Drágultak a kisállatok: rengeteg az állatlopás Nagy-Britanniában a karantén alatt – videóval

Két és félszer több kutyalopás történt Nagy-Britanniában 2020-ban, mint egy évvel azelőtt, ami kiemelkedő negatív rekordnak számít. A brit hatóságok összefüggést látnak a koronavírus-járvány miatti kijárási korlátozásokkal. A karantén alatt megnövekedett a házi kedvencek iránti igény megugrott, így az állatok ára is emelkedett. A bűncselekmények száma ennek köszönhetően növekedett.

Az Euronews számolt be róla, hogy Melissa Cole egyik kutyáját, Jess-t már kétszer is elrabolták. Egy másik kutyája, Tiggy, még mindig nem került elő. “Sajnos szerintem Tiggy-t azért vitték el, amiért a legtöbb nőstény kutyát: hogy tenyészállatként tartsák. Ez pedig azért is borzasztó, mert így nem kapnak megfelelő állatorvosi ellátást sem. Nem vigyáznak rájuk, ezeknek a tenyésztőknek csak az számít, hogy minél több kiskutya szülessen, csak a pénzt látják a jószágokban – mondta a gazda.

Nagymértékben emelkedett a kisállatok ellopásának száma Nagy-Britanniában a koronavírus járvány hatásai miatt – képünk illusztráció

Nem megfelelő az állatvédelmi törvény?

Állatvédő aktivisták azt kifogásolják, hogy a házi kedvenceket tulajdonnak tekinti a törvény, így ellopásukat csak jelentéktelen bűncselekményként kezelik. Nagy-Britanniában már közel félmillió aktivista írta alá a petíciót, hogy az állatlopást konkrét bűncselekménynek tekintsék.

Drágult a kisállatok ára a karantén alatt: rengeteg az állatlopás Nagy-Britanniában
Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Hazai állatlopási statisztika Rendszeresen hallani a médiából, hogy különböző használati tárgyakat, gépjárműveket eltulajdonítanak törvényt nem tisztelő állampolgárok. A lopások kö...
Szeptemberi helyzetkép a kevésvérűség-járvánnyal k... Már májusban is szóltak hírek arról, hogy több helyen lovakat kellett elaltatni a fertőző kevésvérűség-járvány terjedésének megakadályozása miatt. Az ...
Újabb területeken hódít a kéknyelv betegség Tovább bővült a korlátozás alá eső területek száma, miután a laboratóriumi vizsgálatok újabb szarvasmarha állományokban mutatták ki a kéknyelv betegsé...
A kínai koronavírus sokkolja az árutőzsdéket is... A kínai koronavírus-járvány a mezőgazdasági termékek és nyersanyagok kereskedelmére is nagyon súlyos következményekkel járhat. Végül is Kína a mezőga...
Nagylelkű felajánlás az MKB-től a koronavírus elle... Dr. Balog Ádám elnök-vezérigazgató kezdeményezésére az MKB Bank Nyrt. március 13-án egymilliárd forintot adományozott a koronavírus-védekezéssel kapc...
A koronavírus befagyasztotta a határokat- hogyan a... Az elmúlt 4 hónapban már mindannyian értesülhettünk a koronavírus létéről, kialakulásáról, kiindulásáról, egészségre gyakorolt hatásáról és terjedésé...