Még néhány hét vagy inkább nap növénybiztosítás?

Az MVH közleményben tájékoztatta az érintetteket, hogy meghosszabbították az állami támogatott növénybiztosítások után igénybe vehető támogatás igénylésének határidejét június 30-ig. Ez a hír már május végén napvilágot látott, ám arról nem szól, hogy a biztosítók miként tudnak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez.

Alapvetően dicséretes, hogy az állami szerv hosszabbít egy olyan határidőn, ami a biztosítást kötni vágyók érdekeit képviselheti, azonban ne hagyjuk figyelmen kívül néhány biztosítókat érintő tényezőt. Nem mellesleg azt, hogy a biztosítók nem kötnek károkra. Ismerünk olyan biztosítót, ahol ezernél is több kárakta van már nyitva az elmúlt hetekben bekövetkezett viharoknak és jégkároknak köszönhetően. Egy ilyen biztosító valószínűleg meggondolja, hogy hány szerződést akar még kötni az idényben, ami potenciálisan hordozhatja a kárkifizetések kockázatát.

Már károsult területre nem köthetünk biztosítást!
Már károsult területre nem köthetünk biztosítást!

Ez persze nem azt jelenti, hogy a biztosító nem akar kárt fizetni, inkább azt, hogy nem teszi ki a portfóliót a szélsőségesen megnövekedett kárhányad veszélyének. Ugyanis, míg az állam a díjat támogatja, és ebben nincs kockázat, mert legfeljebb az igénylések növekedésével visszacsökkenti az egy biztosítottra jutó támogatási szintet, addig a biztosító minden körülmények közt kifizeti a károkat.

De hát addig örüljünk, amíg köthetünk. Az Allianz visszavonásig, de legfeljebb június 30-ig, a Groupama június 20-ig teszi lehetővé a kötéseket. Az osztrák Hagelversicherung magyarországi képviselője (EMAÜ) még alkalomszerűen ad ki ajánlatot, a Generali Biztosítónál azonban már csak a hagyományos, államilag nem támogatott szerződéseket lehet beszerezni ideig-óráig.

Persze, az összehasonlíthatóságot az Agrisk.hu növénybiztosítási portál továbbra is lehetővé teszi.

Szerző: Surmann Árpád agrisk.hu portálvezető, agrárbiztosítási szakértő

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Mindenki az őszi munkákkal van elfoglalva A belvíz miatt csúsznak az őszi munkák; több mint 2000 kárbejelentés érkezett; 9 millió tonna kukoricánál is többet takaríthatunk be; már javában zajl...
Évről-évre több agrárbiztosítási keretre van szüks... A mezőgazdasági biztosításokat támogató alap kerete az idén a megemelt összeg ellenére is kimerült, pedig a korábbi években mindig maradt benne pénz. ...
Surmann Árpád Surmann Árpád Okleveles agrármérnök, agrárbiztosítási szakértő, az Első Agrárbiztosítási Portál Kft. alapítója, az első online agrárbiztosí...
Többet veszíthet, mint amennyit spórol egy növényb... Még a jól tájékozott gazdáknak is bonyolult lehet az agrár biztosítások piaca. Hogy érdemes gondolkodni, ha be akarjuk biztosítani a terményünket? A M...
Növénybiztosítás? Online? Igen! Alighanem sokan felteszik ezt a kérdést magukban. Pedig nem ördögtől való, hogy ha egy tevékenység jól leírható számokkal, akkor azt előbb vagy utóbb ...
Ugyanaz a díjtámogatás, csak mégis más? Mindenki izgatottan várja, hogy mikor ölt végre végleges formát idén az a struktúra, ami a növénybiztosítások díjtámogatását hivatott szolgálni. Az ut...