Asszonyélet: veszélyes növények a ház körül

Az ember sokszor nem is gondolná, hogy milyen sok, a környezetünkben található növény lehet mérgező az emberi (vagy akár az állati) szervezet számára. Pedig évente több száz olyan eset fordul elő hazánkban, amikor a növények mérgezik a tudatlan embert.

Jöjjön néhány olyan kerti növény, melyekkel vigyázni kell és főleg gyermekeink figyelmét kell felhívni ezek káros hatására:

  • Gyöngyvirág: a gyöngyvirág minden egyes része mérgező, így még véletlenül se fogyasszuk el ezt a növényt! Tavasszal, amikor a medvehagyma is kelésnek indul, nagyon oda kell figyelni, mert a két növény nagyon könnyen összetéveszthető. A gyöngyvirág elfogyasztása rosszulléttel, hányással jár, de volt, hogy már halálesetet is okozott!
  • Aranyeső: a vidéki porták elengedhetetlen dísze az aranyeső, amely ékessége lehet a kertnek, de vigyázat, mert ez a növény is mérgező! Leginkább a termésének elfogyasztását kell kerülni, de lehetőség szerint ne fogyasszunk belőle semmit.
  • Csattanó maszlag: nem csak erősen büdös szaga miatt kell megemlíteni ezt a növényt, hanem azért is, mert minden egyes része mérgező! Fogyasztása nyugtalanságot, sírógörcsöt, eufóriát, hallucinációt okozhat. Ugyan az orvostudományban még ma is használják a leveléből és terméséből kinyert kivonatot, például a Parkinson-kór kezelésére, de a gyógyászati adag és a halálos adag között csak igen minimális a különbség. Hallucinogén hatása miatt kábítószerként is használják.
  • Gyűszűvirág: igen mutatós növény, szép dísze a kerteknek, de ez is, mint az eddig említettek, mérgező. Ugyanúgy, mint a csattanó maszlagot, az orvostudomány gyógyászati célra használja (szívelégtelenség kezelésére), de a gyógyászati mennyiség minimális túllépése esetén is az életével játszik az ember. Mérgezés esetén lassú szívverés, hányinger, hányás, látási zavarok jelentkezhetnek, de súlyos mérgezés akár halállal is járhat.
  • Nadragulya: minden része mérgező. Elfogyasztása után sírógörcs, izomgörcs és nyugtalanság jelentkezik, de súlyos esetben halált is okozhat.
Íme, a mérgező csattanó maszlag
Íme, a mérgező csattanó maszlag

 

Nem csak a ház körül, akár a szobában tartott dísznövények is lehetnek károsak az egészségre, ha például elfogyasztjuk valamely részüket:

  • Fikusz: a növény levelének lenyelése hasmenést, hányást és hasfájást okoz.
  • Leander: minden része mérgező! Hányást és hasmenést okozhat elfogyasztása.
  • Szobai kankalin: levélszőrei bőrirritáló hatással bírnak, viszketést, hólyagképződést okozhat.
  • Mikulásvirág: nedve maró hatású, kerülni kell a bőrrel való érintkezését.
Lakásunk dísze lehet, de sajnos mérgező is a leander
Lakásunk dísze lehet, de sajnos mérgező is a leander

 

A leírtakból okulva fokozottan ügyeljünk gyermekeinkre, hogy még véletlenül se kóstoljanak meg semmi olyan növényt, amely káros hatással lehet rájuk. Célszerű már kicsi korban elkezdeni megtanítani nekik, hogy mely növényektől kell távol tartaniuk magukat.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Eladták a 9 halálos áldozatot követelő zöldségeket... A belga Greenyard cég közölte, hogy eladta magyarországi érdekeltségeit az ugyancsak belga Roger & Roger nevű családi vállalkozásnak. Az üzlet le...
2 gyerek és egy nő életébe került a nem megfelelő ... Egy teljes tömbház lakót ki kellett költöztetni, miután közülük több mint egy tucatnyian sürgősségi ellátásra szorultak. Egy újszülött csecsemő, egy ...
Már a piacokon a tél egyik kedvenc dísznövénye... Hazánkban nagyságrendileg mintegy 100 vállalkozás foglalkozik a mikulásvirág termesztésével. A kedvező időjárásnak köszönhetően a téli időszak egyik ...