Célegyenesben a vakcinafejlesztés a sertéspestis ellen: 2 év múlva jöhet a megoldás

Egy európai kutatási program 2 éven belül 100 százalékosan megbízható vakcinát adna az állattartók kezébe a sertéspestis-megbetegedésekkel szemben. Ezzel a sertéstartó közösség egyik legkomolyabb kihívása oldódhat meg. A hatalmas anyagi kárt okozó járványos megbetegedések leküzdése és megelőzése évtizedek óta foglalkoztatja a kutatókat. A spanyol José Manuel Sánchez-Vizcaíno professzor már a 80-as években részt vett az akkor afrikai sertésláz-megbetegedések felszámolásában. Tavaly pedig elvállalta a sertéspestis végleges legyőzését célzó Vacdiva projekt vezetését.

A Pigprogress cikke alapján az Agrárágazat írta meg, hogy a program arra törekszik, hogy tartós megoldást dolgozzon ki a gyakorlatilag 100 százalékos mortalitású sertéspestis vírus ellen. A Vacdiva projekt új diagnosztikai eszközök kifejlesztése mellett három különböző ASF vakcina prototípus validálására összpontosít, amelyek közül a két ígéretesebbet Spanyolországban és Portugáliában írták le. Egy orális vakcina már el is készült, amit kísérleti úton sikeresen kipróbáltak már a vaddisznó-populációkban. Ezt a prototípust jelenleg vizsgálják a házi sertések laboratóriumaiban Spanyol- és Olaszországban.

Biztató és eredményes kutatásokat végeznek Spanyolországban és Portugáliában a sertéspestis betegség végleges megoldására - képünk illusztráció
Biztató és eredményes kutatásokat végeznek Spanyolországban és Portugáliában a sertéspestis betegség végleges megoldására – képünk illusztráció

A portugál program

A vakcina második prototípusát Portugáliában találták az 1960-as években. A prototípust spanyol és olasz házisertéseknél már nagyon jó eredménnyel értékelték. A vaddisznókkal kapcsolatos kísérletek hamarosan elkezdődnek Spanyolországban. A projektben továbbá hosszú távú in vivo kísérleteket végeznek, hogy meggyőződjenek a biztonságról és a keresztvédelemről. A kutató úgy véli, még 2 évbe telik, hogy az EU számára 100 százalékosan biztonságos megoldást állítsanak elő. A projektbe kínai partnereket is bevontak, mert meg akarták vizsgálni, hogy az oltóanyagok működnek-e a Kínában terjedő Afrikai sertéspestis vírussal szembeni védekezésnél.

Ezt érdemes tudni a betegségről

A Nébih foglalta össze, hogy az afrikai sertéspestis (ASP) nagy ragályozó képességű, vírus okozta fertőző betegség, amely iránt Európában a házisertés és az európai vaddisznó fogékony. Afrikában a közönséges varacskosdisznó és egyéb vaddisznó fajok, valamint Ornithodoros nembe tartozó óvantagok (lágy kullancsok) játszanak szerepet a betegség fenntartásában. Európában az óvantagok ASP átvitelével kapcsolatos szerepéről még viszonylag kevés információ áll rendelkezésre.

A betegség vírusellenes állatgyógyászati készítményekkel nem gyógyítható és az állatok védőoltására engedélyezett, hatékony oltóanyag (vakcina) sem áll rendelkezésre.

Az ASP vírusa iránt a sertés és a vaddisznó minden életkorban fogékony és a megbetegedett állatok szinte kivétel nélkül elpusztulnak.

Az ASP vírus az embert nem betegíti meg, ezért közegészségügyi jelentősége nincs, de a felelőtlen emberi magatartásnak a betegség terjesztésében döntő szerepe lehet.

Gazdasági kár

Az ASP nagy gazdagsági kárt okozó fertőző betegség, mert a betegségtől addig mentes országokba/régiókba való behurcolását követően csak szigorú igazgatási/rendészeti intézkedésekkel és jelentős anyagi áldozatok árán lehet felszámolni. Ugyanis a fertőzött állományokat és a velük kapcsolatba került állományok valamennyi sertését le kell ölni, az állathullákat a fertőzés terjedését kizáró módon ártalmatlanítani kell, a felszámolt sertésállományok tartási helyét ismételten fertőtleníteni kell, a sertésforgalmazást és felvásárlást regionális vagy országos szinten korlátozzák, az élő sertések, a sertéshús és a sertéshúsból készült félkész és késztermékek exportja nem engedélyezett – írta a Nébih.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

400 milliós támogatás sertésfeldolgozó üzemeknek... Vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak sertésfeldolgozó üzemek a sertéshús feldolgozásának, húskészítmények gyártásának és szállításának techno...
98 millió forint a sertésprogramra 98 milliós forintos forrást biztosít a Vidékfejlesztési Minisztérium a tenyésztést szolgáló technikai eszközök beszerzésére a sertésprogram keretében....
Így is lehet állatot szállítani? Megdöbbentő, hogy néhány országban hogyan szállítják az állatokat. Legyen szó baromfiról, sertésről vagy szarvasmarháról, az emberek leleményessége ha...
Sertésállomány az Európai Unióban Egy korábbi cikkünkben az Európai Uniós tagállamok tejelő szarvasmarha állományáról írtunk, mai cikkünkben pedig a sertésállományt térképezzük fel az ...
Czerván György: megfordult a sertésállomány évek ó... Megfordult a sertésállomány évek óta tartó csökkenése, az idén júniusban közzétett legfrissebb adatok alapján egy év alatt valamivel több, mint 200 ez...
“Kutyamalac” Kutyaként viselkedik egy malac Kínában.  Azaz, szeret sétálni, kifejezetten kedveli, ha simogatják, és mindenhova elkíséri gazdáját. Arany élete van,...