Fekete tavasz a sasoknak: a szokásosnál is több ragadozómadarat mérgeztek meg idén – képekkel

Már 12 sas esett mérgezés áldozatául ebben az évben, és az utóbbi egy hónapban 7 különböző helyszínen kerültek elő mérgezéses tüneteket mutató elhullott ragadozó madarak, emlősök és mérgezett csalétkek. Az elpusztult egyedek száma április közepére meghaladta a 77 példányt, amelyek között 9 rétisas és 3 parlagi sas volt. Utóbbiak fokozottan védettek, természetvédelmi értékük példányonként 1 millió forint.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület közleménye szerint a tetemek mintegy kétharmadát, 50 madarat és emlőst, valamint 9 mérgezett csalétket az MME méreg- és tetemkereső kutyás egysége talált meg. Nem kizárt, hogy az elkövetők abban bíznak, hogy az elrendelt járványügyi korlátozások árnyékában kisebb eséllyel derül fény tetteikre. Ezért a helyzetet kihasználva bátrabban helyeznek ki mérgezett csalétkeket, ezzel veszélyeztetve a ragadozómadarakat – olvasható a közleményben.

A tetemek mintegy kétharmadát, így 50 madarat és emlőst, valamint 9 mérgezett csalétket ’Falco’ (németjuhász) és ’Carlo’ (belgajuhász) segítségével az MME méreg- és tetemkereső kutyás egysége találta meg - Fotó: Deák Gábor - www.imperialeagle.eu
A tetemek mintegy kétharmadát, így 50 madarat és emlőst, valamint 9 mérgezett csalétket Falco (német juhászkutya) és Carlo (belga juhászkutya) segítségével az MME méreg- és tetemkereső kutyás egysége találta meg – Fotó: Deák Gábor – www.imperialeagle.eu

A begyűjtött tetemek és csalétkek laboratóriumi vizsgálatai folyamatban vannak, több eset miatt feljelentéseket tettek és rendőrségi nyomozás indult. Az elkövetők ellen több bűncselekmény miatt is vádat emelhetnek:

  • természetkárosítás,
  • állatkínzás,
  • orvvadászat,
  • méreggel való visszaélés,

így akár milliós pénzbüntetésre és 1-től 5 évig terjedő börtönbüntetésre is számíthatnak – figyelmeztetnek a természetvédők. Az MME méreg- és tetemkereső kutyás egysége 2013 őszén kezdte el működését a parlagi sasok védelmét szolgáló Helicon LIFE projekt keretein belül. A csapat azóta folyamatosan dolgozik az illegális madárpusztítások visszaszorításáért. Az egység 7 év alatt 371 bűncselekményt, valamint 113 bűncselekménygyanús esetet regisztrált, a terepi keresések összesített száma pedig az idei évben már átlépte az ezret.

A kutyás egység és a megtalált bizonyítékok - Fotó: Deák Gábor - www.imperialeagle.eu
A kutyás egység és a megtalált bizonyítékok – Fotó: Deák Gábor – www.imperialeagle.eu

Nemzetközi együttműködés a mérgezés visszaszorításáért

A HELCION LIFE projekt 2016. december 31-én véget ért, ugyanakkor egy új nemzetközi projekt vette kezdetét. A PannonEagle LIFE projekt keretében magyar, szlovák, osztrák, cseh és szerb kollégák közösen dolgoznak a parlagi sasok megőrzéséért és a ragadozómérgezések visszaszorításáért 2017 és 2022 között. A világszerte veszélyeztetett parlagi sasok felmérését és védelmét Magyarországon a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a nemzeti park-igazgatóságok és több, szorosan együttműködő hazai és külföldi szervezet végzi 1974 óta.

A védelmi intézkedések sikerei ellenére a ragadozómadár mérgezés még mindig komoly természetvédelmi károkat okoz itthon és a környező országokban egyaránt.

A megkezdett munkák folytatására ad lehetőséget a 2017-2021 közti időszakban az Európai Unió újbóli támogatása révén a “Parlagi sasok védelme a Pannon-régióban az ember okozta halálozás visszaszorításával (LIFE15 NAT/HU000902)” elnevezésű projekt. Így Magyarországon kívül Szlovákiában, Csehországban, Ausztriában és Szerbiában is jelentős akciók indulnak a ragadozó-mérgezések visszaszorítása és a parlagi sasok védelme érdekében.

Az idei tavaszi esetek összesítése megyei bontásban:

  • Győr-Moson-Sopron megye – 1 rétisas, 4 holló, 4 róka, 1 házimacska, 1 nyest, 1 mérgezett csalétek
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megye – 2 rétisas, 17 egerészölyv, 1 holló, 3 róka, 4 mérgezett csalétek
  • Hajdú Bihar megye – 1 parlagi sas, 1 rétisas, 9 egerészölyv, 2 barna rétihéja, 1 héja, 1 vetési varjú, 6 róka, 1 kutya, 5 csalétek, 7 dolmányos varjú, 2 szarka, 1 házi macska,
  • Bács-Kiskun megye – 3 rétisas, 1 parlagi sas
  • Csongrád megye – 1 parlagi sas, 3 egerészölyv, 1 barna rétihéja, 1 csalétek
  • Vas megye – 1 rétisas
  • Borsod-Abaúj-Zemplén megye – 1 rétisas

Összesen 77 madár és emlős, 11 csalétek esett mérgezés áldozatául.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Autógumi rizsháncsból és pitypangból A világ gumigyártó cégei az utóbbi években arra törekednek, hogy minél kevesebb kőolajszármazékot használjanak fel az autógumik gyártása során, vissza...
Háromszázötvenmilliós környezetvédelmi beruházás a... Több mint 350 millió forint értékű környezetvédelmi beruházást valósított meg a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága. A programban kisvizes élőhelyek ...
Asszonyélet: veszélyes növények a ház körül Az ember sokszor nem is gondolná, hogy milyen sok, a környezetünkben található növény lehet mérgező az emberi (vagy akár az állati) szervezet számára....
Természetkárosítás Zalában – vádat emeltek a... Vádat emeltek egy Magyarországon állattartással foglalkozó szlovén földbérlő ellen, mert mezőgazdasági tevékenységével védett madarak, rovarok, illetv...
Biomasszával fűthetik Tatabánya 23 ezer háztartásá... Nagymennyiségű faapríték szállítását teszi lehetővé az a 2032-ig érvényes szerződés, melyet a Vértesi Erdő Zrt. és a Tatabánya távfűtését biztosító Ta...
Gombázzunk környezettudatosan! Ugyan még tombol a nyár, de lassan közeleg a gombaszezon. Évről-évre többször is elhangoznak a gombaszedés szabályai, de a környezettudatosságról kevé...