Aki nem írja be a kifogott halat, egy év eltiltást kaphat büntetésként

Az idén sem emelkednek a balatoni horgászjegyárak, a tó horgászrendje viszont néhány pontban módosul – közölte Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) vezérigazgatója az MTI-vel pénteken. A módosítások szigorítással és könnyítéssel is járnak.

Szári Zsolt elmondta, idén hetedik éve nem emelkednek a horgászjegyárak a Balatonnál. Tavaly több mint 91 ezer területi jegyet adott el a cég (ebből 1,4 ezer volt a behúzós horgászjegy), amiből 788 millió forint bevétele származott. Ez 7 százalékkal múlja felül a 2017-es év hasonló bevételét – tette hozzá.

Az idén sem emelkednek a balatoni horgászjegyárak, a tó horgászrendje viszont néhány pontban módosul (Fotó: Pixabay, suetot)
Az idén sem emelkednek a balatoni horgászjegyárak, a tó horgászrendje viszont néhány pontban módosul (Fotó: Pixabay, suetot)

A vezérigazgató arról is beszámolt, hogy február 1-től öt pontban módosul a Balatoni Horgászrend. A módosítások közül kiemelte, hogy a jövőben elkobozhatják, vagy visszaengedhetik a halőrök a felügyelet nélkül hagyott kifogott halakat. Változás lesz az is, hogy míg korábban, ha egy horgász elérte a kifogható éves kvótáját, emelt áron válthatott egy második éves területi jegyet, ez a lehetőség mostantól megszűnik. A többi módosításra formai okból volt szükség, illetve a Zala-hídnál történő horgászatra vonatkozik – fűzte hozzá.

Egy új jogszabályi változásnak köszönhetően a halgazdálkodó döntheti el, engedi-e a korábban novembertől március közepéig tiltott szonárhasználatot. A BHN vezetősége úgy döntött, hogy nem rendel el szonárhasználati tilalmat a kezelésében lévő vízterületeken – mondta el a vezérigazgató. Enyhítés lesz az is, hogy a Kis-Balatonnál időkorlát nélkül szabad horgászni a jövőben.

Szigorítani fogják ugyanakkor a szabályszegések szankcionálását, különösen a fogott halak beírásának elmulasztása esetén: egyetlen hal beírásának elmulasztása egy év eltiltást vonhat maga után – olvasható a társaság honlapján.

Szári Zsolt az idei év legnagyobb gyarapodásának nevezte a cég életében, hogy tavaszra elkészül, és a szezonra megkezdheti működését egy 300 millió forintból megvalósuló keszthelyi horgászcentrum.

Forrás : MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Helyes döntés volt a balatoni halászat leállítása?... 1 évvel ezelőtt állították le a halászatot a Balatonon, mert sok gondot okozott. Vajon ez bölcs döntés volt-e annak fényében, hogy amúgy sem vagyunk e...
A halászat, mint becsületbeli ügy? Tavaly óta tilos a Balatonon halászni. Arra voltunk kíváncsiak, hogy az érintettek hogyan látják a helyzetet… Elöljáróban annyit, hogy nem volt nagy e...
Európa legnagyobbja lett a Budapesti Halfesztivál... Területét és kiállítószámát tekintve Európa legnagyobb halas rendezvényévé nőtte ki magát a Budapesti Halfesztivál, amelynek ebben az évben a Vajdahun...
600 millióból fejlesztjük a halgazdálkodást Hatszázmillió forintot szán a szaktárca a halgazdálkodással összefüggő feladatok, programok és beszerzések támogatására. A mintegy félmilliós honi hor...
Új év, új szabályok a horgászoknak A januárral együtt elérkezett az új halgazdálkodási törvény is. Ennek értelmében több jogszabály is módosult, beszüntették a kereskedelmi célú horgász...
Fizetni kell a halastavak feltöltése után is! Eddig járulékmentes volt az a víz, amellyel halastavakat töltöttek fel, vagy rizstermesztésre használták. A jövőben ez változik, sőt, a fúrt kutakat i...