Több méteres árok a szántóföldön!

Megnyílt a föld Pusztaszentlászló határában, valószínűleg nem egyik napról a másikra. A helybéliek szerint a sok csapadék az oka a Zala megyei falu határában keletkezett ároknak. A helyreállításra viszont nincs pénz.

Legalább 50 méter hosszan, 6-8 méter szélesen és 8-10 méter mélyen keletkezett a hasadék Pusztaszentlászló szélén. Ez gyakorlatilag nagyobb mezőgazdasági gépeket is képes lenne elnyelni, ha valaki nem figyel. Hasonló eset pár éve Somogybabodnál történt, ahol a 200 méter hosszú árkot azóta sem sikerült helyreállítani.

A pusztszentlászlói lakosok elmondása szerint tavaly szeptember óta több, kisebb árok is keletkezett már a falu határában. Ők a sok esőnek tudják be a probléma forrását, amit a kis patak nem tud elvezetni. Lakóházakat egyelőre nem veszélyeztet, de a mezőgazdaságnak már nagy a kára.

A talajerózió
A talaj csapadékvíz vagy öntözés által kiváltott eróziója, másképp megfogalmazva a felszínen lefolyó csapadékvíz által véghezvitt pusztítás. A talaj anyaga elmosódik, szélsőséges esetben a talaj teljesen meg is semmisül. A felszínen terméketlen alapkőzet marad.

Forrás: RTL Híradó 2015.03.02., Wikipédia, Fotó: Varga György (MTI)

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Aktuális hóhelyzet Megérkezett a sokak által várt havazás. Az utazóknak ez nem jó hír, ám a földeknek jól jött a hideg: remélhetőleg a kemény mínuszokat nem élik túl a k...
Időjárási helyzetkép Hogyan búcsúzott az óév és milyen időjárással köszöntött ránk az új esztendő? Mi várható a következő napokban? A mezőgazdasággal foglalkozók örülhetne...
Újabb havazás jön! Az Országos Meteorológia Szolgálat riasztást adott ki több megyére is a várható havazás és az erős szél miatt! Az utóbbi napokban, hetekben igazi té...
Utolsó rohamra indul a tél! Mikor már a gazdák az utóbbi napok 10 fokos nappali maximum hőmérsékletei után titkon bízni kezdtek a belvíz eltűnésében, a tél, és a vele járó csapad...
Újabb hasadék egy szántóföldön! Egy hónapja adtunk hírt a pusztaszentlászlói több méteres árokról, ám most itt egy újabb hasonló eset. Ezúttal a somogy megyei Pamuk határában alakult...
Mi történik jelenleg a szántóföldeken? Örülhet a gazdák nagy része, március második felére jelentősen csökkent a belvízzel borított földterületek nagysága, így akadálytalanul folyhatnak a m...