Járványoktól sújtott környezetben, a hatékony és fenntartható termelés kényszerében, egyúttal az EU állat- és környezetvédelmet célzó, a helyzetet nehezítő rendelkezései közepette, versenyhátrányban működik ma az európai és benne a magyar állattenyésztési ágazat is. Dr. Zoltán Péter, az UBM Feed Zrt. tanácsadója ad most betekintést a nehézségekbe a Magro.hu olvasóinak.
Lassan közeledik az év vége, az összegzések ideje. Mi történt 2023-ben az állattenyésztésben és takarmánygyártásban?
Az állatjárványok, a madárinfluenza és az afrikai sertéspestis továbbra is masszívan jelen van a világban. Évente kettő-három hullám is előfordul ezekből a járványos állatbetegségekből Ázsiában, Észak- és Dél Amerikában, de koncentráltan Európában is. Ezek egyrészt fizikailag befolyásolják a meglévő állománylétszámot, másrészt meglehetősen összekuszálják a normálisan esetben jól működő, meglévő piaci, nemzetközi kereskedelmi kapcsolatokat. A termelési volumen lecsökken, illetve az állategészségügyi intézkedések miatt megnehezül az árumozgás, az export-import folyamatok lebonyolítása, ami egyébként kiegyensúlyozza egy adott ország termelését.
Európában, például a legnagyobb sertéstermelő ország Spanyolország, amely jelentős sertéshús mennyiséget exportál Kínába, illetve a Távol-Keletre. Ha egy sertéspestisjárvány ezt megakadályozza, ahogy ez meg is történt, az árualap többletkínálatként az európai piacon jelenik meg. Azt mondhatjuk, tehát, hogy minden globális folyamat vagy mozgás, történjen az akár Ázsiában, akár Amerikában alapvetően befolyásolja az európai termelési és értékesítési lehetőségeket.
Ez egyébként meglátszott a tavalyi éven is, hiszen Európának a keveréktakarmány-gyártása jelentősen csökkent, miközben globálisan ilyen mértékben nem esett vissza. Ez részben visszavezethető a globális folyamatokra, részben pedig az európai állattenyésztés és takarmányipar problémáira, nevezetesen arra, hogy rendkívül drágán termelünk. Ez igaz ránk, de – néhány kivételtől eltekintve – az összes európai országra is.
Nem maradhat ki az összegzésből az orosz-ukrán háború sem. Következtében megjelent az ukrán gabona-, illetve az állati termékfelesleg az európai piacon, ami jelentősen csökkentette az egyébként viszonylag beállt és stabil, de az exporton alapuló európai állati termékelőállítás lehetőségeit. Az EU baromfiiparának az önellátása 115 százalékos, de ha erre rájön egy dömpingszerű ukrán baromfihúsexport, akkor ennek a lehetőségei jelentősen szűkülnek.
Térjünk most rá a hazai helyzetre!
Magyarországon a vágóállat termelése 2022-ben jelentősen, mintegy 7,5 százalékkal csökkent, ezen belül a baromfi 11,1%-kal lett kevesebb. Mindez azt jelenti, hogy a háborús és járványhelyzetnek szemmel láthatóan hatása volt a magyar állattenyésztés teljesítményére is. Ezzel párhuzamosan a keveréktakarmány-gyártás is csökken. Míg 2021-ben 4 millió tonna volt, 2022-ben 3,6 millió tonnát gyártottunk, és idén várhatóan további 2-300 ezer tonnával fog csökkenni a mennyiség.
Mi történt a többi ágazatban?
Az élőállatok vonatkozásában a sertéstermelés 2022-ben 560 ezer tonna volt, idén tovább csökken. A baromfi is csökkent több mint 100 ezer tonnával, és idén jó esetben tavalyi szint körül alakul majd, de az tény, hogy a baromfi a húzóágazat továbbra is. A sertéseknél sokkal nagyobb a hullámzás a hosszabb életciklusuk miatt is.
Mire lehet várni a jövő évtől?
Nagyon összetett és bonyolult a problémakör. Az objektív, külső, a háború és járványok okozta nehézségeken túl a probléma leginkább az, hogy az ágazat versenyképessége nagyon vegyes. Emiatt a következő három-négy évben egyértelműen lemorzsolódások lesznek. Aki nem tud komplex módon, integráltan termelni, kereskedni, az olyan hátrányba kerülhet, amit már nem tud kompenzálni.
Az állattenyésztésben egyre inkább nagyarányú tőkebefektetések szükségesek. Egy modern telep, amelyik képes megfelelni a minőségi termékelőállítással kapcsolatos elvárásoknak, a fenntarthatósági követelményeknek, ráadásul az egyre inkább hiányzó munkaerőt is tudja pótolni, olyan nagyságrendű technikai, technológiai beruházást igényel, amit csak jelentős tőkével lehet megvalósítani, még a kiemelt támogatások megléte esetén is, amint ez a következő években várható.
Ez az irány, azaz, hogy csak életképes, versenyképes, fenntartható termelési projekteket szabad támogatni, egyébként a támogatási politikában is megjelent. Tehát a normatív támogatás helyett a szelektív támogatás kerül előtérbe pontosan azért, hogy ne feneketlen kútba dobáljuk a pénzt.
Ez nem mindenkinek fog tetszeni…
Egyértelműen nem, de üdvözlendő, még akkor is, ha ez sokaknak fájni fog, hiszen nincsen más életképes irány. Vagy képes valaki talpra állni és a kor követelményeinek megfelelően gondolkozni szakmailag, a beruházásokat és a menedzsmentet, tehát a működtetést illetően vagy le fog maradni az egyre élesebb piaci versenyben.
Van még egy terület, ami a jövő megoldandó feladata. Európában – de Magyarországon is – komoly fejtörést okoz az állattenyésztési szektorban tevékenykedők körében, hogy a nemzetközi piachoz képest az EU-nak túl szigorú a szabályozási rendszere. Az állat- és környezetvédelmet célzó rendelkezései megnehezítik az EU-n belüli termelési lehetőségeket és versenyhátrányt okoznak. Ez mindenképpen finomhangolást, átgondolást igényel.
Említette, hogy általában drágán termelnek a magyar, de sok esetben más európai gazdaságok és élelmiszergyártó vállalatok. Hogyan lehet ezen javítani?
Ez méretgazdaságossági kérdés is. A hatékonyság együtt jár a volumennel és a hozzá szükséges összes technológiai eszközzel. Ehhez kapcsolódik a folyamatos fejlesztési kényszer, az innováció, az automatizálás. Ma már egy korszerű üzem, legyen az keltető, elsődleges vagy továbbfeldolgozó üzem, vagy takarmánykeverő gyár, automatizált, robotizált. Mivel nincs munkaerő, nem is lehet másképpen megoldani.
Ez viszont további koncentrációt eredményez.
Ez elkerülhetetlen, gazdasági kényszer. Azokat a nagyon jelentős beruházásokat, amit ma igényel az ágazat, csak az vállalat tudja megvalósítani, ahol megfelelő az árbevétel és a jövedelemtermelő képesség. Hiába a támogatás, ha nincs saját erő, tőke, de ugyanúgy szakmai felkészültség, dönteni tudó, jól működő menedzsment, és persze bátorság, akkor nem fog működni.
Hogyan tud ezeknek az elvárásoknak egy takarmánygyártó megfelelni?
Mi az UBM-nél úgy látjuk, hogy a hatékony működéshez évi 150–200 ezer tonna megfelelő minőségű takarmányt kell tudni gyártani, ráadásul úgy, hogy 8-10 évente a komplett technológiai berendezést is le kell cserélni. Ennyi idő alatt olyan új technológiai eljárások, gyártási módok alakulnak ki, amelyek hatékonyabbá teszik a takarmányok felhasználását, és ehhez alkalmazkodni kell. Az új technológiát kisebb üzemekbe nem lehet gazdaságosan beépíteni, mert annyira megnő a fajlagos költség, amit már nem lehet kigazdálkodni.
A másik aspektus, amit figyelembe kell vennünk, hogy mindezt milyen környezetterheléssel tudjuk megvalósítani. Manapság nagyon sok szó esik a fenntartható növekedés ESG-kritériumairól. A kritériumok tájékoztatást adnak arról, hogy egy vállalat milyen mértékben tanúsít környezet- és klímabarát magatartást, mennyire tartja be az olyan szempontokat, mint például a munkahelyi egészségvédelem és biztonság, vagy milyen irányítási és ellenőrzési folyamatokat alkalmaz. Ezeknek egy kisüzem nem tud megfelelni.
Az UBM viszont képes rá, ahol, ha jól értesültünk nagyon eredményes üzleti évet zártak. Mit emelne ki a publikált számokból?
231 milliárd forintot meghaladó konszolidált árbevételt realizáltunk a június 30-ával zárult üzleti évben.
Minek volt köszönhető ez a kiugróan magas eredmény?
Számszakilag tényleg szépen mutat, de a 2022 végén berobbanó alapanyagárak némileg árnyalják a képet. Ezek jelentősen megnövelték a takarmányipar beszerzési költségeit, amik az értékesítésnél is megjelentek. Összességében az eredményességünk javulása elmaradt az árbevétel növekedésétől. Egyébként, amint tudjuk, azóta a terményárak az akkori csúcshoz képest a felére, néha harmadára estek vissza.
Szerintem az árak ezen a szinten maradnak, legfeljebb mérsékelt növekedést várhatunk 2024-ben. A termésátlagok viszonylag magasak, nincs hiány semmiből és az exportnak sincs olyan elszívó hatása, mint a korábbi években.
Az alacsony terményárak kedvezőek az állattartóknak és a takarmánygyártóknak, de a növénytermesztőknek kevésbé. Nagy beragadt készletekről tudunk. A növénytermesztők talán most először kerülnek olyan szorult helyzetbe, amitől az állattartók már régóta szenvednek.
Végezetül, mit üzenne a hazai gazdálkodóknak, gazdaságok és mezőgazdasági vállalatok vezetőinek?
Úgy gondolom, mindenkinek komolyan el kell gondolkodnia a folytatásról. Ha egy cégnek a nagyságrendje kikényszeríti egy bizonyos volumen fenntartását és a növekedést, akkor most nagyon megfontoltan kell cselekednie. Az látható, hogy a magyar piac kezd „beszorulni”. Azok a cégek, akiknek nincs lehetősége exportálni, komoly hátrányba kerülhetnek az értékesítésben. Ebből következik, hogy bármiféle növekedésnek csak regionális vagy távolabbi terjeszkedés lehet az alapja, amihez kell egy vízió, fel kell mérni az exportlehetőségeket, és ehhez hozzárendezni minden ezt támogató működési tényezőt.
Arra kell felkészülni, hogy sokkal szigorúbb minőségi és fenntarthatósági követelményeknek kell majd megfelelni, amely kritériumokat minden cégnek be kell tudnia építeni a mindennapi működésébe. És már nem elég csak beszélni róla, ezeket demonstrálni is tudni kell. És ehhez kell minden egyebet hozzárendezni, figyelembe véve azt is, hogy nem lesz kellő számú és képzettségű munkaerő. Aki nem tud modernizálni, automatizálni, az nem tud majd eredményesen működni.
(x)
