A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A napraforgó így is a legnagyobb területen termesztett és legfontosabb olajnövényünk maradt, amelynek meghatározó szerepe van a hazai növényolaj-termelésben. A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.
A Kárpát-medence jelenlegi éghajlata tökéletesen alkalmas a napraforgó termesztésére. A napraforgónövény a mérsékelt égövi területeken ott fejlődik jól, ahol elég fény és meleg van. Ezenkívül a magas terméseredmény eléréséhez szükséges a kedvező mennyiségű és eloszlású csapadék. A növény a fejlődése kezdetén nem igényel sok vizet. A virágzás kezdetétől a tányérkezdemény kialakulásáig a szükséges csapadék mennyisége azonban 40–45%-kal megemelkedik. A kaszatokban képződő olaj keletkezésekor pedig néhány százaléknyit újra csökken – írta Takács Attila növényvédelmi entomológus az Agrárágazat szakcikkében.
A napraforgó 2023-as kártevői
A 2023-as év, ellentétben az előzővel, mentes volt az időjárási szélsőségektől. A csapadék éves eloszlása megfelelő volt, és elég csapadékot kapott a növény a fejlődéséhez. Ez az év sem múlhatott el a napraforgóban kártevők nélkül. A gyapottok-bagolylepke és a kétfoltos takácsatka már nem csak észlelési küszöb alatti kárt okozott, és ebben az évben is több gazdálkodó ismerkedett meg e két faj kártételével. Annak ellenére, hogy a 2023-as év elég csapadékot hozott, a klímaváltozás már nem csak beszédtéma, hanem kézzelfogható tény is. Az extrém időjárási helyzetek nagy száma is ezt mutatja. Ebben a környezetben a növényegészségügyi helyzet változásai új megvilágításba helyezi a napraforgó-kártevők elleni védekezést – írta.
Monitorozzuk a talajt, mielőtt vetünk!
A napraforgókaszatok csírázásakor a talajlakó kártevők az elsők között indulnak rá a gyököcskékre. Az át- vagy megrágott gyökérkezdemények nélkül a növények életképtelenek lesznek. Minden növény számára fontos a támasztékot biztosító gyökérzet és a levél épségének a megőrzése.
A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását. A napraforgó gyökerét és levélkezdeményeit károsító polifág rovarfajok elleni védekezést már a vetés előtt, a talaj-előkészítést megelőzően el kell kezdeni.
Elengedhetetlen a talajban élő kártevők,az ízeltlábúak vizsgálata és monitorozása. A talajban élő és fejlődő polifág rovarkártevők lárvái: a pajorok (cserebogarak lárvái), a drótférgek (pattanóbogarak lárvái) és az áldrótférgek (alkony- és gyászbogarak lárvái) a gyökerek és a szik alatti szár megrágásával jelentős mennyiségű csíranövényt el tudnak pusztítani. A drótférgek és az áldrótférgek lárvái rövid idő alatt nagy mennyiségű kis növényt képesek elpusztítani. A fiatal szikleveles vagy még a föld alatt lévő növény szárába berágnak a drótféreglárvák, elsősorban a sziklevelek irányába.
A szárat így kiodvasítják, ezzel a fiatal növények teljes pusztulását okozzák. Kártételükre jellemző a foltszerű megjelenés, de ezen a területen akár 100%-os kárt is okozhatnak. Az így megjelenő foltokon felszaporodnak a gyomok, ami rezervoár a talajlakó kártevőknek.
A drótférgeken kívül veszélyes talajlakó kártevő még a cserebogárpajor. Szerencsére a kis pajorok az első vedlésükig csak humusszal táplálkoznak, így ekkor még nem okoznak kártételt.
A második vedlés után azonban már nem humusszal és a korhadó növényi részekkel táplálkoznak, hanem a napraforgó és más haszonnövény föld alatti részeit fogyasztják. Az életmódjukból adódóan a teleléskor, illetve, ha erősen kiszárad a talaj, akkor a mélyebb talajrétegekbe vonulnak. Ez döntő jelentőségű a tavaszi talajfertőtlenítések helyes időpontjának megválasztásakor is.
A pajorok nem csak a hajszálgyökerekkel táplálkoznak, hanem a főgyökér kiodvasításával is jelentős károkat okoznak az idősebb állományokban. Kártételüket jelzik a foltokban elpusztult vagy turgorukat vesztett növények.
E két fajcsoport lárvái több évig fejlődnek a talajban, így kártételükre ugyanazon a helyen akár több évig is számítani lehet (kell). Fontos, hogy vetés előtt meggyőződjünk arról, hogy milyen mennyiségben vannak jelen a táblában. Ez egyszerű talajmintavétellel felmérhető, és egyedszámuk a vetéssel egy menetben kijuttatott talajfertőtlenítő granulátum alkalmazásával hatékonyan visszaszorítható.
A polifág kártevők közük kiemelkedik a vetési bagolylepke. Lárvája, amely valódi hernyó, a második vedlés után éjjel aktív (fénykerülő), így sokáig észrevétlenül tud a fejlődő napraforgó közelében maradni. Nappal a talajrögök között bújik meg, és onnan sötétedéskor előbújva károsítja a fiatal növény hajtásait. Gradációja esetén nagyon látványos a kártétele, ez a faj is foltszerűen károsít. Ennek a bagolylepkének évente két nemzedéke fejlődik, azokban az években, amikor az ősz meleg és hosszú, fel tud szaporodni. A kártételek megelőzését az imágók elleni permetezéssel úgy kell időzíteni, hogy az a rajzáscsúcsot – amit feromoncsapdával kiválóan jelezni lehet – követő 7–10 napon belül mindenképp megvalósuljon – írta a szakember.
A napraforgó-sziklevelek védelme alapvető, ha jó eredményeket szeretnénk elérni. Ez a növény későbbi fejlődésének alakulásában nagy szerepet fog játszani. Ebben az időszakban kárt okozhat még a hegyesfarkú barkó és a sároshátú bogár.
A tavaszi időszakban a napraforgótáblákban mindig több faj együttes károsítására kell számítani. Új jelenség a meztelencsigák kártétele. Az őshonos meztelencsigafajok és az inváziós spanyol meztelencsiga is érzékeny károkat tud okozni a szikleveles napraforgóban.
Hogyan védekezhetünk a talajlakó kártevők ellen?
A legelső szóba jöhető védekezési mód az agrotechnikai védekezés: ügyelni kell a megfelelő táblakiválasztásra, és kerülni kell a belvizes, mély fekvésű táblákat. A rendszeres talajművelés és a mechanikai gyomirtás hatékony védelmet nyújt, különösen nagyobb gradációk esetében nem tudnak mivel táplálkozni a lárvák a talajban. Előveteménynél figyelni kell, hogy a gabona elővetemény a pattanóbogarak lárváinak kedvez. A tarlóápolás a kártevők számára nem kedvező, ezenkívül ha a talaj felső 10–15 cm-es rétege időszakosan kiszárad, a lárvák nagy része elpusztul. Talajvizsgálat szükséges a kémiai védekezés esetén a vetés előtt; ha a mintában négyzetméterenként 2–3 darab L1-2 nagyságú vagy 1 db L3-as nagyságú pajor vagy 1–2 db drótféreg (vagy áldrótféreg) található, akkor feltétlenül védekezni kell.
A levélkártevők helyzete
Számos olyan ízeltlábúfaj van, amely elsősorban a zöld növényi részeket károsítja. Az egyik ilyen tavasszal a talajfelszínen élő faj, a fekete tücsök. A tücsöklárva a száraz tavaszi időben jelenik meg, akkor, amikor az idő melegebbre fordul, az idő szélcsendes, és a talaj hőmérséklete 15–20 cm-es mélységben eléri a 12–13 oC-ot.
Az áttelelt tücsöklárvák nagy tömegben a mezővédő erdősávokban telelnek. Ha a napraforgótáblák szélein van ilyen terület, akkor számítani kell a károsításukra. A lárvafejlődés a napraforgó fenológiájához igazodik, ilyenkor a szikleveles növényt károsítja. Amikor a napraforgó szára megvastagodik, és a növény 30–40 cm magas lesz, a tücsök kártétele csökken, mert ilyenkor már csak a fiatalabb levelek széleit tudja károsítani, tehát kinő a foga alól. A szikleveleket még a barkófajok is károsíthatják. Ezek a fajok is foltszerűen károsítanak – írta.
A levélkártevők közül a zöld és a rezes cserebogár rághatja meg a 8-10 leveles napraforgó leveleit. A két faj közül a legsúlyosabb kártételt a zöld cserebogár okozza. A májusi és a pusztai cserebogár imágóinak érési táplálkozása lombkártételt okozhat, azonban a fent említett fajok lárvái a fő kártevők. A napraforgó 4–6 leveles stádiumában indulnak el a mezeipoloskaimágók a táblákba, a virágzás időszakáig tömeges a bevándorlásuk, és érzékeny károkat okoznak. Kártételük során (amikor is a levélnyélbe süllyesztik petéiket) az intenzíven fejlődő napraforgó szára felszakad, repedezik, torzul. A kikelő lárvák által okozott nyitott sebzések később utat nyithatnak sebparazita gombák (pl. szürkepenészes rothadás) számára. Az imágók elleni védekezés az egyetlen, amivel meg tudjuk akadályozni a peterakást. Amennyiben ezt lekéssük, akkor a tömeges lárvakeléskor kell elvégeznünk az első permetezést, ekkor a napraforgó már virágzik, így kizárólag méhkímélő technológiát alkalmazhatunk. A poloskák közül a legnagyobb kárt a molyhos mezei poloska okozza. A változó mezei poloska, a lucernapoloska is gondokat okozhat – fogalmazott a szakember cikke.
Lepkék, atkák
Két bagolylepkefaj a napraforgó levelét és virágzatát is károsítja. A gyapottok-bagolylepke és a gamma-bagolylepke az utóbbi években már hazánkban is át tud telelni, így a tavasszal megjelenő imágók nem délről vándoroltak a Kárpát-medencébe, hanem itt kelnek ki.
Ezért kártételük is hamarabb jelentkezik. A gammalepke hernyója a lombleveleket fogyasztja, de a napraforgó tányérját is megrágja. A gyapottok-bagolylepke csak a generatív részekkel táplálkozik, és rágásával utat nyit a gyengültségi kórokozóknak (Rhizopus spp.).
A tányér megrágása és ürülékkel, rágcsálékkal történő szennyezése néhol érzékeny termésveszteség kiváltója lehet. E fajok kártételére minden évben számítani kell, de fokozottabb fellépésükre elsősorban száraz, aszályos években kell felkészülni. A napraforgólevél fonákján és a fészekvirágzaton, elsősorban párás időszakban, akár már 3-4 levélpáros stádiumtól egészen a vegetációs idő végéig kolonizálhatnak a levéltetvek.
A levéltetvek közül jelentősebb faj a fekete répalevéltetű és a sárga szilvalevéltetű. Évente számos, akár 12–15 nemzedékük is fejlődhet. A lárvák és a kifejlett egyedek szívogatásának a hatására a levelek erősen torzulhatnak és besodródnak.
A levéltetvekkel ellentétben a száraz időszakot kedvelő kártevőfaj a kétfoltos takácsatka
Az atka életmódjára jellemző, hogy a levelek fonákán szövedéket készít, és annak védelmében szívogatja a leveleket. Így csökken a levelek asszimilációs felülete, ezért a növény éhezik, sínylődik, a kártétellel csökken a kaszatok olajtartalma.
A takácsatka tömeges felszaporodásához kedvező a 22 °C fölötti átlaghőmérséklet és a természetes ellenségek hiánya. Évente sok, akár 8-10 nemzedéke alakulhat ki. A nyári melegben a nemzedékek fejlődése 14–28 nap alatt, szárazabb, melegebb időben ennél gyorsabban végbemegy.
Az atkák gyors felszaporodásához kettő nagyon fontos tényező is hozzá tud járulni. Az egyik az, hogy a terület gyomos, a második pedig a késői gyomirtás. Számos gyomfajon is ki tudnak fejlődni a takácsatkák, így a szaporodásukhoz nem is kell kultúrnövény, gyomokon is nagyszerűen fel tudnak nőni. A későn elvégzett mechanikai gyomirtás miatt az elszáradó gyomokról az atkák a kultúrnövényünkre vándorolnak. A széles hatásspektrumú rovarölő szerek (piretroidok) használata, valamint a helytelen vagy nem okszerű növényvédőszer-használat a takácsatkák tömeges elszaporodásához vezethet. Ekkor nem csak az atkákra mérünk csapást, hanem a természetes ellenségeikre is. A természetes ellenségek híján, a ragadozó atkák, a ragadozó poloskák, valamint a katicabogarak nélkül a kétfoltos takácsatkák felszaporodnak. Mivel az atkák nem rovarok, hanem a pókszabásúakhoz tartoznak, ezért ellenük speciális akaricideket kell használni. Ezért az inszekticidek nem hatnak rájuk, sőt, a természetes ellenségeik kiirtásával gyakorlatilag akadálytalanul tovább terjednek.
Alkalmi kártevőként lép fel üvegházi molytetű, de a kártétele ennek a fajnak sem elhanyagolható.
Virág- és kaszatkárosítók
A már említett fekete répalevéltetű a már kialakult virágzaton és a fészekpikkelyeken szívogat, ennek következtében a kaszatokon megtelepedő feketerépalevéltetű-telepek sterilitást is okoznak – írta a szerző. A napraforgó „csillagbimbós” fenológiai stádiumától a mezeipoloska-fajok okoznak érzékeny károkat. Kártételük egyes napraforgófajtáknál különösen látványos. A poloskák kártétele nyomán a kaszatkezdemény elhal, és kaszatbél megbarnul. A fenológia előrehaladtával, amikor a kaszatok beérnek, a mezeipoloska-fajok kártétele lecsökken.
Kaszatkártevőként fontos megemlíteni még a napraforgómolyt, amelynek tápnövényi köre a fészkes virágzatúak közül kerül ki. Fő tápnövénye a napraforgó, ezenkívül a kerti őszirózsán, a bókoló bogáncson, az acat- és bojtorjánfajokon is ki tud fejlődni és fel tud szaporodni. Kárképe jellegzetes, mással nehezen összetéveszthető. A kis hernyó a virágokat, a magkezdeményeket és a magokat rágja meg, a szövedékével és ürülékével beszennyezi az egész tányért.
Nedves időjárás esetén a megrágott magvak megpenészednek. Évente általában 2, esetleg egy részleges 3. nemzedéke is lehet. Hernyóként a talajban telel. Az inváziós zöld és ázsiai vándorpoloska új kártevő a napraforgóban, elsősorban a lárváik károsítanak – írta.
A védekezés lehetőségei
A napraforgó kártevői visszaszorításának fontos eleme a gyomok elleni védelem. Mivel a növény a fészkes virágzatúak közé tartozik, így a gyomok közül ebben a családban lévők ellen kell elsősorban védekezni. A legelőkön, az útszéleken, az árokpartokon a kártevők tápnövényeit adó fészkes virágzatú gyomnövényeket érdemes lekaszálni.
A napraforgómoly esetében olyan ellenálló fajtákat és hibrideket kell vetni, melyeken a maghéjon a virágzás után kialakul egy páncélsejtréteg, ezt a maghéjat a hernyó nem tudja átrágni. Védekezést mindig méhkímélő technológiával végezzünk.
A fentebb említett kártevőfajokon kívül az amerikai kukoricabogár imágói is súlyos károkat tudnak okozni a növényeken. Elsősorban a korai érésű kukoricafajták esetében, amelyek korán elvirágoznak, a kukoricabogarak betelepülnek a még virágzó napraforgótáblákba. A kukoricabogarak jellegzetes rágásai jól láthatók a tányér szélén elhelyezkedő nyelves virágokon, de a csöves virágok bibéjének károsításával mérhető termésveszteséget is okoznak.
A megtermékenyült nőstények a napraforgón táplálkozva itt le is rakják a talajba a tojásaikat Az érőben lévő kaszatokat a vadgerle, a balkáni gerle, a parlagi galamb és a verébfajok fogyasztják, illetve verik ki a tányérokból, amivel érzékeny termésveszteséget okoznak – írta Takács Attila növényvédelmi entomológus. A teljes cikket itt lehet elolvasni.
