Vigyázzunk, mit ültetünk!

Az emberekre és állatokra veszélyes növények listája végtelen, ha már csak a vadon termőket is nézzük, viszont nem egy olyan növény van, melyet mi magunk ültetünk el kertünkben úgy, hogy lehet nem is ismerjük a bennük rejlő veszélyeket. A mérgezés kockázata gyermekeinket és háziállatainkat érinti leginkább, így nem árt tisztában lenni azzal, mely növényekkel kell óvatosan bánnunk.

Kertünk több veszélyt rejteget, mint gondolnánk. (Fotó: Pixabay, Toodlingstudio)
Kertünk több veszélyt rejteget, mint gondolnánk. (Fotó: Pixabay, Toodlingstudio)

Leander

Sokunk számára ismerős lehet ez a cserje, amely nagyon népszerű lett az évek során, így rengeteg háztartásnál láthatunk legalább egy bokrot belőle. Viszont amit tudni érdemes, hogy mind fogyasztása, mind pedig érintése problémát okozhat, ugyanis a növény minden része alkaloidokat és glikozidokat tartalmaz. Ezek elfogyasztása émelygést és rosszullétet, hányingert, szívritmuszavart, hasmenést eredményezhet, valamint a bőr zsibbadását is előidézhetik. Érintése esetén előfordulhat kiütés megjelenése a bőrön, valamint viszketés akár az egész testen. Leggyakrabban cserépben tartják a szabadban, július és szeptember között virágzik.

Gyöngyvirág

Ez a növény ránézésre teljesen ártalmatlan tűnhet kicsi fehér harang alakú virágaival, illetve ősszel megjelenő piros bogyójával. Ezzel ellentétben azonban a növény egésze mérgező, és szervezetbe kerülése esetén csillapíthatatlan hányás, szédülés, hasmenés, erős hasi fájdalom, kábultság lép fel. ezen túl szívproblémák is előfordulhatnak, a pulzusszám lecsökken, és alig kitapinthatóvá válik, a vérnyomás leesik, később pedig szívleállás következtében hal meg a mérgezett személy. A növényben ugyanis egy olyan méreganyag található, amely a szívre hat. Érdemes jól megfigyelni a növényt, mivel könnyen összekeverhető a medvehagymával, megkülönböztetni szag alapján lehet.

Tiszafa

A tiszafa elsősorban a gyermekekre jelent nagy veszélyt, ugyanis e növény esetében is minden része mérgező anyagokat tartalmaz, kivétel a magköpeny. Viszont ha valaki maggal együtt fogyasztja azt el orvosi ellátás hiánya esetén halált okozhat a szervezetbe kerülése. Ahogy a leandernél is, úgy a tiszafa esetében is alkaloidokat tartalmaz a növény, leveleiben található meg a legnagyobb mennyiségben. Azért is kifejezetten veszélyes, mert a mérgezés tünetei csak a fogyasztást követő 12 óra után jelennek meg, így előfordulhat, hogy minden előjel nélkül hirtelen szívproblémák lépnek fel. Ha nem kezelik a mérgezett személyt, a vérnyomása folyamatosan csökkenni kezd a pulzusával együtt, ami szívleálláshoz vezet.

Őszi kikerics

Fehér, lila, levendulaszínű virágait elnézve nem gondolnánk, hogy egy veszélyes növénnyel nézünk szembe. Elfogyasztása esetén a növényben lévő mérgező arzén, az úgynevezett kolchicin kezdi el kifejteni hatását, viszont csak a fogyasztást követő pár óra után épnek fel a mérgezés tünetei. Ezek közé tartozik az égető érzés a szájban illetve nyelőcsőben, majd szomjúság, szárazság érzete. Ritka, mikor hányinger és hasmenés is jelentkezik, viszont előfordulhat súlyos esetben bénulás és légszomj. Kezelésére nincs mód, ha az eset nagyon súlyos, halált is okozhat, viszont csak a mérgezéstől számított második-harmadik napban.

Borostyán

Talán a leggyakrabban látott növények közé sorolható. Szinte bárhol megél, nem nagyigényű, ellenben szép látványt nyújt. Viszont az egész növény szaponinokat tartalmaz, így fogyasztása gyomorbántalmakat, bélpanaszokat, sápadtságot, kiütést és akár görcsöket is válthat ki. A termése kesernyés ízű, így szerencsére ritka az ilyesfajta mérgezés, mivel sem a gyermekek, sem pedig az állatok nem szívesen fogyasztják el.

Boglárka

Bár a boglárka elsősorban vadon élő növény, néhányan szeretik kertjükben is szaporítani. Nem rendelkezik nagyon mérgező anyagokkal, viszont érzékeny bőrű emberek esetében bőrgyulladást, szájba kerülése esetén a száj felhólyagzását okozhatja.

Burgonya

Ez az a növény, ami semmiképp sem maradhat ki a listából. Bár napi szinten találkozhatunk vele, és napi szinten fogyaszthatjuk is, mégis az egyik legmérgezőbb növény. Minden része tartalmaz szolanint – amely nagy mennyiségben halálos is lehet-, kivétel a gumó, amelyet fogyaszthatunk. Ugyanez igaz a paradicsomra és a paprikára is, melyeknek az elfogyasztható termésén kívül minden része tartalmazza a szolanin nevezetű anyagot.

+ Gyümölcsmagok

Mondhatni ez a pont kilóg a többi növény közül, ugyanis sok gyümölcs esetében csak a magja mérgező. Például a cseresznye, a barack vagy a szilva magjának nagy mennyiségű elfogyasztása ciánmérgezéshez vezet amygdalin-tartalmuk miatt. Tünetei közé tartozik a légszomj, amely nagy dózisú amygladin esetén halálos is lehet, lényegében fulladáshoz vezet.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

5 jó tanács, mit és hogyan ültessen Új, még nem próbált növényt termesztene, vagy most vágna bele először a zöldségtermesztésbe? Olvassa el, mi az az 5 tanács, amelyeket mindenképpen érd...
Magyarok is részt vesznek a nemzetközi parlagfű-ku... Nemzetközi kutatási program indult a sokaknak egészségügyi panaszt okozó, a szántóföldi növénytermesztésben nagy károkat előidéző gyom, a parlagfű job...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...
Bábolnai Gazdanapok Idén már 29. alkalommal rendezik meg a Bábolnai Gazdanapokat Bábolnán. Lássuk, hogyan alakult eddig, és még mi várható a 4 napos rendezvényen. Szepte...
Integrált szervezet szolgálja ki a növénytermesztő... A Nitrogénművek Zrt. sajtótájékoztató keretében mutatta be új, integrált szervezetét, amely a vetőmagtól a terménykereskedelemig átfogóan szolgálja ki...
AgroCon 2014 – Fókuszban a növénytermesztés... 2014. november 4-én az IIR Magyarország szervezésében kerül megrendezésre az AgroCon 2014 konferencia Kecskeméten, a Granada Konferencia, Wellness és ...