok gazdálkodó kénytelen régi technológiák mellett dolgozni, amellyel nem lehet gazdaságosan termelni. A „Juh- és kecsketartó telepek korszerűsítése” című pályázat azokon a gazdálkodókon és gazdaságokon kíván(t) segíteni, amelyek rossz körülmények között próbálkoznak a termeléssel.

A felhívás célja juh– és kecsketartó gazdaságok versenyképességének javítása, az ágazatban foglalkoztatottak számának növelése és a hozzáadott érték termelésének fokozása új, innovatív és környezetbarát technológiák elterjesztésének támogatása révén.

A juh- és kecskeágazat fellendítése érdekében írták ki a pályázatot, amelyre gyorsan el is fogyott a keretösszeg
A juh- és kecskeágazat fellendítése érdekében írták ki a pályázatot, amelyre gyorsan el is fogyott a keretösszeg

 

A pályázat kiírásának pillanatában mintegy 3,97 milliárd forint állt rendelkezésre 3 fókuszterület között elosztva:

  • A mezőgazdasági üzemek gazdasági teljesítményének növelése és a szerkezetátalakítás és modernizáció ösztönzése, különös tekintettel a piaci részvétel és orientáció növelésére, valamint a mezőgazdasági diverzifikációra – keretösszege: 2,07 Mrd Ft.
  • A generációs megújulás előmozdítása a mezőgazdaságban – keretösszege: 0,71 Mrd Ft.
  • A mezőgazdaság és az élelmiszer-feldolgozó iparág általi energiafelhasználás hatékonyságának fokozása – keretösszege: 1,19 Mrd Ft.

A pályázásra azonban már nem sok idő van, a keretösszeg ugyanis kimerülni látszik. A legutóbbi információk szerint a kötelezettségvállalási keret kimerülésére tekintettel az Irányító Hatóság a támogatási kérelmek benyújtásának lehetőségét 2017. január 20. napján, 00 órától felfüggeszti.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
A juh és kecske állatállomány elektronikus jelölés... A juh és kecske állatállomány elektronikus jelölése kapcsán igényelhető támogatásról A juh és kecske állatállomány elektronikus jelölése kapcsán nyúj...
Új támogatási és támogatások kifizetési lehetősége... Közel 1 hónapos szünet után számlaelszámolás benyújtásról, támogatás kifizetés igényléséről és támogatás igénylésről szóló közlemények hada árasztotta...
Az állattenyésztés nyertese lehet a 2014-2020-as c... A Földművelésügyi Minisztérium álláspontja szerint az állattenyésztő kis- és közepes gazdaságok a 2020-ig szóló európai uniós költségvetési ciklus egy...
Jövőre teljesíteniük kell a gazdáknak a zöldítési ... Már most készülniük kell a gazdálkodóknak a 2015-ös zöldítési követelmények teljesítésére - hívja fel az érintettek figyelmét a szaktárca a kormányzat...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...