Időjárási helyzetkép

Hogyan búcsúzott az óév és milyen időjárással köszöntött ránk az új esztendő? Mi várható a következő napokban? A mezőgazdasággal foglalkozók örülhetnek az igazi téli időjárásnak, ugyanis a hidegnek hála a talajban élő kórokozók és kártevők elpusztulnak.

Az óév utolsó napjaiban belekóstolhattunk az igazi téli időbe, így akik addig hiányolták, hát megkapták. Éjszakánként nem volt ritka a mínusz 15 fokos hideg sem, sőt, volt, ahol mínusz 20 fokig is csökkent a hőmérséklet. Havazásra is volt példa, december utolsó napjaiban a nyugati és délnyugati megyékben komolyabb, 15-20 centis hó esett.

Az új év első napjaiban enyhült a tél szorítása, napközben már 4-6 fokot is mérhettünk, kellemes téli időjárással indult az év. A mai nap folyamán a nyugati országrész felett megvastagodott a felhőtakaró és kiterjedt havazás kezdődött, amely a késő délutáni órákban a Duna-Tisza közét is érintheti, illetve Budapest területét már el is érte. Komolyabb hótakaró nem várható, ugyanis a hőmérséklet pozitív előjelű, így ami leesik, az el is olvad azonnal.

A nagy hidegtől a hótakaró védi az őszi vetéseket
A nagy hidegtől a hótakaró védi az őszi vetéseket

 

A holnapi naptól azonban komoly lehűlés veszi kezdetét, kedden hajnalra mínusz 8 fokig csökken a hőmérséklet, míg szerda hajnalban akár mínusz 18 fokot is mérhetünk! Szerdán napközben sem fog 0 fok fölé kúszni a hőmérő higanyszála.

A lehűlést követően enyhülés veszi majd kezdetét, melynek köszönhetően vasárnap akár a 10 fokot is elérheti a nappali csúcshőmérséklet.

Komoly havazásra nem kell számítani, jelenleg csak a hideg fogja nehezebbé tenni a hétköznapjainkat. A mezőgazdasággal foglalkozók viszont örülnek az igazi téli időjárásnak, ugyanis a hidegnek hála a talajban élő kórokozók és kártevők elpusztulnak, így az idei évben talán kevesebb lesz a védekezésre fordítandó költségük a gazdáknak.

Forrás: met.hu, koponyeg.hu, Magro.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Özönvíz és szélvihar – ciklon riogat Országos szinten eshet az eső, 3 mm körüli csapadék várható. Ez alól kivétel lehet a Dunántúl, itt szűrt napsütésre van kilátás. A hajnali 5-6 fok nap...
Jól megöntözik a földeket az égiek Beért a gazdák imája, országos szintű esőzésekre kell számolni, kiteljesedik a tegnapra berahangozott ciklon. Az előrejelzések szerint mindenhol legal...
Melegszik az idő, az eső marad Hajnalban már melegebb idő volt, mint az elmúlt napokban, 8-9 Celsius fokra "emelkedett" a hőmérséklet. Napközben 14-8 fokig melegedhet a levegő hőmér...
Igazi tavaszi idő, néhol nagy mennyiségű esővel... Szombatra nem egészen érnek véget a nagy esőzések. Úgy tűnik, a pénteki nap csak helyenként hozott felüdülést. A Balaton térségében és ettől délre jel...
Csökkenő esők, növekvő hőmérséklet Vasárnap már csak kisebb esőzések fordulhatnak elő, 1-3 mm csapadék várható. A hőmérsékletek kezdenek kiegyenlítődni az egész országban, nem lesznek n...
Nyárias idő, elvétve záporokkal Vajon ez lesz a nyár első napja? Hétfőn hajnalban már az ország nagy részén hajnalban sem süllyed 10 Celsius fok alá a hőmérséklet, 10-11 fokokat mérh...