Rengeteg olajat találtak a Balaton alatt, de akad egy bökkenő

Kevesen tudják, hogy olajkincset rejt a föld a Balaton alatt, és korábban ebben a felfedezésben annyira hittek, hogy a második világháború alatt fúrótornyokat és fúróbarlangokat terveztek a siófoki öbölbe a kitermeléshez. Tihanyban már az ókorban öröktüzek égtek a környéken nyert olajból. A belföldi turizmus fellegvárát azonban nem fenyegeti az a veszély, hogy tönkretegye az olajfúrás.

Az energiaárak emelkedése arra késztetett minden országot, hogy felmérjék a lehetőségeiket, hazai nyersanyag-forrásból hogyan tudnák csökkenteni a kitettségüket az energiaválság idején. A magyar kormány sem kivétel, nemrég bejelentették, hogy növelik a hazai gázkitermelést 1,5 milliárd köbméterről legalább 2 milliárd köbméterre, és a mostani gázárak mellett a makói palagáz kitermelése is megéri. A dél-alföldi gáz mellett kevesebb szó esik a somogyi energiaforrásokról, pedig a Dráva mellett is fellehető földgázmező, és állítólag a Balaton alatt is húzódik olajkincs.

Fotó: Pixabay

A Balatonnál élők persze nem szeretnék, hogy bármikor olajfúrások csúfítsák el a tájat, és felbolygassák az ökológiai egyensúlyt. Ez a veszély egyelőre nem fenyeget, mert a költségek óriásiak lennének. Kalányos István, korábbi fúrómester, szólalt meg a témában.

– A Dráva mentén és a Balatonnál is van rejtett energiakészlet. Fúrások után sok helyütt tör vagy törhetne fel termálvíz és földgáz az országban, de ezek kitermeléséhez súlyos milliárdok kellenének – osztotta meg a sonline.hu-val a tapasztalatait. – Ha külföldiek segítenek be a kitermelésbe, annak az az ára, hogy nagy százalékban viszik ki a földgázt és az olajat. Éppen ezért, ha a 90-es években befejeztük a fúrást, a kút megkapta a tolózárat, ami az elzáró szerkezetet jelenti. A kutak többségét azóta sem nyitották meg.

Az alállomásokra tartó vezetékrendszer az utóbbi években kiépült a Drávánál, és a babócsai elosztó is működik, de a drávai kilenc kút közül jelenleg csak néhány ad megfelelő mennyiséget, értesült erről a nyugdíjas fúrómester. A kutak nagy része „hallgat”, bár az utóbbi hetekben valami megmozdult a környéken, felelte érdeklődésünkre Kozma László, Vízvár polgármestere. Eddig három kútnál folyt láthatóan termelés, ám nemrég két újabb földgáz kútnál kezdték meg az előkészítő munkákat. Az egyik ilyen kút a faluközpontban van, ezért a vízváriak közül többen látták-hallották arra közlekedni a nagy munkagépeket. Egyéb tájékoztatást az önkormányzat még nem kapott az ügyben.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Európa legnagyobbja lett a Budapesti Halfesztivál... Területét és kiállítószámát tekintve Európa legnagyobb halas rendezvényévé nőtte ki magát a Budapesti Halfesztivál, amelynek ebben az évben a Vajdahun...
Indul a szezon, sokan költöznek a Balatonba az idé... Visszavonhatatlanul közeledik a tavasz. A Balatonon már a pontytelepítés is megkezdődött a horgászok nagy örömére. A következő napokban 25-30 tonnányi...
Rettegnek a pontyok, idén elmarad a tilalom A tavalyi gyakorlat szerint idén sem lesz horgászati tilalom a Balatonon, így retteghetnek a pontyok. Ellenben a Kis-Balatonon és a két nagy balatoni ...
68-féle gyógyszermaradvány bárhol megtalálható a B... Évente többször is vizsgálják a Balaton vizét a limnológiai intézet munkatársai. Az édesvizekkel, mint komplex – fizikai, kémiai és biológiai komponen...
A vaddisznók már a kutyákat és a turistákat terror... A Balaton térségében több helyen is tarthatatlan helyzet alakult ki a vadak elszaporodása miatt, ezért a Balatoni Szövetség (BSZ) kezdeményezi, hogy a...
Aki nem írja be a kifogott halat, egy év eltiltást... Az idén sem emelkednek a balatoni horgászjegyárak, a tó horgászrendje viszont néhány pontban módosul - közölte Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási...