öntözőgép eladó / keres | Magro.hu

Jelenleg nincs élő ajánlat ebben a kategóriában (öntözőgép).

Töltse fel saját ajánlatát, a saját igényeivel, jelezze mások felé eladási vagy vételi szándékát! Eladna vagy venne? Ha még nem regisztrált, itt most megteheti gyorsan és ingyenesen!

Ezek is érdekelhetik

Konzorcium alakult az esőhöz hasonló hatékony öntözés megvalósítása érdekében

A szakma elkötelezett művelőinek be kellett látniuk, hogy a korábban felszín alatti vízből táplálkozó öntözés vízkapacitása kevés. Ezért konzorciumot alakítottak, egy olyan öntözőmű fejlesztésébe fogtak, amely a Tiszából táplálkozik, és 3-400 hektár öntözését szolgálja. Közel 1,3 milliárd forintos beruházással valósította meg az Univer Öntözésfejlesztési Konzorcium annak a Bács-Kiskun megyei – Lakitelek és Szentkirály határában lévő – kísérleti gazdaságnak az öntözését, amelyet július 15-én mutatott be a szakembereknek és a sajtó képviselőinek. […]

Ötödével esett vissza az eladott kerekes traktorok száma Magyarországon

A koronavírus-járvány megakasztotta a hazai mezőgép-forgalmazás tavalyelőtti lendületét. A korlátozások jelentősen befolyásolták a teljes 2020-as gépforgalom alakulását. Az Agrárgazdasági Kutatóintézet, Mezőgazdasági gépek forgalma című statisztikai jelentése szerint az egyéni gazdaságok és a társas vállalkozások 93 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket és eszközöket 2020 első 6 hónapjában, amely közel 1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi eladásokat. Anyagunkból kiderül, hogyan alakult az erőgépek és a művelőeszközök forgalma. […]

Csak azzal foglalkoznak, amihez nagyon értenek – ez az Agroázis piaci sikerének titka

Csak azzal foglalkoznak, amihez nagyon értenek. Viszont amit elvállalnak, azt maradéktalanul el is végzik, mert az ügyfél problémáját a sajátjukként kezelik. Martin Kornél, az Agroázis Kft. ügyvezetője úgy hiszi, a nagyobb és tőkeerősebb versenytársak mellett ezzel a hozzáállással érték el üzleti sikereiket, mert ezt a problémakezelést az ügyfeleik is érzékelik és értékelik. A elmúlt 26 évről, valamint a hazai öntözés és öntözéstechnikai piac helyzetéről a cég vezetőjével a Magro.hu munkatársa beszélgetett. […]

Minőség és biztonság töretlenül, évtizedeken átívelően

A vírusválság alig érintette a Bauer Hungária Kft.-t, annál pozitívabb hatást gyakorolt a forgalmukra és árbevételükre a pályázatok elbírálásának elindulása. Idén is jó évet várnak, amihez a szeptembertől rendelhető csévélődobos öntözőberendezésük új generációja megfelelő támogatást adhat majd. Mindezekről Tóth Éva ügyvezetővel beszélgettünk. […]

A májusi eső aranyat ér! Ha jön…

Eddig ismeretlen helyzethez kell alkalmazkodnia Európának és vele együtt az agráriumnak: a következő költségvetési ciklusra várhatóan csökken az agrártámogatási keret, a klímaváltozás megfékezésének érdekében a nyertes pályázatokat valószínűleg környezetvédelmi feltételekhez kötik majd. A koronavírus elleni védekezés finanszírozása miatt pedig a támogatási források csökkentése várható. A változó körülményeket tovább nehezíti, hogy ismét száraz tavasszal indul az év. […]

Agrárhírek

Ízlik a magyar nyuszi a világnak – a kanadaiak is megkóstolhatják

A világon előállított nyúlhús mennyisége 1961 és 2012 között több mint háromszorosára nőtt, 2012-ben meghaladta a 1,4 millió tonnát. Az elmúlt fél évszázadban megváltozott a... Tovább...

Növénygénbank: bármikor életre kelthetők az évtizedekkel ezelőtt lefagyasztott magok

Ötvennégyezer növényfajta génjét őrzik a több mint hatvanéves múltra visszatekintő tápiószelei génbankban, amelynek a portfóliójába ma már a haszonállatgén-megőrzés is... Tovább...

Kén és szulfát az étrendben: ok az aggodalomra?

A kéntartalmú vegyületek a sertések számára nélkülözhetetlen elemek. Azonban egyre nagyobb aggodalomra ad okot a kénforrások túlzott mértékű használata a takarmányban, mivel a... Tovább...


TermékLegolcsóbbÁtlagUtolsó
szántóföld0 Ft/ha1 639 904 Ft/ha2 000 000 Ft/ha
nordmann fenyő csemete120 Ft/db2 846 Ft/db120 Ft/db
fenyő csemete25 Ft/db25 Ft/db40 Ft/db
kombájn1 Ft/db4 665 705 Ft/db1 200 000 Ft/db
traktor1 700 000 Ft/db6 376 654 Ft/db1 700 000 Ft/db

Tisztában van a gabonafélék áraival? Nézze meg a Magro.hu-n, hogyan alakul a gabona ára, ezen belül a kukorica ára, a búza ára, a napraforgó ára. Nézzen szét online piacterünkön, hogy van-e eladó alma, eladó burgonya, eladó zab, eladó széna vagy szalma az ajánlati listánkban. Haszonállatot szeretne venni? Tekintse meg szarvasmarha kínálatunkat, és kattintson a linkekre, hogy van-e eladó sertés, eladó kecske, vagy eladó juh az oldalainkon.