Elindult Magyarország történetének egyik legnagyobb beruházása: 1 milliárd eurós kertészetet építenek Bezenyén

Október 2-án adták át a bezenyei Ipari Park területét, amelyre több év alatt 1 milliárd eurót költenek majd a tervek megvalósítására. Mindez erősen érinti a hazai hajtatásos termesztés jövőjét is. Az eredeti tervek szerint a 30 hektárosra tervezett üvegházi felületet 20 hektár fóliás és 30 hektár szabadföldi kertészet, valamint egy 5 hektáros vertikális farm és egy 4 hektáros akvapóniás rendszer egészíti ki, utóbbiban értékes halfajokat és kertészeti növényeket együtt termelnének.

Az átadón Nagy István agrárminiszter elmondta, hogy a fejlesztés hozzájárul a térség tőkevonzó képességének erősítéséhez, a helyi gazdaság élénkítéséhez és munkahelyeket teremt. Ezáltal segíti a vidék népességmegtartó képességét, hogy több generáció találjon megélhetést és boldogulást a szülőhelyén. Összességében pedig lehetővé teszi a vidéki életszínvonal emelését. A miniszter szerint az ipari park kialakítása tehát számos pozitív hatást hoz magával. A vállalatok betelepülésével nő a foglalkoztatás, a technológiai fejlődés, az innováció iránti nyitottság erősödik és innovációs teljesítmény javul, az ipari kibocsátás fokozódásával növekvő adóbevételekhez juthat a település. Ezek a multiplikátor hatások érvényesülnek a mostani projekt esetében is – írta az Agrárszektor.

Szabadföldi kertészet és fóliás termesztés is lesz az új, bezenyei gigaberuházásban - képünk illusztráció
Szabadföldi kertészet és fóliás termesztés is lesz az új, bezenyei gigaberuházásban – képünk illusztráció

Elhangzott, hogy a terület:

  • kedvező geopolitikai adottságú,
  • kiváló közlekedési infrastruktúrával rendelkezik,
  • közel van a transz-európai közlekedési folyosókhoz.

A beruházástól azt remélik, hogy Magyarország télen nem paradicsomimportőrként, hanem -exportőrként jelenhet meg a térségben. A hazai ágazati szereplőket viszont az aggasztja, hogy a tervezett kertészeti beruházás nagyobb termelési kapacitást eredményezne, mint az 5 legnagyobb magyar kertészet együttes kibocsátása.

Kapcsolódó: A kertészágazatba érkezik Magyarország történetének egyik legnagyobb beruházása

Közép-Európa legkorszerűbb kertészeti termelési, feldolgozási és logisztikai központja épül a német FAKT AG egymilliárd eurós (313,7 milliárd forint) beruházásában Hegyeshalom és Bezenye határában. A hírt Nagy István agrárminiszter jelentette be egy sajtótájékoztatón Mosonmagyaróváron. A 330 hektáron létrejövő kertészeti beruházás megvalósításával versenyképesebbé válhat a magyar mezőgazdaság. Ez a beruházás az elmúlt évtizedek legnagyobb és legkomplexebb hazai agrár- és élelmiszeripari beruházása – mondta a miniszter. A német vállalat 50 hektáron feldolgozó- és logisztikai központot, 30 hektáron üvegházat, 50 hektáron szabadföldi kertészetet hoz létre. Ezzel csaknem a teljes magyar zöldség-gyümölcs ágazat termékei számára adhat kiugrási lehetőséget az európai piacokra. Ezt írtuk 2019. márciusában a hatalmas szabadföldi kertészet projektről.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Régen várt pályázat nyílik: Kertészeti gépek, tech... Környezetbarát (energiatakarékos) kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez igényelhető vissza nem térítendő támogatás az Európai Mező...
Gyümölcs és kertészeti ültetvények korszerűsítése,... Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból gyümölcs és kertészeti ültetvények korszerűsítéséhez, létesítéséhez nyújtandó támogatásokhoz kapcsol...
A kertészetek a vasárnapi nyitvatartásért lobbizna... A kertészetek vasárnapi nyitva tartása mellett érvel az országgyűlési képviselőknek írt nyílt levelében Megyeri Szabolcs kertész, a korlátozás enyhíté...
Kertészeti teendők januárban is! Ugyan a hideg januári időjárásban és a hóban (persze, csak ha esik egyáltalán) nem szokás a kertben dolgozni, de a vállalkozó kedvű gazdák ilyenkor is...
Burgonyatermesztés kis helyen A burgonyatermesztés hely, idő és munkaigényes folyamat, a folyamatos gyomtalanítás, kapálás, földdel történő töltögetés miatt. Amennyiben nincsen ele...
Palántanevelési tippek Ugyan még csak lassan, de közeleg a tavasz, így sokan palántanevelésbe kezdenek. Sok örömünk lehet a folyamat közben, de sok bosszúság is érhet! Cikkü...