Überelni kell a külföldi kiskereskedelmi láncokat, diszkontokat, abcúg multik, vivát magyarok! – véli Lázár János, a Mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos. Szerinte emberi ésszel nem fogható fel, hogy mi a jó az élelmiszerimportban Magyarországnak, miközben rendelkezésére áll a termőföld és édesvíz, amellyel képes lenne megfelelő mennyiségű élelmiszer termelésére, a hazai lakosság ellátására. Fontosnak tartja, hogy a magyar minőségi alapanyag-termelést akár kormányzati beavatkozással hazai szereplők dolgozzák fel. Továbbá javasolja, hogy a magyar állam a kiskereskedelem jogszabályi környezetének patrióta alakításával igyekezzék lehetővé tenni egy egységes magyar lánc létrejöttét. Szerinte a kiskereskedelmi adóval szembeni megfutamodás súlyos hiba volt Magyarország részéről, és kedvezőnek tartja az Indotek csoport tulajdonrész szerzését az Auchanban, ráadásul úgy véli, sokkal határozottabban kellene előre menniük a hazai szereplőknek a napi fogyasztási cikkek és élelmiszerek kiskereskedelmében.
Közelmúltbeli nyilatkozataiban többször kiemelte, hogy a hazai élelmiszergazdaságban önellátásra kell törekedni, de ez a meghatározó élelmiszerekből már eddig is megvalósult. Milyen területeken kellene mégis előre lépni, vagy itt inkább az élelmiszerimport visszaszorítására kell gondolni?
Lázár János: A koronavírus-járvány és az energiaválság alatt is szembesült Magyarország azzal, hogy bármikor veszélybe kerülhet az ország ellátása. Emiatt fontos a függetlenségre való törekvés. Ezt három területen lehet elérni: az egyik az energetika, a másik a pénzügyi szektor, a harmadik pedig a tágan értelmezett élelmiszeripar – mondta el a politikus a Portfolio-nak adott inerjújában. Másképp fogalmazva, ma az ember függetlenségét három dolog határozza meg: kitől vesz föl hitelt, kitől vásárolja az energiát és az élelmiszert napi szinten. A koronavírus-járvány felborítja a világ megszokott működését, veszélyezteti az áruk kereskedelmét és a szabadpiac mozgását. Fontos, hogy 21. század első évtizedében az önrendelkezés mellett az önellátását is visszaszerezze Magyarország, ahol jelenleg mintegy tízmillió ember számára kell megfelelő élelmiszert előállítani. Ehhez nagy volumenben jó minőségű alapanyag-termelésre van szükség, például a sertéshús és tejtermelés területén önellátónak kell lennünk, erre ma az ország nem képes, egyedül a csirkehús terén szereztük vissza a szuverenitásunkat.
Én importellenes vagyok. Amellett érvelek, hogy akár állami beavatkozással, magyar feldolgozás legyen a hazai minőségi alapanyag-termelésből, a magyar állam – akár a kiskereskedelem jogszabályi környezetét alakítva – tegyen egy egységes lánc létrejöttéért.
Magyar termelő, magyar felvásárló, magyar feldolgozó, magyar nagy- és kiskereskedő egy vertikumban – ez a célkitűzés. Abcúg a kiskereskedelmi láncokkal, diszkontokkal és vivát a hazai élelmiszerláncoknak. Az EU-tagság a patrióta gazdaságpolitika lehetőségét nem megszüntette, csak szűkítette. Bőven van még tere a hazai szereplők támogatásának.
Eljutott a helyzet már olyan pontra, mint amilyen az építőiparban volt tapasztalható?
Más a helyzet, mert mi alapanyagot viszünk ki, amely hozzáadott termék formájában érkezik vissza az országba, így a profit nagyobbik része külföldön képződik: a magyarok munkájából idegenek haszna lesz. Az importról persze nem tudunk egyik pillanatról a másikra lemondani: a magyar lakosság ellátása alapvető élelmiszerrel behozatal nélkül ma lehetetlen volna, egyes tejtermékek, feldolgozott tejtermékek, hústermékek például kifejezetten importból érkeznek. Amint már utaltam rá, a csirkehús feldolgozás pozitív példaként említhető, ott a Master Good csoport piaci integrációjának köszönhetően újra képesek vagyunk az önellátásra, sőt exportra is tudunk szállítani. Ezzel szemben sertéshúst bizony importálnunk kell és a feldolgozott tejtermékekben is az import dominál. Egy ilyen adottságú és ilyen minőségű termőfölddel, illetve édesvízzel rendelkező országtól, mint Magyarország elvárható volna, hogy saját magát lássa el élelmiszerrel, és ezzel biztosítsa a vidéki lakosság megélhetését is. Itt a föld és a víz a kezünkben, itt van a szaktudás és a hagyomány mi mégis élelmiszert importálunk.
Emberi ésszel föl nem fogható, hogy mi a jó nekünk a mai importfüggésben.
Már egy jó ideje fókuszban van a hazai termékek fogyasztásának népszerűsítése. Mintegy két hete jelentette be az Aldi, hogy kizárólag csak magyar frisshúst értékesít majd, a kezdeményezés mögé beállt az Agrárminisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is.
Ez csak PR, aki elhiszi, naiv. Pontosan meg kellene vizsgálni a termékeket, de ezt valószínűleg a diszkontlánc sosem engedi majd. A jövő a diszkontáruházaké – a Lidl, az Aldi és a Penny piacvezető helyzetben vannak, a válság ellenére is képesek növekedni. A napi fogyasztási cikkekben vagy az élelmiszer kiskereskedelemben a diszkontoknak meghatározó szerepe van, jellemzően sajátmárkás termékekkel dolgoznak, amelyeket mérethatékonysági okokból külföldön állíttatnak elő, globálisan, egy helyen. Ezek a PR-megállapodások nem tudják megoldani azt a – nemzeti érdek érvényesülése szempontjából – hátrányos helyzetet, hogy magyar kézben és domináns pozícióban lévő élelmiszer diszkontlánc még 30 évvel a rendszerváltás után sincs Magyarországon.
A diszkontláncok háttérbe szorítása, korlátozása olyan kérdések, amelyek közgazdasági szemléletben a fogyasztók oldalán akár úgy is lecsapódhatnak, hogy a termékkínálat szűkösebbé válhat. Tartanak attól, hogy ezt a belföldi piac hogyan lesz képes kompenzálni?
Számos európai ország példáját lehet hozni, amelyek ezt már meglépték, többen Közép-Európában is. Ha Lengyelország, Szlovákia vagy Ausztria képes volt rá, akkor a magyar kishitűséget is félre kell tenni, mivel a vidék jövőbeli talpon maradásához szükségszerű, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar stratégiai ágazattá váljon Magyarországon. Ezzel a patrióta politikával szemben persze könnyű populista szólamokat hangoztatni, népszerűsködni, hiszen az emberek többsége kedveli ezeket a külföldi láncokat, mert úgy érzik, nagy választékot és kedvező árakat kapnak tőlük. Itt tehát van dolgunk: fontos, hogy az emberek megértsék, a patrióta élelmiszeripari fordulat nem azt eredményezi majd, hogy eltűnik a választék és drágább lesz az élelmiszer. A magyar diszkontláncoknak ugyanolyan jónak, sőt jobbnak kell lennie, mint az említett multiknak, mert a magyar fogyasztók érdeke az első. Erről többet kell beszélnünk a jövőben.
Mindezek alapján kedvezőnek tartja a legutóbbi akvizíciót, amely során Jellinek Dániel meghatározó tulajdonrészt szerzett az Auchan hazai leányvállalatában?
Sokkal határozottabban kell előre menni. Ami Jellinek Dániel úr vagy bármelyik magyar szereplő terjeszkedését illeti a napi fogyasztási cikkek kiskereskedelmében, az nemcsak, hogy üdvözlendő és támogatandó, hanem kérdésként is felmerül, hogy “miért nem korábban és miért nem nagyobb mértékben tette?”
A magyar üzleti szereplőknek fel kellene ismerniük, hogy ami jó a Spar, a Lidl vagy az Aldi tulajdonosának, annak jónak kell lennie a magyarnak is.
Ehhez kormányzati eszközöket kell rendelni. A kiskereskedelmi adóval szembeni megfutamodás súlyos hiba volt Magyarország részéről, talán az egyik legnagyobb az elmúlt 12 évben – a vasárnapi boltzár mellett. A lengyelek ezt a vitát megnyerték, nem véletlenül állnak az élelmiszeriparban jobban, mint mi. Ezek a dolgok egymással szoros összefüggésben állnak. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ha a társadalompolitikai célként azt akarjuk elérni, hogy vidéken jó legyen élni, ahhoz megélhetést kell biztosítani, ennek elérése pedig a mezőgazdaság és az élelmiszeripar nélkül lehetetlen.
Az élelmiszerdrágulás meghatározó folyamat volt az elmúlt időszakban és sokak szerint ez fent is maradhat (energiaárak, alapanyagárak, nemzetközi árak miatt elsősorban). Véleménye szerint szükség lehet-e kormányzati lépésekre annak érdekében, hogy a magyar lakosság továbbra is elfogadható árakon juthasson hozzá a meghatározó élelmiszerekhez?
A minimálbér emelés például ilyen kormányzati lépés, a 13. havi nyugdíj is lényegében erről szól, mert az élelmiszeripari infláció legnagyobb vesztesei a nyugdíjasok, hiszen ők képezik a legnagyobb fogyasztói csoportot. Miután nekik más jövedelmük a nyugdíjon kívül nincs, nekik a kormány célzottan is segít.
A piac működésébe ugyanis – egy ponton túl – beleavatkozni nem szabad, inkább szociális oldalon kell támogatni azokat, akiket leginkább sújt az infláció.
Miután nő a világban a lakosság száma, ezért az élelmiszer iránti kereslet radikálisan emelkedni fog: Magyarország egy hektár termőföldön 1700 eurónyi értéket állít elő, az osztrákok 3000-t, a lengyelek 2500-at, Hollandia pedig 18 ezret, Európa 15 legnagyobb élelmiszeripari vállalatából 12 Hollandiában van. Az élelmiszeriparban van fantázia, főleg, hogy óráról-órára nő azoknak a száma, akiket étellel kell ellátni. Kérdés, hogy Magyarország visszakapaszkodik-e erre a piacra, amelyen valamikor jelen volt. Az, hogy ez az ország nem tudja magát ellátni almával, tejtermékkel, sertéshússal, egy a nemzeti szuverenitás iránt elkötelezett, függetlenségpárti politikus részéről már elvi okoknál fogva is vállalhatatlan, de gazdasági vagy államszervezési oldalról is kockázatot rejt. Tenni kell ellene.
A teljes interjú eléréséhez kattintson ide!
